Emlékeztető :)

Június 9.-én lejár a könyvmolyképző gyereknapi akciója! Ha valamit rendelni szeretnél akkor még van időd! És remélem mindenki izgatottan várja a Könyvhetet, ami június 12-16 lesz! 

23.fejezet

Diego

- Anett! Hé! Ébredj fel! – ráztam meg. Hirtelen felült, megragadta a nyakam és elkezdett megfojtani. A következő pillanatban meg a földre estem és kapkodtam a levegőt.

- Jól vagy? Legközelebb ne ébressz fel! – nézett le rám az ágyról.

- De hát rémálmod volt. Csak felébresztelek! Amúgy a sebeid nem szakadtak fel? Mert eléggé forgolódtál álmodban, ezért akartalak felébreszteni.

- Azt hiszem, hogy semmi bajuk. Sajognak meg minden, de nem komoly. - mondta és közben próbált megfordulni, hogy hátradőlhessen.

- Várj segítek! – mentem oda hozzá és segítettem neki visszafeküdni.

- Köszi. – dőlt hátra egy fintor kíséretében. – Már elegem van a hason fekvésből.

- Kérsz még fájdalomcsillapítót vagy – lenéztem az órámra – elég volt nyolc óra alvás?

- Mi?! Nyolc órát voltam kiütve? – döbbent meg.

- Ja. Már elmúlt öt óra. De ezen ne csodálkozz, mert elég erős fájdalomcsillapítót kaptál, hogy holnap reggelig aludj.

- Jesszus! És mi történt, amíg ki voltam ütve?

- Nem sok. Doki néhányszor benézett, én meg el se mozdultam innen, csak kajáért mentem el egyszer. Erről jut eszembe, nem vagy éhes?

- Olyan éhes vagyok, hogy fel tudnám zabálni a hűtőt.

- Rendben, akkor megyek és keresek neked valami kaját. – álltam fel a székből.

- Nagy francokat! Megyek veled!- dobta le magáról a takarót.

- Azt nem hiszem. Ha nem emlékeznél rá három helyen kellett összevarrni és abból egy a lábadon van. Igaz, hogy az nem volt mély, de akkor is hat öltést kaptál bele. Doki meg szívrohamot fog kapni ha meglátja, hogy nem vagy ágyban.

- Nem baj. – tornázta magát ülő helyzetbe az ágy szélére. – van valahol egy papucs vagy valami?

- Az istenit! Nem fogsz az ágyban maradni mi? – dobtam oda a csizmáját a szekrény mellől. – Amúgy nagyon szexi lesz így a szerelésed.

- Mi van? – lenézett magára. Egy piros rövid ujjú, egy rózsaszín melegítőalsó volt rajta meg a kezében a fekete bőrcsizma. –Most azt mondanám, hogy előbb menjünk átöltözni, de addig éhen halok, úgyhogy nem érdekel!

- Makacs nőszemély! – mentem oda hozzá és segítettem felhúzni a csizmáját, mert eléggé bénázott.

- Már sokan mondták. - állt fel az ágyról lassan. – Mehetünk?

-Csak utánad Princesa! – nyitottam ki előtte az ajtót.

Anett

Lehet, hogy inkább maradnom kellett volna az ágyban. Nem gondoltam, hogy ennyire messze van a konyha. A hátamon lévő sebek húzódtak és annyira fájtak, hogy azt hittem, ott helyben elájulok. De próbáltam fegyelmezni magam és mantrázni magamban, hogy „nem fáj, nem is érzed”.

- Biztos, hogy jól vagy Princesa? – kérdezte már vagy századszorra Diego, mióta elindultunk. - Mert eléggé fehér vagy.

- Tuti. Merre tovább? – álltam meg egy elágazásnál. Ha nem fájna ennyire minden mozdulat már rég lecsaptam volna.

- Erre. – indult el jobbra. – Megálljunk egy kicsit?

-A francba is! Nem! – förmedtem rá. Nem bírtam már tovább hallgatni a „Jól vagy? Megálljunk? Elég rosszul nézel ki.” dumáját. – És ha nem kérdezgetnél méterenként, akkor már rég ott lennénk a konyhában.

- Hé! Én csak próbálok vigyázni rád, mert ha valami bajod lesz, mindenki ki fog nyírni.

