18. fejezet

Anett

- Apa! Nem kellett volna már visszaérniük? Már elmúl hajnali egy is. – zaklattam apámat már sokadszorra.

- Anett, nyugodj meg. Nemsokára itt kell…

- Főnök! Jöjjön gyorsan! Hank visszatért, de nagy gáz van! – vágódott be a szobába egy férfi. Apámra néztem, és mint az eszelős rohantam a garázs felé.  Apám a bejáratánál ért utol. Egyenesen odament Diego kocsija mellett ülő férfihoz, aki eléggé rossz passzban volt. Eléggé megdolgozták szegényt.

- Hank! Mi történt?

- Rajtunk ütöttek. Mindenkit elvittek. Engem, talán azért nem mert halottnak hittek. Vagy nem tudom. Minden olyan gyorsan történt.

- Ez hogy történhetett! Hogy fogjuk megtalálni őket? – néztem kétségbeesetten apámra.

- Az egyik a csomagtartóban van. –mondta Hank.

- Tony! Rodrigez! Azonnal vigyétek a foglyot a kihallgatóba! – a két férfi kikapta a csomagtartóból az ájult férfit.

- Anett, kérlek, keresd meg Henryt és gyertek ti is a kihallgatóba. Henry tudja, hogy merre van.

- Rendben. – és már rohantam is megkeresni. Egyenesen a szobája felé mentem. Itt csak én vagyok olyan elvetemült, hogy nem alszom ilyenkor. Elkezdtem dörömbölni az ajtaján.

- Jól van, itt vagyok már, mi van? – nyitotta ki az ajtót álmosan.

- Gáz van! Rajtaütöttek Elléken! Apa azt mondta, hogy menjük a kihallgatóba. – hadartam gyorsan. Henry nem szórakozott. Felkapta a cipőjét, és úgy ahogy volt, rohantunk is. Ha tudtam volna, hogy hol van a kihallgató akkor rohantam volna, mint az eszelős, de így le kellett lassítanom. Amikor odaértünk, akkor a foglyot próbálták meg magához téríteni. Azaz addig locsolták hideg vízzel, amíg magához nem tért. Odakötözték egy székhez, apám már a fogoly előtt lévő asztalt verte dühében és próbálták kivallatni, de nem beszélt.

- Anett, kérlek, kimennél?

-A nagy francokat! Itt maradok és kész! És úgy csináljuk a dolgokat, ahogy én mondom! – ordítottam apámmal.

- Nem!

- Adj tíz percet és úgy fog dalolni, mint valami kibaszott rigó. – próbáltam visszafogni a dühömet. Nem apám az, akire dühösnek kell lennem.

- Főnök, csak tíz perc. – segített be Henry.

- Tíz percet kaptok. – odaállt a falhoz. Én odasétáltam a fogolyhoz Henryvel.

- Csinálhatjuk úgy, hogy beszél és túlélheti, vagy nem beszél és azt fogja kívánni bár meghalna. A szadista részem abban reménykedik, hogy nincs kedve társalogni. – néztem az áldozatomra.

- Azt hiszed, hogy félek tőled te perra. – vigyorgott a képembe. Akkorát húztam be neki, hogy nem csak vért köpött, hanem két fogát is.

- Henry és még valaki! Lennétek olyan aranyosak és odafognátok az úr kezeit az asztalhoz? – mosolyogtam a legbrutálisabb mosolyommal. Henry gondolhatta, hogy mit akarok, mert kioldotta és tenyérrel lefelé odaszorította a férfi kezét az asztalhoz egy másik hapsi meg a másikat.

- Hová vitték őket? – kérdeztem.

- Menj a francba! – mosolygott a képembe a férfi. Előkaptam a csizmámból a késem.  Egyetlen csapással elválasztottam a kisujja első percét a többitől. A jutalmam nem maradt el. Úgy ordított, ahogy a torkán kifért.

- Ezért megöllek! – visította.

- Még egyszer kérdezem hová vitték őket? – most nem kaptam választ. Mehetett még egy újperce. – Figyeljen ide! Darabokra fogom vagdosni ha nem válaszol.

- És akkor mi van?

- Nincs véletlenül valakinél egy öngyújtó? – untam meg a vagdosást.  Valaki odanyújtott nekem egyet. – Akkor, ha nem tetszik a vagdosás, hát legyen.

- Úgyse mered.

- Gondolja? – meggyújtottam az öngyújtót és elkezdtem az arcát égetni. Annyira dobálta a fejét, hogy valakinek le kellett fognia. Addig égettem, amíg elszenesedett a bőre. –Hová vitték őket? – kérdeztem ismét.

- Menj a pokolba perra estúpida!

- Nem ezt kérdeztem! – és folytattam az égetést az arca másik felén. Elég jól bírta az biztos. Már nem volt bőr az arcán és még mindig nem beszélt. Csodálom, hogy még mindig az eszméleténél van. – Valaki, hozzon már egy kibaszott kalapácsot. Csak kérnem kellett.

- Hova vitték őket? – kérdeztem már sokadszor és mint mindig, ugyanazt a választ kaptam. Akkorát ütöttem az ujjára, hogy szinte kilapult. Addig folytattam, amíg az összes ujját el nem törtem. És még mindig semmi. Már nem volt energiája sikítani sem.  Nem volt mit tennem, jöhetett a nehéz módszer. Visszakötöztettem a kezeit és levágtam róla a pólót.

- Utolsó esély. Hol vannak? – kérdeztem és ismét semmi. – hozzatok sót.

- Minek? – kérdezte apám.

- Majd megtudod. – elszalajtott valakit sóért.

- Hol vannak? – kérdeztem meg utoljára.

- Azt a halálba viszem magammal. – vigyorogta a képembe.

- Ki mondta, hogy meg fog halni? Mert én ugyan nem. – megérkezett közben a só is. Nekiálltam a borda vonalában levágni a bőrt. Levágtam egy darabot és a sebbe beledörzsöltem a sót. Válaszul csak ordítást kaptam, így hát folytattam. Már az ötödik bordáját készültem megszabadítani a bőrtől, amikor megszólalt.

- Kérem állj! Elmondok mindent, amit tudni akarnak. Csak hagyd abba! – nyöszörögte. A jó öreg só megtette a hatását. Megfordultam és kimentem. Meg sem álltam a szobánkig, ahol összeomlottam.

