9.fejezet

-Mit szeretnétek enni? –kérdezte apa. – Még mindig pizzát esztek reggelire?

-Igen! Még emlékszel, hogy melyiket szeretjük vagy segítsünk? – kérdeztem mosolyogva.

-Ha jól emlékszem akkor Ella a Sajtos sonkásat szereti és Anett pedig a hawaii-t extra sok sajttal és ananásszal. Ugye? –kérdezte Ell apja.

-Pontosan! – mondtuk egyszerre Ellel.

-Rendben, amíg megjönnek a pizzák addig szívesen válaszolunk a kérdéseitekre. Azzal kiküldte a harmadik embert aki benn volt a szobában.

-Oké!-mondta Ell

-Anett még mindig félsz a bohócoktól? –kérdezte apa mosolyogva.

-Nem félek a bohócoktól csak futkos a hátamon a hideg tőlük! –vágtam rá azonnal.

-Na, de hogy válaszoljak a kérdésedre, ez a bohócos ötlet csak úgy jött. Valahogy álcázni kellett magunkat és valaki felvetette a maszkos ötletet. Bohóc maszkokat tudtunk a leggyorsabban keríteni. Ezért lettünk bohócok.

-Értem. De akkor is bohócok! – mondtam ájulást mutogatva.

-Ez van ezt kell szeretni. A célunk viszont elég nagy. Az eredeti terv mint azt már hallottátok úgy volt, hogy lebuktatjuk Kohot és minden szép és jó. Na ezen a terven sajnos változtatnunk kellett, mivel a szövetségiek nagyon vadásznak ránk, és minden bizonyítékot olyan szinten eltüntetnek, hogy az csuda. – mondta Ell apja.

-Az új terv a következő. Kiiktatjuk Kohot és a korrupt embereit. Így nem lesz aki folytassa az ártatlanok gyilkolását és arra is rá kell jönnünk, hogy miért éppen azok voltak a célpontok akik. – fejezte be a terv ecsetelését az apám.

- Oké ez mind szép és jó, de van fogalmatok arról, hogy hány emberrel van körülvéve az a strici? És hogy akarjátok megtalálni? – kérdeztem.

-Éppen ezen dolgozik néhány emberünk és abban bizakodom, hogy van valami tervetek arra, hogy hogy tudjuk leszerelni Kohot. És kerülhetnénk a trágár fogalmakat ha kérhetem? Anyád nevelhetett volna jobban is. – korholt le apa.

-Hát, ha többet lett volna otthon mint nálunk, akkor talán lehetne nevelésről beszélni, de szerintem Nora nénit már nem érdekli, azóta, hogy kicsapták az apáca suliból. –válaszolt helyettem Ell. Az a kis áruló! Ezért még számolunk pillantást vetettem rá, de ő csak mosolygott.

-Mi van? Mi az, hogy kicsaptak? – lepődött meg apám.

- És a magatartásáról ne is beszéljünk… A jegyeit meg ne is említsük. – mosolygott mellettem Ell. Ezért tuti, hogy ki fogom nyírni csak maradjuk kettesben.

-Anett? – nézett rám mérgesen apa.

-Öhm… izé… az úgy volt… - habogtam.

-Hogy többet van az igazgatói irodában mint az órákon. Mielőtt elkaptak volna minket felfüggesztették két hétre. Általában verekedésért megy az igazgatóhoz, de volt már lógás, wc-ben cigizés, tanárral ordibálás és még sorolhatnám. Azt látniuk kellett volna amikor az egyik kurvoidot a lábánál fogva kilógatta az ablakon, mert én lettem a piszkálódásuk tárgya. Azt megérdemelte, de én is el tudtam volna intézni lógatás nélkül. Ezután küldte el Nora néni abba a puccos katolikus lány nevelő suliba, miután hazamerészkedett két hónap után. – vallott színt helyettem Ell.

-De akkor is megérdemelték. És ki hallott még olyat, hogy földig érő szoknyában flangáljak egy suliban? Kösz nem. – fűztem hozzá, hátha még menthető valami.

- Várjunk csak. Hogy is csaptak ki abból a lány nevelőből?  Az apácák nem adják fel olyan könnyen. Már csak akkor csapnak ki valakit, ha már minden lehetőséget kimerítettek. – szólt közbe Ell apja.

-Öhm hát nálam elég gyorsan elfogyott a türelmük. –mondtam elpirulva.

-Két hétig bírták az apácák – kacarászott Ell és belekezdett a történetem mesélésébe. Gyorsan elhadarta az egészet. Na azt a pillanatot látni kellett volna amikor apám rám nézett.

- Nem mondod, hogy úgy megrémült az apáca, hogy beájult! Nem is csodálom, hogy csak két hétig viseltek el. – mondta apám elkerekedett szemekkel és kitört belőle a röhögés. A végére már mindenki röhögött. Egyszerűen nem tudtuk megállni, hogy ne röhögjünk. Mint a régi szép időkben, amikor még „éltek”. Jaj de hiányoztak azok a pillanatok. Egyszer csak kopogás törte meg a röhögő rohamunkat.

-Végre a kaja! – mondtam röhögve. Apa odament, hogy kinyissa az ajtót. És tényleg megjöttek a pizzák. A férfi aki elment, állt az ajtóban hat nagy pizzás dobozzal.

-Meghoztam a pizzákat. Ja és Diego meg Louis akarnak veletek beszélni. – mondta az ismeretlen.

-Rendben Mac. Küld be őket. –válaszolt apa. Kíváncsi voltam, hogy kik lehetnek azok.  – De előbb had reggelizzenek meg a lányok. Adj nekünk húsz percet. Jó?