- Akkor inkább maradj csöndben. – fordultunk be a konyha folyosójára. Hála az égnek kibírta szótlanul a konyháig. Bent csak apát láttam, amint próbál valami rántotta félét összehozni a tűzhelynél. Diego fogta magát és leült az egyik székre és nekiállt duzzogni. Milyen gyerekes! Apám eközben megfordult és azt hittem, hogy szívrohamot kap, amikor meglátott az ajtóban.

- Mi a francot keres ő itt? Ágyban lenne a helye! – fordult mérgesen apa Diegohoz.

- Ha ott tudtam volna tartani, akkor nem lennénk itt. – próbálta menteni magát az a kis áruló. Még hogy ott tartani? Meg se próbálta!

- Hé! Ha feltűnt volna, itt vagyok én is! – mentem oda az asztal másik oldalán lévő székhez és finoman lehuppantam rá. Próbáltam ezt a műveletet faarccal végrehajtani. És láss csodát sikerült is! –Ki lesz olyan kedves és ad valami kaját? Mert mindjárt lefordulok a székről, olyan éhes vagyok.

- Nem az éhségtől fogsz lefordulni arról a székről… - dörmögte az orra alatt Diego és odament a hűtőhöz. – Spagetti jó lesz?

- Az is jobb, mint a semmi.

- Akkor jó. - Kikapott egy spagetti szószt, letette az asztalra és az egyik szekrényben kezdett el kotorászni. Eközben apa előhalászott valahonnan egy csomag tésztát és felrakta főni.

Ell

Hé! Nyugi! – húzódtam el Henrytől, mert a csókunk kezdett eléggé forró irányt venni. – Mit szólnál ha mozognánk egy kicsit. Tudod valami olyasmit amit egy edzőteremben is lehet.

- Mondjuk ezt? – Hátradöntött és már rajtam is volt és folytatta a csókot. Nevetve eltoltam magamtól.

- Nem erre gondoltam. Mondjuk verekedhetnénk egy kicsit. – nevettem, mert csiklandozta a lehelete a nyakam.

- Hogy megint megverj? Milyen kegyetlen egy barátnő vagy te! – nevetett ő is és lefordult rólam. Ott feküdtünk egymás mellett és bámultuk a plafont. – semmi kedvem sincs most verekedni. Kicsit sokat püföltem ma. Inkább dumáljunk!

- És mi lenne ha én püfölném a zsákot te meg beszélnél? – álltam fel és kezdtem ma már másodszorra feltekerni a bandázst a kezemre.

- És miről beszéljünk? – ült fel Henry is.

- Te is láttad, hogy Diego hogyan néz Anettre? – néztem Henryre.

- Arra a „nézem és biztos vagyok benne, hogy nem látja senki” pillantásra gondolsz? – állt fel és jött velem a zsákok felé.

- Ja arra.

- Szerinted van esélye Anettnél vagy előbb számíthatunk egy azonnali golyóra a fejébe?

- Anett eléggé kiszámíthatatlan a pasik terén. Eléggé csesztetik egymást, de nem hinném, hogy azonnal golyót repít a fejébe. Elég jól titkolja az érzéseit, de ha már 18 éve ismered, akkor nincs problémád az érzelmek megfejtésével. –kezdtem el közbe lassan püfölni az egyik zsákot miközben Henry fogta.

- Akkor nem fogja kinyírni. – konstatálta.

- Nem ezt mondtam. Csak annyit, hogy lesz egy esélye, de ha elcseszi akkor annyi. Egy esély, egy golyó a fejbe. Ez Anett mottója. Nála senkinek sincs második esélye. Ha megbántja, akkor halott ember. Ha már annyiért képes lett volna kinyírni a vizsgabiztost a forgalmi vizsgájáról, hogy nem engedte át, akkor már most áshatja a sírját. – püföltem egyre gyorsabban a zsákot és abbahagytam a beszédet. A két dolog együtt nem megy.

- Ha megbántja szemrebbenés nélkül golyót repít a fejébe? – nézett rám döbbenten. Én csak bólogatni tudtam és közben átváltottam rúgásokra.