Henry

Nem tudom, hogy hogyan képes csak így egyszerűen megkínozni valakit. Először elkezdte feldarabolni. Reméltem, hogy beszélni fog, de nem akart. Megunta a vagdosást és kért egy öngyújtót. Még ez is oké, de amikor már csak egy elszenesedett arc nézett vissza rám, megfordult a fejemben, hogy kimegyek. Nincs is rosszabb szag az égett húsénál. A férfi még mindig nem beszélt. Már kezdtem imádkozni, hogy beszéljen már végre! Én is sok mindent megtennék azért, hogy megmentsem azokat, akik fontosak nekem, de erre én képtelen lennék. Kalapáccsal addig ütögetni az ember ujját amíg nem marad benne semmi csont? Ez már túl sok az én értékrendemben. Már készültem kimenni, amikor Anett megszólalt:

- Hozzatok sót. –Mit akarhat kezdeni a sóval? Ugye nem azt, amire gondolok? Beledörzsölni a sebekbe? Jól gondoltam félig meddig. Nem a régi sebekbe dörzsölte, hanem a bordáinál kezdte megnyúzni a férfit és azokba a sebekbe dörzsölte a sót. Erre azért már felfordult a gyomrom, de szerencsére az a barom elkezdett beszélni. Nem kellett Anettnek tíz perc. Nyolc is elég volt, hogy megtörje a férfi akaratát.  Jóformán már nyöszörögte: Kérem, állj! Elmondok mindent, amit tudni akarnak. Csak hagyd abba! Erre leállt a kínzásokkal és kiment a szobából. A férfiből csak úgy folyt a szó. Bármit kérdeztünk, arra azonnal válaszolt, csak annyi volt a kérése, hogy soha többet ne lássa azt a lányt. Mivel mi nem tartunk foglyokat, így teljesen mindegy volt, hogy mi vagy a társai ölik e meg, vagy esetleg belehal a sérüléseibe. Így hát amint megkaptuk a válaszokat fejbelőttem.  Kimentem a folyosóra, de Anett nem volt sehol. Egyenesen a szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam. Nem kaptam semmilyen válasz, ezért kinyitottam az ajtót. Anett az ágy mellett kuporgott és sírt.

Emlékeztető :)

Remélem mindenki hallott róla, hogy holnaptól, azaz március 6.ától a mozikban a Vámpírakadémia! A film, Richelle Mead könyvéből készült. Ha nem ismernéd a sorozatot akkor katt ide!

Rose, egy zabolátlan dampyr (félig ember, félig vámpír testőr), akit mora barátnőjével, Lissával együtt szökés közben kapnak el és visznek vissza az eldugott St. Vladimir Akadémiára. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa egy mora (halandó vámpír) nemesi család sarja, egy hercegnő, ami miatt folyamatos életveszélyben van. Mindketten az átlagos vámpírdiákok életét próbálják élni, de Lissa különleges mágikus képességei és a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem nem javít a helyzeten. Az iskola valószínűleg a legrosszabb búvóhely számukra, ezért Rose keményen edz, hogy hivatalosan is Lissa testőre lehessen. Addig is kénytelenek szembenézni a belső és külső támadásokkal, amit a kegyetlen strigák (hallhatatlan vámpírok) jelentenek, akiknek mindent megér, hogy levadásszák a mora trónörököst, Lissát.

Szereposztás:

Rose Hathaway - Zoey Deutch
Lissa Dragomir - Lucy Fry
Mason Ashford - Cameron Monaghan
Dimitri Belikov - Danila Kozlovsky
Christian Ozera - Dominic Sherwood
Mia Rinaldi - Sami Gayle
Aaron Drozdov - Edward Holcroft
Jesse Zeklos - Ashley Charles 
Natalie Dashkov - Sarah Hyland
Victor Dashkov - Gabriel Byrne
Alberta - Dominique Tipper
Kirova (igazgatónő) - Olga Kurylenko
Tatiana királynő - Joely Richardson
Szonya Karp - Clayre Foy


A film magyar előzetese:

17. fejezet

Már két órája gyakorlunk. Tényleg nem megy nekem a kés dobálás! Ell már vagy tizenötödszörre ver el. És már megint igaza lett. Nem hiszem el, hogy neki mindig igaza van.

- Még egy kör? Vagy már meguntad, hogy folyton elverlek?

- Vegyük úgy, hogy ezt most nem hallod. Fájnak az ujjaim és feladom. De én ilyet soha se mondtam. Na és akkor most menjünk enni, mert éhen halok! Ettől a sok gyakorlástól farkas éhes lettem. Meg tudnák enni egy egész dinoszauruszt is!

- Menjünk, nehogy éhen halj itt nekem! – mondta Ell nevetve és elindult az ajtó felé.

- Hé! Várj meg! – csámborogtam utána. Odaértünk az ajtóhoz mire az kinyílt és apával találtuk szembe magunkat.

- Végre megvagytok lányok! Már vagy fél órája titeket keresünk.

- Egyszerűbb lett volna, ha itt kezditek, mert már két órája itt vagyunk. – mondtam. – Miért kerestetek minket?

- Pontosabban csak Ellát, mert van egy feladat a számára.

- És én? Engem mindig minden jóból kihagytok! Különben is! Én vagyok a másik fele! – vágtam be a durcát.

- Te inkább menj és pusztítsd ki a konyhát! Az előbb még itt haldokoltál, hogy éhes vagy! – nevetett a kínomon Ell.

- Addig még kibírom, hogy tudjam, hogy hova mész. – fordultunk apám felé.

- Diegoval, meg még pár emberemmel kell elmennetek valamiért. Azt nem mondhatom meg, hogy miért.

- Most jön az a rész, hogy ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek titeket. – mondtam melodramatikusan.  – Áh, mindegy. Menj csak. Nyugodtan kinyírhatod Diegot én nem bánom.

- Azt az örömöt meghagyom neked.

- Vigyázz magadra! És tudod: Az Angyalok legyőzik a Halált… – öleltem meg.

-… mivel szétrúgják a hátsóját! – fejezte be a jelmondatunk Ell. – Mondanám, hogy ne várt meg ébren, de úgyis fenn leszel.

- Na, nyomás! És üzenem Diegonak, hogy ha a hajad szála is görbül, akkor a legkisebb gondja az lesz, hogy eltört-e az orra.

- Átadom! –és elment apámmal, engem egyedül hagyva. Nem baj, legalább több kaja marad nekem!

A konyhában ott találtam Henryt, aki a hűtő előtt állt tanácstalanul.

- Nem tudod eldönteni, hogy mit egyél? – álltam mellé.

- Hát nem nagyon.

- Pedig a hűtő dugig van mindennel. – tényleg volt benne minden. A tojástól kezdve a főtt kajákig minden. – Ha gondolod, meghívhatlak a legendás omlettemre.

- Ez jól hangzik. Segítsek megcsinálni?

- Felőlem. Akkor halássz ki chili paprikát, sajtot…

- Ez isteni volt. Benned egy mesterszakács veszett el!

- Hát csak akkor, ha létezik olyan szakács, aki csak rántottát meg szenyókat tud csinálni. Én még a vizet is odaégetem. – nevettem. – Ell az, aki mesterszakács. Bármit meg tud főzni, amit csak mondasz neki.