-Oké főnök. – azzal elment.

-Rendben akkor mos együnk! – kiáltott fel Ell.

Tíz percünkbe telt felfalni mind a hat pizzát, új világ rekord. A maradék tíz percben bevonultunk a fürdőbe, hogy rendbe szedjük magunkat. Hála az égnek nem csak a fegyvereinket hozták magukkal, hanem a ruháinkat is. Máris jobban éreztem magam, mint pizsamában. Gyorsan összekapartuk magunkat. Már indulni akartunk kifelé, amikor kintről kopogást hallottunk. Amint kinyitottuk az ajtót, leesett az állunk. Három észveszejtően szexi srác volt benn a szobánkban és apáinkkal beszéltek. Mint a villám kinn is voltunk a fürdőből. Amint közelebb értünk mindenki felénk fordult.

-Fel ébredtek a Csipkerózsikák? – kérdezte az egyik mosolyogva. Ha mosollyal ölni lehetne, akkor én most holtan rogynék össze az biztos.

-Gyorsak voltatok lányok! Ő itt Diego, - mutatott a halálos-mosolyra- az öccse Louis és a haverjuk Henry. -mutatta be sorba a szexi idegeneket. Diego úgy egy nyolcvan magas lehetett, hollófekete hajjal, sötétszürke szemmel és észveszejtő mosollyal. Na meg a kockáiról ne is beszéljünk. A tesója Louis egy magas volt a bátyával, de neki barna haja volt és zöld szeme. Mindketten spanyolok voltak így első ránézésre. Barátjuk Henry viszont koreainak tűnt. Közel lehetett a két méterhez. Haja szőkére volt szívatva és a szeme kéken világított.

-Szasztok – köszöntek egyszerre.

-Sziasztok én Anett vagyok ő pedig Ell. – mutattam be magunkat. Ellt oldalba kellett böknöm, hogy meg tudjon szólalni. Úgy bámulta Henryt, hogy azt hittem kiesik a szeme.

- Ó sziasztok. – köszönt végre Ell is elpirulva.

-Na, ha végeztünk a bemutatkozással akkor térjünk a lényegre. Miről akartatok beszélni velünk? – vágott a dolgok közepébe Ell apja.

-Beszélhetünk előttük? Mert eléggé fontos az ügy és elég brutális. Nem akarom, hogy fültanúi legyenek. – mondta ránk pillantva Louis.

-Nem kell őket félteni. Nem olyan törékeny virágszálak, mint amilyennek látszanak. – kelt védelmünkre Ell apja. Nem csoda, hogy szerettem az apját.

-Megértem, de ők akkor is csak lányok. Ez nem való nekik. – jött a hímsoviniszta dumával Diego. Most hogy megtudnám ölni… de előbb jól megkínoznám ezt a barmot. Hogy mondhat ránk olyat, hogy „csak lányok”. Bevetettem a leggyilkosabb pillantásomat, de ő csak gunyorosan visszamosolygott.

-Ha nem tudnád Az Angyalokkal beszélsz! Úgyhogy jól fontold meg, hogy mit mondasz! – ó és Ellből kitört a gyilkos fenevad. Sajnálom szegény srácot… várjunk csak… mégse! Megérdemli a sorsát és ha ez a kínhalál, akkor szívesen segédkezek benne.

- Ti Az Angyalok? Na ne szórakozzatok velem! – röhögött fel Diego.

-Hé D! Állj le! Nem beszélhetsz így két gyönyörű úrhölggyel! Elnézésüket kérem a barátom viselkedése miatt… – mentegetőzött Henry. Végre valakibe szorult egy kis tisztelet. – de elég nehéz elhinnünk, hogy önök az alvilág rémei, Az Angyalok.

-Oké! Ácsi. Mit jön mindenki ezzel az úrinő dumával? Kibaszottul nem érdekel, hogy hisztek-e nekünk vagy sem. De ha együtt fogunk dolgozni, jó lenne tisztázni az ügyet. Azt akarjátok, hogy bizonyítsunk? Akkor mutassátok az utat és úgy szétverünk titeket, hogy még az anyátok is megbánja, hogy megszült titeket. – és kitört belőlem az állat. Ez van. Most írták alá a halálos ítéletüket. Mindenki döbbenten nézett rám. Egyszer csak Diego elkezdett röhögni. Óh mond csak, hogy bizonyítsunk és neked véged.

-Azt akarod mondani, hogy jobb lennél mint a Bohócok legjobb három embere? Na azt megnézem. – úgy röhögött hogy még a könnyei is folytak.

-Anett, Ell, Diego nyugalom. Muszáj így viszonyulnotok egymáshoz? – kérdezte apa.

-Ezt egyszer és mindenkorra le kell rendeznünk. Nem tűröm, hogy ezek kétségbe vonják a szavunkat. – válaszolt Ell halál nyugodtan. Akkor is ilyen szokott lenni, amikor közvetlen közelről leszúr valakit. És még ott volt az a hátborzongató mosoly is hozzá. Mint aki már tervezi a nyúzást és tudja, hogy ezt nagyon, de nagyon élvezni fogja.

-Hívjátok a hullaházat. Ennek nem lesz jó vége. – mosolyodtam el én is.

-Rendben, ha ezt annyira le akarjátok rendezni, akkor menjetek az edzőterembe! Nem akarom, hogy szétverjetek itt nekem valamit! – és drága apucim felfogta, hogy mi komolyan gondoljuk.

-Mutatom az utat. Utána viszont senki se siránkozzon, ha fáj valamije. –indult az ajtó felé Ell apja. – Önfejű banda. Gyorsan rendezzétek ezt le, mert még sok dolgunk van.