- Jesszusom. Ha mindenkibe golyót eresztettem volna, aki megbántott vagy kicseszett velem, akkor már a fél város nem élne. Azért képes lett volna kinyírni a vizsgáztatót, hogy nem engedte át? – ismét csak bólogattam két rúgás között. – Nem hallott még indulatkezelésről?

- Ha nem bántod semmilyen formában, akkor megéred a negyedik x-et. Jobb barátnak, mint ellenségnek.

- Ha ilyen barátnak, akkor nem akarom megtudni, hogy milyen ellenségnek.

- Ha a haverja vagy akkor szemrebbenés nélkül öl érted, de ha az ellensége vagy akkor szemrebbenés nélkül kinyír. Nem tudnád szorosabban fogni azt a zsákot? – nyögtem ki lihegve.

- Bocs, persze. Amúgy hogy ismertétek meg egymást? – kérdezte, én meg válasz helyett akkorát ütöttem a zsákba, hogy hátra kellett lépnie.

- Tuti, hogy ezt most akarod megtárgyalni? Mert a beszéd és a püfölés nem megy egyszerre. Mióta vagy te ilyen beszédes?

- Bocs ismét. Csak jobban meg akarlak ismerni.

- Ez esetben mesélj magadról. Mit szeretsz csinálni, mi a kedven kajád meg ilyenek. – folytattam a püfölést.

- Hát hol is kezdjem… Azt már meséltem, hogy hogyan kerültem ide. Azt mondja, hogy szeretek olvasni, zenét hallgatni, filmet nézni, fényképezni, verekedni, gyilkolni. Mindenféle könyvet szeretek, zenében mindent meghallgatok, de a kpopot szeretek a legjobban. A romantikus filmek kivételével mindent megnézek. Mit csináljak, ha pasiból vagyok? – vonta meg a vállát egy szívdöglesztő mosoly kíséretében. - Kaják terén mindent megeszek, kivéve a gombát és allergiás vagyok a babra meg a borsóra. Azt hiszem, hogy ennyi. Mire vagy még kíváncsi?

- Miért pont fényképezés? – nyögtem be a kérdést.

- Egyszerűen szeretem „megállítani az időt”. Ha tehetem, akkor mindig fényképezek. Jó érzés megörökíteni a dolgokat. Később visszanézni a régi képeimet, az olyan… nem is tudom milyen érzés. Ezt nem tudom… - hirtelen kinyílt az ajtó és doki lépett be rajta.

- Nem tudjátok, hogy hol van Anett? – állt meg mellettünk. Abbahagytam a rúgásokat és értetlenül néztem rá.

-A gyengélkedőben kell lennie nem? – nézett Dokira ugyan olyan értetlenül Henry is mint én.

- Nincs ott és Diego sincs sehol.

- Az a makacs nőszemély. Biztos a konyhában van és tömi a fejét. – kezdtem el letekerni a bandázst már megint. Ha meg a konyhában nincs, akkor a szobánkban lesz.

-A szobátokban már voltam és ott nincs. Az edzőterem volt a következő tippem. Reméltem, hogy itt lesz. Már a fél bázist körbejártam. A konyhára nem is gondoltam. – csóválta lemondóan a fejét.

- Anett sajnos ilyen. Nem tűri jól, ha feküdnie kell és nem csinálhat valamit. Menjünk és nézzük meg a konyhában. A fejemet merném rá tenni, hogy ott lesz. - Indultam el az ajtó felé.

22.fejezet

Ell

- Mikorra beszéltétek meg a találkozót Santiagoval kicsim? – kérdezte tőlem apa miközben ettünk a konyhában.

- Fogalmam sincs mert Anett csak annyit mondott, hogy hétfő és most nem tudom tőle megkérdezni mert ki van ütve. – sóhajtoztam.

-Csak azért kérdezem, mert akkor fel kell készülnünk, hogy elhozzuk a fegyvereket. Nem megy az egyik pillanatról a másikra és szerintem Anett még egy darabig nem lesz magánál.

- Akkor fel kellene hívnom Santit. Van nálad telefon?

- Persze. Tessék. – nyújtotta felém a mobilját. Anetthez hasonlóan már én is tudtam Santi számát fejből. Általában Anett adta le a rendeléseket és mindent ő intézett. Santi első csörgésre felvette.

-  Digame soy Santiago.

- Csak én vagyok az Ell.

- ¿Qué pasa?