- Nagyszerű lány. – áradozott róla Henry.

- Igen, az. De ha összetöröd a szívét, akkor megtudod mi az igazi kín, mert könyörögni fogsz, hogy öljelek meg. – néztem rá halál komoly fejjel. Ell volt az én másik felem és nem hagyom, hogy bármi baj érje. Akár az életem árán is megvédeném.

- Na, ezt elhiszem, de te nem tűnsz annyira könyörtelen kínzómesternek.

- Ellért bármire képes vagyok. Az életem árán is megvédem, ha kell.

- Nagyon jó barátok vagytok, ugye?

- Még annál is több. Még egy testvéri köteléknél is több. Úgymond ő a lelkem másik fele.

Ell

- Te tudod, hogy miért megyünk?- kérdeztem Diegotól.

- Lövésem sincs. A főnök nem mondta, csak a címet, meg egy nevet adott. Annyit mondott, hogy hozzunk el valamit a címről.

- Akkor téged is benne hagyott a nagy homályban.  – sóhajtoztam. –Mikor érünk oda?

- Még úgy tíz perc.

- Akkor jó. Minél hamarabb vissza akarok érni.

- Ja, a másik feled aggódik.

- Igen és azt üzente idézem: „hogy ha a hajad szála is görbül, akkor a legkisebb gondja az lesz, hogy eltört-e az orra.”

- És ezt még el is hiszem. Az a nőszemély, keményebbet üt, mint egy kamion.

- Honnan tudod? Már ütött el kamion? – nevettem. Így még senki sem jellemezte Anett ütéseit.

- Az még nem, de Louis mesélte, hogy mit csinált a boksz zsákkal.

- Ja, a zsáknyúzásra gondolsz? Három hónap alatt képes tönkretenni több mint száz zsákot. Van ez a rossz szokása, ha beindul, akkor le kell vezetnie a feszültséget. Jobb mintha valakinek a fejét verné szét.

- Madre de Dios! Indulatkezelésről még nem hallott?

- Ha nem piszkálod, akkor megéred a negyedik x-et. Veszélyes, de ha méltónak talál a bizalmára, akkor még ölni is képes érted.

- Érted is képes ölni.

- Én vagyok a lelke másik fele! Értem még a világot is felgyújtaná! Már kiskorunkban is állandóan megvédett. Elsőben az egyik srác véletlenül fellökött játék közben. Még aznap eltört a keze. Azt mondta, hogy elesett, de én tudtam, hogy Anett volt. Akkor ott volt, amikor gimisek lettünk és egy csapat lány állandóan piszkált. Megoldottam volna, de már nem volt rá szükség. Anett kilógatta az ablakon a bagázs vezérét. Onnantól kezdve engem mindenki elkerült. Én voltam az „elmebeteg csaj” barátnője. Aki velem ujjathúzott az nem úszta meg épp bőrrel. Erről Anett gondoskodott. Állandóan bajba keveredett. Többet volt az igazgatóiba, mint az órán. Főleg ha németről volt szó. Valahogy az nem az ő nyelve. Anyanyelvi szinten beszél Spanyolul, társalgási szinten Franciául és még egy kicsit a koreaihoz is konyít, de a némettel az őrületbe lehet kergetni.

- És te milyen nyelveken beszélsz?

-Ó én koreaiul, franciául, egy kicsit németül és minimális szinten spanyolul és japánul. Santi engem is próbált megtanítani spanyolul, de nem sok sikerrel járt.

- És hogy ismertétek meg Santit?

- Na, ez az a történet, ami egy kész kisregény. A rövidített változat az, hogy az egyik haverunk haverjának a haverja ismert valakit, aki tudott valakit, aki ismerte Santit. Fegyverekre volt szükségünk és nem szerezhettük be őket legálisan. Így keresnünk kellett egy fegyverkereskedőt. Jó haver. Már nem egyszer húzott ki minket a csávából, és ha valami kellett, akkor csak annyi volt a kérdése, hogy mennyit és mennyire sürgős.

- Akkor megbízhatunk benne?

- Hogy megbízható-e? Persze! Még az életemet is rábíznám!

- Ez megnyugtató. Azt hiszem, hogy megérkeztünk. Ez az a cím. –célunk egy lepukkant bérházakkal teli környék volt. Hát igen. Az illegális dolgok nem mindig valami puccos helyen történnek. Kiszálltunk a kocsikból és elindultunk az egyik ház felé, amikor a ház melletti sikátorból, egy banda tűnt fel. 

16. fejezet

-Henry Hyun! Most azonnal leszállsz a lányomról vagy én szedlek le róla! – jött oda apa mérgesen.

-Máris és bocsánat. – állt fel Henry és magával húzott engem is.

-Apa, hagyd már! Nem történt semmi és különben is már 18 éves vagyok. Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok!

-Inkább menj, mielőtt olyat mondok, amit még később megbánok! Henry téged pedig elkísérlek a szobádig, ha nem bánod. – nézett rólam Henryre. Szegény, jó nagy fejmosást fog kapni. Mi van ma mindenkivel, hogy minket talál meg? Először Anett, most meg az apám. Vajon ki lesz a következő? Elindultunk az ajtó felé és elváltak útjaink.

Mire visszaértem a szobába, addigra Anett már felébredt.

-Mi van hősszerelmes?

-Apám kinyírja Henryt engem meg apácának ad, az már biztos! – rogytam le az ágyra Anett mellé.

-Csak nem olyan rossz a helyzet! Mi történt?

-Elmentem az edzőterembe gyakorolni egy kicsit. Henry csatlakozott hozzám és verekedtünk egy kicsit. Elcsesztem az egyik rúgást és rám esett. Megcsókolt és apám így talált ránk. – hadartam el gyorsan a rövidített változatot.

-Ez ciki. Nagyon dühös volt? Mert akkor mentőakciót kell szerveznünk Henry megmentésére.

-Nem vicces! Nagyon pipa volt és elkísérte Henryt a szobájáig. Jesszusom ebből mi lesz! – fogtam a fejemet.

-Meg fogjuk oldani vala… - nem tudta befejezni a mondatot mert kopogtak.

 Volt egy olyan sejtésem, hogy nem a pizza futár lesz az. És milyen igazam volt! Apám állt az ajtóban.

-Bejöhetek?

-Persze. Mit szeretnél?

-Szia Anett. Beszélhetnék a lányommal négyszemközt?

-Persze! Már itt sem vagyok! – indult el az ajtó felé. – Hajrá! – súgta oda és kiment. Kettesben maradtam az apámmal.

-Figyelj kicsim, egy kicsit túlzásba estem az előbb. Nem kellett volna úgy nektek esnem, hiszen már mind a ketten felnőttek vagytok. Sajnálom. Igazad volt, hogy semmi közöm hozzá, mit csinálsz és mit nem.

-Én is bocsánatot kérek, mert eléggé durva voltam veled.

-Akkor nincs harag?

-Nincs.

-Megöleled ezt a vénember? –tárta ölelésre a karját.

-Persze! És nem vagy vénember! – öleltem meg.

-Most mennem kell, mert még sok dolgom van, de majd még beszélünk. Rendben?

-Persze! De ugye nem ölted meg Henryt? – kérdeztem.

-Persze, hogy nem! Pont őt kerestem, amikor Louis mondta, hogy az edzőterembe ment. Csak azért akartam vele beszélni, hogy nézze át a fegyvereket. Egy kicsit meglepődtem, amikor ott találtalak titeket a földön és dühös lettem. Mégis csak az én pici lányom vagy!  A haja szála se görbült, nyugi! De most már tényleg megyek. Szia kincsem! – puszilta meg a fejem búbját és kiment.

-Na mi volt? – jött vissza a szobába Anett.

-Egy problémával kevesebb. Henry él és belőlem se lesz apáca. Ámen. –válaszoltam fülig érő vigyorral.

-Akkor jó. Nincs kedved valamit csinálni? Mert én nagyon unatkozom.

-Ez egy jó ötlet.

-Mit szólsz a késdobáláshoz? Amikor elkaptak minket megfogadtam, hogy gyakorolni kell a késdobálást, mert pocsékul megy. Benne vagy?

-Naná! Imádom amikor elverlek valamiben! –indultam el az ajtó felé.

-Álmodik a nyomor!

-Én nem álmodok!

-Csak szeretnéd!

-Aha, persze.

15. fejezet

Ennyit még soha életemben nem pakoltam. Röpke három óra alatt végeztünk is a pakolással. A három kocsiba szépen elosztottuk a szállítmányt, megbeszéltük a folytatást és már útnak is indultunk. Úgy számoltunk, hogy élvezni fogom Diego társaságát, még négy óra hosszáig. Gondolhatjátok, hogy mennyire örülök neki. Megpróbálom nem megölni... remélem sikerül.

-Min elmélkedsz ennyire? – kérdezte.

-Azon, hogy talán nem öllek meg hazáig.

-Óh! De jó nekem! Valahogy csak kibírom élve azt a négy órát! Már kezdtem aggódni, hogy darabokban megyek haza!

-Kac kac kac nagyon vicces mondhatom. Üssük el valahogy ezt a „rövid” időt.

-Oké. Igaz a hír, hogy majdnem megöltél egy apácát?

-Nem, csak elájult és ezt te hol hallottad? –fordultam felé hirtelen.

-A telepen még a falnak is füle van! De azt mond már el, hogy hogy tudtad elérni, hogy elájuljon!  Nagyon kíváncsivá tett ez a pletyka.

- Ki gondolta volna, hogy ennyire kiéhezel a pletykákra. Előző életedben lány voltál vagy mi? Kíváncsi vagy mi?

- Annyira, hogy már vezetni se tudok, amíg meg nem tudom! Ne akard, hogy ilyen hamar megöregedjek! Könyörülj! Túl szép vagyok a ráncokhoz! – állt meg az út szélén.

- Menny már tovább! És a ráncok elmehetnek a francba.

- Óhajod számomra parancs Princesa! De akkor mesélj! –indult tovább.

-Nem. Ha ennyire kíváncsi vagy, akkor derítsd ki! –  bekapcsoltam a rádiót és az ablak felé fordultam.

-Rendben, akkor ti is visszaértetek épségben! Látom nem öltétek meg egymást.  Majd a fiúk kipakolják a zsákokat ti nyugodtan menjetek csak! – fogadott minket apa.

-Nem kell kétszer mondani! – sarkon fordultam és elindultam a szobánk felé. Ellnek már ott kellett lennie. Kell egy kis zsáknyúzás a négy órányi kínszenvedés után. Megfordult a fejemben, hogy amikor megállunk leütöm és én vezetek, mert én még nem hallottam embert ennyit beszélni. Ezen már a rádió se segített.  Még öt perc és fejbe lövöm az száz százalék. Befordultam arra a folyosóra amin a szobánk van és olyat láttam, hogy ejha!

-Menjetek szobára! De nehogy a miénkbe! – szóltam rá az ajtónál smároló turbékoló gerlepárra. Úgy megijedtek, hogy szétugrottak.

-Jesszusom Anett! Megijesztettél! –nézett rám mérgesen Ell.

-Én azt hiszem, hogy megyek. Még sok dolgom van sziasztok! – Henry elviharzott mellettem. Ha nem a saját szememmel látom, hogy Henry elpirult, nem hiszem el!

-Kicsi Ell csak nem fülig szerelmes? – néztem rá sejtelmes mosollyal.

-Nem a fülemig, hanem a hajam végéig.

-Hát akkor hajrá Marcella Park és törj össze néhány szívet.

-Én most nem szívet török hanem olvadozok és elmentem zuhanyozni. – és eltűnt a fürdőben.

Ell

-Végre visszaértünk! Már nem bírok ülni. – nevettem.

-Azt meghiszem. Négy órát ülni egyhuzamban azért egy kicsit sok. – nevetett velem Henry.

-Túlságosan is.

-Sziasztok, látom megvagytok még. – jött oda az autóhoz Anett apja.

-Igen még megvagyunk. A fegyverekkel mi legyen? –nézett Henry Mikera.

-Menjetek csak, azt a többiek majd kipakolják.

-Elkisérlek ha nem baj. – mosolygott rám Henry.

-Oké. – mosolyogtam vissza. Egy ideig csendben mentünk egymás mellett. Már kezdett egy kicsit kínos lenni a nagy csönd amikor megszólalt.

-Kedvellek Marcella Park, nagyon is!

-Én is kedvellek. – odaértünk az ajtómhoz.

-Ezt örömmel hallom.

-Akkor én most megyek is. – fordultam az ajtó felé, de elkapta a karomat, visszafordított maga felé és megcsókolt. Először ledöbbentem. Észbe sem kaptam és már viszonoztam is a csókot. Átfogta a derekamat, az én kezeim is önálló életre keltek. Egyik pillanatban még a mellkasán volt a kezem, a következőben meg már a nyakát öleltem. Teljesen összesimultunk és nekinyomott a falnak.

-Menjetek szobára! De nehogy a miénkbe! – úgy megijedtem, hogy még a fejemet is bevertem a falba. Henry hirtelen már nem ölelt. Anett állt a folyosón és vigyorogva nézett minket.

-Jesszusom Anett! Megijesztettél! –mondtam.

-Én azt hiszem, hogy megyek. Még sok dolgom van, sziasztok! – rohant el Henry kipirult arccal.