- Csak annyit szeretnék, hogy hogy lesz az átadás, mert Anett ki van ütve és nem tudom tőle megkérdezni. Az a hülye lelövette magát.

- Tudtam, hogy egyszer ki fogja nyíratni magát. Mi történt?

- Elég hosszú történet, de a lényeg annyi, hogy a golyók és közém vetette magát és bekapott hármat. Kettőt a hátába egyet meg a lábába, úgyhogy most be van fájdalomcsillapítózva. Egy darabig nem lesz magánál, ezért hívtalak. Nem mondott nekünk semmit, csak hogy hétfőn lesz az átadás.

- Gondolhattam volna. Érted még a világot is eladná. Vigyázz rá és ne hagyd, hogy több hülyeséget csináljon és üzenem neki, hogy karácsonyra golyóállómellényt fog tőlem kapni. Na de a lényeg hétfő este tizenegy a régi hajóállomásnál lévő raktárnál lesz a találka. Tudod, hogy hol van?

- Én nem, de mindjárt megkérdezem. – letakartam a telefont és apámhoz fordultam. – Te tudod, hogy hol van a régi hajóállomás melletti raktár?

- Igen.

- Rendben, tudjuk, hogy hol van. Nem lesz probléma. Mid van számunkra?

 - Oké. Géppityuk, pisztolyok, kések, gránátok, meg ilyenek és még lángszórókat is tudtam szerezni nektek Chica.

- Lángszórót? – esett le az állam.

- Azt. Remélem tetszeni fog. – nevetett a telefonba.

- Rendben. Gondolom készpénz, mint mindig. Vagy már kártyát is elfogadsz?

- Készpénz és semmi más. Azt nem lehet lenyomozni.

- Rendben, akkor hétfőn találkozunk. Köszi Santi! Chao! – köszöntem el.

- Chao Chica! – és letette.

- Szóval, hétfő este tizenegy, a régi hajóállomás melletti raktárnál lesz a találka. Legalább egy teherautó kelleni fog, mert elég sok mindent kell elhoznunk. Még lángszórót is szerzett nekünk. El se hiszem. – adtam elő a lényeget.

 - Rendben. Továbbadom a többieknek és elkezdjük megszervezni. Akkor én mentem is és megkeresem Mikeot. Később találkozunk. – puszilta meg a fejem búbját apa és kiment.

Egyedül maradtam. Most mit csináljak? Anett ki van ütve és vele van Diego, Louis és Linda valami küldetésen van, Henryt pedig azóta nem láttam, hogy reggel felébresztett és azt mondta, hogy majd találkozunk és elment. A francba is! Kinyírok egy pár bokszzsákot. Akkor legalább nem unatkozok és kifárasztom magam. Elindultam a szobánkba, hogy átöltözzek, mert semmi kedvem nem volt tönkretenni a kedvenc farmerem. Gyorsan átöltöztem és már az edzőteremnél jártam, amikor meghallottam, hogy valaki van bent. Óvatosan kinyitottam az ajtót és Henryt láttam meg, amit éppen sorozza az egyik zsákot. Tiszta erejéből ütötte. Olyan volt, mintha mérges lenne. A mozdulatai is ezt mutatták. Pontatlanok voltak az ütései és csak arra figyelt, hogy minél nagyobb erőt fejtsen ki. Bementem a terembe és az ajtó melletti szekrényhez mentem bandázsért. Ha már levezetem a feszültséget, akkor a kezeim maradjanak épen!  Ránéztem Henryre, aki észre sem vette, hogy ott vagyok. Nem tudom, hogy mire vagy kire lehet dühös, de egyre elkeseredettebben püfölt. Feltekertem a bandázst a kezemre és elindultam felé. Amikor odaértem akkor vettem csak észre, hogy tiszta vér a keze. Vajon mióta lehet itt? Megkerültem és a zsák másik oldalán megálltam. Még ekkor se vett észre.

- Szia. – szólaltam meg, mire felkapta a fejét és abbahagyta az értelmetlen öklözést.

- Szia. Észre sem vettem, hogy itt vagy. – mondta kifulladva. Odamentem hozzá és megfogtam a kezeit, hogy megnézzem mennyire tett kárt magában. Elég rondán szétverte a kezét. Tiszta vér volt az egész és alig maradt bőr rajta. Amikor kiegyenesítettem az ujjait felszisszent.