Amikor kijöttem a fürdőszobából Anett az ágyon hevert és aludt. Nem volt kedvem felébreszteni. Eléggé megviselte ez a sok kocsikázás, meg pakolás. Soha életében nem pakolt ennyit, mint most. Elindultam kifelé. Csak úgy elindultam, nem is figyeltem, hogy merre vagyok. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mit kezdjek ezzel a nagy változással. Már nem járunk suliba, a szövetségiek keresnek minket, nem mehetünk haza, de legalább apával lehetek, és azt csinálhatom, amihez a legjobban értem. Gyilkolhatok. Felnéztem a nagy gondolkodásból és az edzőterem ajtajánál találtam magam. Rám fért egy kis gyakorlás. A sok tanulás meg munka mellett nem volt időm edzeni, most bepótolhatom. Kinyitottam az ajtót és beléptem a terembe. Senki se volt bent, egyenesen a tatami felé indultam. Elkezdtem bemelegíteni. Nyújtottam egy kicsit, megmozgattam minden ízületem. Azután nekiálltam gyakorolni a taekwondo formagyakorlatokat utána gyakoroltam a rúgásokat és a hárításokat. Annyira belemerültem a gyakorlatokba, hogy észre sem vettem, hogy Henry bejött a terembe és engem figyel. Amikor végeztem odasétáltam hozzá.

-Egy barátságos küzdelmet? – kérdeztem mosolyogva.

-Csak ha nem akarsz megölni az előbbiekért.

-Gyere már! Nem foglak nagyon elverni. – bokszoltam vállon játékosan.

-Csak annyira, hogy megint kiütsz? Mert akkor kezdhetjük. – vigyorgott és elindult a szőnyeg felé.

Meghajoltunk egymás felé és kezdtük is. Nem ölni akartunk, úgyhogy visszafogtuk magunkat. Annyira belemelegedtünk, hogy az egy harcból öt harc lett. A végére már mind a ketten fáradtak voltunk, de azért belekezdtünk a hatodik körbe is. Már figyelmetlenek voltunk, úgyhogy a padlón végeztük. Rúgás közben megcsúsztam, de telibe kaptam Henryt. Én eldőltem és Henry meg rám esett. Próbálta tompítani az esést amennyire csak tudta. Az arca csak centikre volt az enyémtől és egyszer csak elkezdtünk röhögni. Rám nézett és abbahagyta a röhögést és ma már másodszor megcsókolt és apám pont így talált meg minket.

14.fejezet

Anett

-Nemsokára ott leszünk. A következő utcában lévő étterembe megyünk. Remélem szereted a kínait. –mondta Diego. Inkább az útra koncentráltam és nem válaszoltam. Még mindig dühös voltam, mert nem hagyott vezetni. Egész úton egy szót sem szóltam hozzá. Megérdemelte!

-Még meddig akarod játszani a sértődöttet Chica?

-Ameddig jól esik és ne hívj kislánynak!

-És megtört a jég! Válaszoltál! – örvendezett röhögve.

-Cöh. Igen szeretem a kínait. Most boldog vagy? – fordultam az ablak felé.

-Nagyon is! –vigyorgott mint a tejbetök.

-Hamár elkeztdtem beszélni akkor miért éppen kínai étterembe megyünk az infókért?

-Azért, mert egy forgalmas helyen, szemtanúk előtt nem mernek megtámadni minket és így elvegyülhetünk a többi ember között. Így el tudjuk játszani, hogy csak két kölyök vagyunk akik kajálni mennek be. Gondolom éhes lehetsz, úgyhogy ez még kapóra is jött. – Mr.Mosoly milyen barátságos lett hirtelen. Ki gondolta volna, hogy ilyen is tud lenni? Én nem, az biztos.

-Mi ez a túlzott jókedv? És mit érdekel téged, hogy éhes vagyok-e?

-Csak egyszerűen élvezem, hogy bosszanthatlak és az apád megmondta, hogy ha a hajad szála is meggörbül kinyír. Halál komolyan mondta.

-Elmész te a francba!

-Ne duzzogj már Princesa! Nyugalom! Csak kedves akarok lenni, ennyi. És megbocsátom, hogy eltörted az orrom.

-Szívesen eltöröm újra.

-Megérkeztünk! –azzal kiszált, nem is figyelt rá, hogy mit mondtam. Jellemző, szelektív hallás.

Nem volt nagy étterem. Két ruhaüzlet közé volt bezsúfolva. Nem voltak benne olyan sokan, de ez pont elég volt az elvegyüléshez. Amint beléptünk megéreztem a finom illatoka és azonnal megkordult a gyomrom. Diego mosolyogva nézett rám. Lehet, hogy éhesebb vagyok, mint azt bevallanám. De továbbra is játszottam a szerepemet, az éhes tinit.  Odamentünk az egyik asztalhoz, ahol egy kék pulcsis srác ült. Diego kezet fogott vele és leült. Mit volt mit tenni leültem a mellette lévő székre. A srác körülnézett, és egy nagy sárga borítékot adott át nekünk, amit Diego kettéhajtott és betette a kabátja alá. Eközben odajött egy pincérnő és felvette a rendelésünk. Két személyre kért kaját, elvitelre. Király, a kocsiban fogunk enni.  Amint kihozták a rendelés elindultunk kifelé. A kocsihoz mentünk és éppen beszálltunk volna, amikor a srác kijött az ajtónk és egy teherautó fékezett nyikorogva mellettünk. Az ajtó kivágódott és egy feketeruhás banda szállt ki belőle. A srác elkezdett rohanni, utána a banda. Előbb cselekedtem, mint gondolkodtam. Egyenesen utánuk rohantam. Nem is figyeltem rá, hogy Diego a nevemet kiáltja. Nem tudom, hogy hány háztömböt futhattunk, amikor végül megálltak egy parkban. Szegény srácot körülállták. Lelassítottam séta tempóra és odamentem a csoportosuláshoz. Nem voltak sokan, csak tízen, azt meg gyorsan elintézem.

-Elnézést uraim. – szóltam. Az egyik hapsi megfordult.

-Mit akarsz? Jobban teszed ha eltűnsz innen kislány! – vágta rá az előttem álló pali.

-Csak ennyit. – és behúztam neki egy nagyot. A többiek azonnal támadásba lendültek. Egyszerre támadtak, de ez sem állíthatott meg abban, hogy sorban megöljem őket. Késük is volt, stukkerük is volt, mégis végük volt. Az informátor tágra nyílt szemekkel meredt rám.

-Menny, mielőttmielőtt még jönne erősítés! – mondtam, hogy kirázzam a sokkos állapotból. Biccentett felém és elfutott. Diegonak öt percébe telt, mire ideért.

-Már azt hittem, hogy soha se érsz ide. – néztem rá unottságot színlelve.

-Jesszusom! Neked muszáj mindenkit megölnöd? Nem gondoltál még arra, hogy infókkal szolgálhatnak? Tudod, ilyenkor csak kiütöd őket és kész. A srác hol van?

-Semmi baja, már rág elfutott. Persze miután már nem volt sokkos állapotban. És álltalába megölöm azokat akik meg akarnak ölni. Vagy ők, vagy én és én jobban szeretem magam, minthogy  ne öljek meg mindenkit aki ártani akar nekem vagy Ellnek. Mehetünk? Mert kihűl a kaja.- mondtam és elindultunk vissza a kocsihoz.

-Hogy tudsz ilyen gyorsan futni és elverni tíz embert egyszerre? Azt tudom, hogy jó vagy de, hogy ennyire. Oké engem el tudtál verni, mert alábecsültelek és visszafogtam magam, de azok a pasik nem szórakoztak! Tényleg ti vagytok a legjobb bérgyilkosok. Legközelebb legalább egyet hagyj életben! De többet ilyet ne csinálj, jó? Csak azért mert én is szeretem az életem és apád kinyír ha valami bajod esne! Ott helyben lelőne! – mondta ijedten. Nem tudtam mit tenni, elkezdtem kuncogni. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Ijesztő, én soha, semmilyen körülmények között nem kuncogok. Az túl lányos nekem, jó tudom, de akkor is és nem kuncogok! Mérgesen nézett rám, mire a kuncogásom átcsapott röhögésbe. Mire visszaértünk a kocsihoz, már fájt az oldalam.

-Nem vicces! Hagyd már abba! – förmedt rám. Beszálltunk végre a kocsiba. Nagy nehezen abbahagytam a röhögést és csöndben nekiálltam enni a kajám. Nem bírtam sokáig szótlanul. Abbahagytam az evést és Diego felé fordultam.

-Bocs, de amilyen fejet vágtál, nem bírtam ki röhögés nélkül. Semmi bajom, megnyugodhatsz. Apám nem fog kinyírni, mert te vagy a legjobb embere minket nem számítva.

-Jólvan. De legközelebb inkább menjünk együtt, mert így kimaradok a bunyóból.

-Oké.

-Amúgy tudod, hogy cuki vagy amikor kuncogsz? – visszatért a szokásos szívtipró mosolyához.

-Én nem szoktam kuncogni, úgyhogy vegyük úgy, hogy ez meg sem történt. Felvettük az infót, kinyírtunk néhány krapekot és elindultunk a raktár felé. Gondolom apa nem örülne annak, hogy elvesztettél egy kis időre, mivel szar az állóképességed.

-Rendben. De ne szapuld az állóképességem! Semmi baja sincs, csak te futsz túl gyorsan! És nem vesztettelek el, csak lassan követtelek!

-Aham. – bólogattam mindentudóan és folytattam a kajám.

-Még egy órát kell túlélned a sziporkázó társaságomban és utána találkozhatsz a másik feleddel.

-He?

-Ellel.

-Azt tudom, de miért is sziporkázó?

-Hol lehetnek?

-Nyugi Ell! Nemsokára itt kell lenniük. D szeret késni. – mondta Linda.

-Pontosan. Soha életében nem volt pontos. Mindig elkésik mindenhonnan. – fűzte hozzá Henry.

-Ahogy Anett is.

-Már jönnek! – sétált felénk Louis.

A raktártól nem messze egy erdős résznél álltunk meg, hogy ha netán maradt valaki a raktárnál akkor ne vegyen észre minket. Már majdnem egy órája ott szobroztunk és végre megérkeztek. Leparkoltak és kiszálltak a kocsiból.

-Végre! Már kezdtem aggódni. Mi tartott ennyi ideig?

-Nyugi Ell! Itt vagyok és élek. Ja meg ő is él. Nem öltem meg és egy karcolás sincs rajta. – böktem az ujjammal Diego felé.

-Ja nekem semmi bajom, de ezt nem mondhatnám el azokról akik megtámadták az informátorunk. 

-Mi? De ti jól vagytok ugye? – jött közelebb Linda.

-Ja semmi bajunk. Gyorsan kinyírtuk őket és jöttünk is.

-Tudjátok, hogy ki küldte őket? – kérdezte Louis.

-Nem, mivel Anett kicsit gyorsan dolgozott. Amíg én kinyírtam egyet addig ő végzett a többi kilenccel és sajnos egy se maradt életbe.  – mondta a megbeszélteket Diego.

-Nem tehetek róla, hogy lassú vagy! És egy szóval se mondtad, hogy élve kellenek.

-Hé gyerekek! Ezt halasszuk későbbre, mivel még sok a dolgunk. – állított le minket Louis. Bólintottunk és elindultunk utána. A raktár, egy lerobbant épülethez hasonlított kívülről. Túl jól álcázták az már biztos. A belseje viszont mutatós lehetett valamikor. A hullákat eltüntették, a bútorokkal együtt. Úgy kipucolták a helyet, hogy egy vércseppet se lehetett látni sehol. Tiszta volt a hely, sehol senki. Átnéztük az egész épületet, nem akartunk meglepetést. Amikor végeztünk, követtük Lindát az egyik szobába. Odasétált az egyik ablakhoz és valamit keresett rajta. Egyszer csak elhúzódott egy faldarab és feltárult előttünk egy ajtó. Azonnal elindultunk lefelé.

-Szerencsére ide nem jutottak le. – közölte a nyilvánvaló tényeket Louis.

- Gyorsan pucoljuk ki a helyet és utána menjünk. – mondtam.

Cassandra Clare, Maureen Johnson: A szökevény királyné (Bane krónikák 2.)

Röviden a könyvről:

Magnus Bane kalandjai. A halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane azon kapja magát, hogy a királyi családot igyekszik kimenteni a francia forradalom borzalmai közül – miután egy igencsak jóképű gróf belerángatta a zűrzavarba. Mondani sem kell, a merész szökéshez egy láthatatlan ballonra is szükség lesz…

Vélemény:

És itt "A" második rész :D A helyszín Párizs. Mint az előző, ehhez is fűznek élmények, benyomások (volt szerencsém Párizsban tölteni egy-két napot), nem mondom, hogy feltétlenül jók, de a legtöbb ember (főleg nő) álma eljutni oda, és nagyon megéri :D Ellentétben az előzővel, itt egy időszakaszban folyik az esemény, mégpedig Marie Antoinette uralkodása idején. Történelemben nem vagyok nagyon tájékozott (konkrétan nem emlékszem, hogy tanultam volna róla), szóval nem tudom, mennyire hiteles,de Peruból kiindulva biztos igaz a történelmi cselekmény (javítsatok ki, ha nem így van). Megismerhetjük Magnus komolyabb oldalát, persze humorral fűszerezve :) Ez egy kis komplett történet, nekem nagyon tetszett, főleg Magnus hírhedt öltözködése :D

 Tartalom: 5/5

 Szereplők: 5/5

 Megjegyzés: Már alig várom a folytatást! Remélem Nektek is tetszik/tetszeni fog! :D

Részlet a könyvből

Innen rendelhető meg:
PUHA
KEMÉNY

13. fejezet

Ell

-Vezeted vagy vezessek én? – kérdezte Henry.

-Vezetnél? Mert legutóbb se lett jó vége, amikor én vezettem. Anett majdnem megfojtott, amiért meghúztam a Porschét. Igaz, hogy lopott volt, de akkor is túlreagálta. Látnod kellett volna. Már céklavörös volt a feje az ordítástól. Azóta nem merem vezetni az autóit.

-Azt elhiszem. Nagyon úgy tűnik, hogy imádja a gyors kocsikat. – nézett Anették felé, akik szemlátomást veszekedtek majd Anett bepattant az anyósülésre.

-Azt hiszem, hogy nem hagyták vezetni. Attól is ki tud akadni, főleg ha egy Viper közelébe kerül. Van egy olyan érzésem, hogy ezt még Diego orra fogja bánni. – mondtam miközben beszálltam az autóba.

-Hát az lehet, ugyanis Diego senkinek sem engedi vezetni a kicsikéjét. Komolyan mondom, hogy szerelmes abba a hülye autóba. Minden szabad idejét az autója ápolásával tölti. –mondta és beindította a Mustangot. Elindultunk a kijárat felé Lindáék  Ferrária után.

-Amúgy mi ez a sok sportkocsi?

-Alapvetően lopottak. Egy autószállítóról loptuk le őket. A sofőr nem volt normális az biztos. Otthagyta a kamiont a gyújtásban a kulccsal, amíg elment vacsorázni. Komolyan mondom, hogy lehet valaki ennyire hülye? –csóválta a fejét.

-Ki az a barom, aki a gyújtásban hagyja a kulcsot? Gondolom azután nem dolgozott többet, mint autószállító. Nagy az isten állatkertje. Remélem te jól vezetsz mert Anett megnyúz ha nem. – néztem Henryre.

-Nagyon jól! Imádok vezetni, annyira megnyugtató. Ilyenkor tudok a legjobban gondolkodni és mellesleg imádom a sebességet. – mondta nevetve. – És te, hogy vagy a vezetéssel? Azon kívül, hogy nem szereted Anett kocsiait vezetni?

-Jól vezetek, de csak normál járműveket. A sportkocsikat nem nekem találták ki. Jobban szeretem a terepjárókat, de nem tudom,hogy miért.

-Terepjárót még nem vezettem, de szívesen kipróbálnám egyszer.

-Amúgy mióta ismered az apámat?

-Ez egy eléggé hosszú történet, de előadom a rövidített változatát. Árvák és egy banda tagjai voltunk, amikor az apádék a banda területére tévedtek. Ki akartuk őket rabolni, megtámadtuk őket, azonban nem hagyták magukat. Mindenki más elmenekült minket kivéve. Addig harcoltunk, amíg ki nem ütöttek minket. Már akkor sem ismertük azt a szót, hogy feladni. A bandában mi voltunk a legjobb harcosok, már ezért se adhattuk fel soha. Az apádék megkönyörültek rajtunk és befogadtak minket. Jó harcosokat kerestek, hogy véghez vigyék a tervüket. Eléggé kemény az utcán felnőni, de az árvaház még rosszabb volt. Onnan léptünk le és csatlakoztunk az Agma bandához. Megharcoltunk a helyünkért. Tíz évesek lehettünk, amikor már a banda főnök jobb kezei voltunk. Nem volt könnyű minden nap harcolni az életedért és a pozíciódért. A bohócok gondunkat viselték és felneveltek minket. Ez volt nyolc évvel ezelőtt.

-Nem lehetett könnyű. De örülök annak, hogy most itt vagy. Én majdnem belepusztultam, amikor apa „meghalt”. Megértem én, hogy nem tudtak mit tenni, de azért még mindig haragszom.

-Neked sem lehetett könnyű, de hogy lett belőletek bérgyilkos?

-Rosszkor voltunk rossz helyen.  Zoé, aki tanított minket ő is bérgyilkos. Egyik nap a célpontja részegen belénk kötött. Mivel Zoé nem hagy szemtanukat, elrabolt minket ahelyett, hogy megölt volna. Azért neki is van szíve. Nem akart megölni két ártatlan gyereket.  Először meg voltunk ijedve, de később Anett megkérte, hogy tanítson minket, mert mi is bérgyilkosok akarunk lenni és megszabadítani a világot a szörnyű emberektől.  Zoé először kiröhögött minket, de addig lógtunk a nyakán, amíg belement. Életem legbrutálisabb nyara volt. Olyan kiképzést tartott nekünk, hogy azt még a legharcedzettebb katonák se élnék túl. Nem gondolta volna, hogy ennyire jók leszünk. Hétvégente, szünetekben mindig nála voltunk és gyakoroltunk.  Még mindig nem hiszem el, hogy feldobott minket.

-Biztos jó oka volt, hogy ezt tette. Nem tudhatjátok. Megérkeztünk. –megállt egy park parkolójában és leállította a motort. – A park közepén lévő szökőkútnál kell az informátorunkkal találkoznunk. Sok az ember, így nehezebb minket észrevenni. Ilyenkor a park tele van emberekkel.

-Akkor menjünk. Hogy néz ki?

-Magas, fekete hajú férfi és elvileg piros póló lesz rajta meg kék sapka. – adta le a személyleírás miközben elindultunk befelé a parkba. Odaértünk a szökőkúthoz. A terület tele volt emberekkel, ahogy Henry mondta. Elkezdtem keresni az emberünket, de Henry hamarabb megtalálta. Megfogta a kezemet és elindult a szökőkút másik oldala felé. Amint közelebb értünk észrevettem a kék sapkás illetőt.

-Hé Ken! – szólt oda a férfinak megérintve a vállát.

-Végre itt vagytok! Késtetek, már el akartam tűnni innen.

-Mi híred van az alvó oroszlánról? - Kérdezte Henry Kentől aki átadott egy vaskos borítékot, amit a piros pólója alól húzott elő. Henry átvette és átadott egy köteg pénzt.

-Jó veletek üzletelni, mint mindig. Majd jelentkezem, ha van valami. Elindult és eltűnt a tömegben. Henry a borítékot a kabátja alá rejtette és elindultunk vissza az autó felé. A kezemet még mindig fogta, de nem akartam, hogy elengedje. Amikor odaértünk a kocsihoz, rájött, hogy még mindig fogja a kezem.

-Bocsi.

-Semmi baj! – mosolyogtam rá. – Akkor indulhatunk tovább?

-Persze. Remélem a többiek is hamar végeznek. Sötétedésre jobb lenne visszaérni.

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban? (Bane krónikák 1.)

Röviden a könyvről:

Magnus Bane kalandjai.Jó oka van annak, hogy Magnus Bane személye nem kívánatos Peruban. Kövesd Bane dél-amerikai kalandjait, melyek során régi ismerősünk bajba sodorja boszorkánymester társait, Ragnor Fellt és Catarina Losst, megismerkedik egy hangszerrel (amelyen borzasztóan játszik), egy tánccal (amelyet borzasztóan jár), majd magára haragítja házigazdáit, amikor valami kimondhatatlant tesz a Nazca-vonalakkal.

Vélemény:

Egy újabb darab az árnyvadászok világából...vagyis Magnus világából. Magnus Bane egyik kedvenc szereplőm, nagyon különleges extravagáns és piszok jó humora van. Mivel imádom és érdekel Peru, ezért ez a könyv még inkább felkeltette az érdeklődésemet...rengeteg mindent megtudhattunk magáról az országról, ami szerintem nagyon jó, mert nem sokan ismerik, pedig nagyon szép ország tele rengeteg látványossággal. Amikor először megláttam kicsit furcsálltam, hogy milyen lapos is, már teljesen hozzá szoktam a "téglaméretű" könyvekhez. Magnus nem folyamatosan tartózkodott Peruban, különböző években járt ott és mindig sikerült valami hihetetlen, vicces dolgot elkövetnie. Bár a vége elég meglepőre sikeredett (kicsit csalódtam is), de összességében nagyon tetszett. Ami a borítót illeti: nehéz volt megszokni, mert az eredeti nekem sokkal jobban tetszett, de ez a megoldás is szép. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

 Tartalom: 5/4

 Szereplők: 5/5

 Megjegyzés: Jön a folytatás! ;)

Részlet a könyvből 


Innen rendelhető meg:
PUHA
KEMÉNY

12. fejezet

-Hé Anett! Ébresztő! – lökdösött Ell oldalba. Tegnap apával egész délután kocsikáztunk. Utána vacsiztunk egyet és kidőltem. Nem szeretem a reggeleket… nem hagynak aludni. – Kelj már fel! Hogy tudsz ennyit aludni?

-Jó! Fel vagyok már! – fordultam felé morcosan. Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból és felöltöztem.  Ellel elindultunk a konyha felé reggelizni. Ki gondolta volna, hogy a labirintusban van konyha! Amikor odaértünk elkezdett csörögni a zsebemben Henry telefonja. Santiago volt az.

-Jó reggelt!

- ¡Buenos días! Meglesz amit kértél chica. Hétfőn jöhetsz is értük. Annál hamarabb nem tudom összeszedni. – mondta. Ma csütörtök van, úgyhogy van még időnk.

- Gracias! Akkor hétfőn megyünk érte és rendezem a számlát.

-Oké – mondta nevetve. – Addig is vigyázz magadra angelita!

-Ne félts megleszek. Hasta luego!

-Chao!

Elraktam a telefont és elmondtam Ellnek a fejleményeket.

-Akkor most keressük meg apáékat… de először is együnk, mert éhen veszek! –mondtam vigyorogva és elindultam a hűtő felé.

Éppen befejeztük a reggelit amikor megjelentek apáék a konyhában.

-Jó reggelt! Látom megtaláltátok a konyhát.

Igen apa és beszéltem Santiagoval. Azt mondta, hogy hétfőn mehetünk is a fegyverekért.

-Az jó. Van egy feladatunk a számotokra. El kéne menni az informátorainkhoz. Veletek mennek a fiúk is, mivel nem tudjátok, hogy kikhez mentek és utána el kéne menni a fegyverraktárhoz, megnézni, hogy mi maradt belőle. Gondolom Koh kipucolta az egészet, de nem hiszem, hogy megtalálták volna a rejtekajtót.

-Rendben. Vihetem a mustángot? Mert ugyebár egy kocsival nehéz fegyvert szállítani. – néztem kérlelőn apára.

-Vigyed! De vigyázz rá és figyeljetek oda!

-Akkor gondolom a parkolóba kéne mennünk. – mondta Ell.

-Pontosan. És vigyázzatok magatokra! – ölelte meg Ell az apja.

-Oké, de most elmentünk. Jobbra a folyosó végén ugye? – néztem apámra.

-Igen. – azzal elvonultunk a parkoló felé. Spéci kis mélygarázs, ami nincs messze a szobánktól és a konyhától. A parkolóban már ott volt mindenki. Linda, Henry, Louis és Diego. Király… egy légtérben Diegóval, ez lesz a nagyszerű utazás.

-Na, végre ideértetek! Nem is húzom az időt mondom a tervet. Három felé oszlunk és elmegyünk az informátorokhoz és a raktárnál találkozunk. Figyeljetek oda, hogy senki se kövessen titeket! –vágott bele a lecsóba Diego.

-Ha mégis követnének, akkor rázzátok le őket. – fejezte be a nagymonológot Louis.

-Oké. Ki kivel megy? – kérdeztem.

-Louis megy Lindával, Én megyek Ellával és te mész Diegoval. De ha lehet ne öljétek meg egymást jó? – nézett rám és Diegora Henry.

-Igyekszem nem maradandó károsodást okozni. –vágtam rá mosolyogva. – Akkor indulhatunk?

-Vihetem a mustangot? – nézett rám Ell vigyorogva.

-Az én kicsikémet akarod? Vigyed! De ha egy karcolás is lesz rajta kinyírlak! – nyomtam a kezébe a kulcsot.

-Vigyázok rá mint a szemem fényére.

-Oké. És mi mivel megyünk? – fordultam Diegohoz.

-Mindjárt meglátod. – mondta a száz-wattos mosolyával és elindult a parkoló másik oldala felé. Nem volt mit tenni, követtem és leesett az állam. Odasétált egy fekete-piros Dodge Viper mellé.

-Ez a te kocsid? – kérdeztem, miután megtaláltam a leesett állam.

-Aha. – válaszolt vigyorogva.

-Szerelmes vagyok! Eddig csak kiállításon láttam Dodge Vipert! Vezethetem? – kérdeztem tátott szájjal.

-Nem.

-Mi?? Azt hiszem, hogy nem jól hallottam. Azt akartad mondani, hogy vezethetem. – néztem rá mérgesen, mire odasétált az anyósüléshez és kinyitotta nekem az ajtót.

-Jól hallottad, ezt rajtam kívül senki se vezetheti. Főleg nem egy lány.

-Rohadj meg! – villámgyorsan beültem az ülésre és haragomhoz képest finoman becsuktam az ajtót. Nem ezen az eszméletlenül gyönyörű kocsin fogom levezetni a mérgem! Arra ott van Diego. Az említett személy éppen beült a kocsiba. Elindította az autót és elindultunk.