- Mióta püfölöd azt a zsákot és miért nem használsz legalább valami kézvédőt? Így tönkreteszed a kezeidet! – néztem rá mérgesen. Kezdtem aggódni érte.

- Amióta eljöttem tőled. – nézett le rám.

- Gyere, bekötözlek. Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet. – húztam a padok felé, hogy leültessem, amíg keresek egy elsősegélydobozt.

- Én így vezetem le a feszültséget. – mondta faarccal. Valami nagyon nem stimmelt vele. Amióta visszajöttem, azóta ilyen. Mintha lelkileg összetört volna.

- Úgy hogy szétvered a kezeidet? Mi van veled? Mi a baj? Amióta visszajöttem, azóta nem vagy önmagad.

- Nem vagyok önmagam? Nem is ismersz! Még egy hete sincs, hogy itt vagytok! –rivallt rám mérgesen és elrántotta a kezét.

- Akkor hagyd, hogy megismerjelek! Rendben?

- Ne haragudj! Nem akartam így neked esni csak…

- Semmi probléma. Mi bánt? – néztem rá megértően és leültettem a padra.

- Még soha se szerettem ennyire senkit és ez megijeszt. Amikor eltűntél azt hittem, hogy beleőrülök. Azonnal tenni akartam valamit. De miután Anett kicsinálta azt a hapsit, egyszerűen tehetetlennek éreztem magam. Nekem kellett volna kiszedni a válaszokat a férfiből és nem Anettnek. Amikor összeomlott és is darabjaimra estem. Próbáltam elhitetni magammal, hogy én is képes lettem volna arra, amire ő, de ez nem igaz. Próbáltam erősnek tűnni, de nem ment. – temette az arcát a véres kezei közé.

- Anett cselekszik, ha rólam van szó. Nem érdekli, hogy mit kell tennie, megteszi. Még akkor is, ha ezért olyat kell tennie, amire megesküdött, hogy soha nem fog megtenni. Ezért olyan kíméletlen gyilkos. Ne hasonlítsd hozzá magad! Mindenki különbözik a másiktól és minden ember tehetetlennek érzi magát néha. Miattam nem kell erősnek tűnnöd, mert az vagy, amióta ismerlek. Kit érdekel, hogy az egy nap, hét vagy év?  És tudod miben hasonlítasz rám nagyon? – emeltem fel a fejét.

- Miben?

- Abban, hogy én is mindig az edzőterembe menekülök, ha bánt valami. Amikor elkezdtünk gyilkolni, akkor folyamatosan bűntudatom volt, ezért állandóan az edzőteremben voltam és addig vertem a zsákot, amíg még éreztem a kezem. Próbáltam elverni a problémát, a bűntudatot meg a szomorúságot. De rájöttem, hogy ezzel jót teszek az embereknek és ebből a melóból nincs kiszállás.

- Akkor ez a második közös tulajdonságunk.

- Miért? Mi az első?

- Az, hogy mindketten azért gyilkolunk, hogy jobbá tegyük a világot.

- Ez igaz. Na, de most nem tudod, hogy hol van az elsősegély készlet? – néztem rá mosolyogva.

-A szekrényben a legalsó polcon. - mondta a szekrényre mutatva. Odamentem, kihalásztam a dobozt és visszamentem bekötözni a kezét. Gyorsan letekertem a kezemről a bandázst és nekiláttam ellátni a kezét. Amíg bekötöztem folyamatosan engem nézett.

- Mint egy profi. Mióta vagy te ilyen hiperszuper orvos? – emelte fel vigyorogva a kezeit. Hála az égnek a lelkizés jót tett neki és most már nem olyan, mint valami búskomor koporsó. A pasikra is ráfér néha a lelkizés. Ez nem csak a lányok kiváltsága.

-A kiképzésünk alatt Anett állandóan összevissza törte, karcolta, vágta magát. Valakinek össze kellett foltoznia. Az ilyen egyszerű sérüléseket simán el tudom látni.

- És mi akarsz lenni, ha nagy leszel?

- Nagy gyilkos? Na jó nem. Építészmérnök akarok lenni. És te? – lepődtem meg a kérdésen. Eddig senki se kérdezte meg még tőlem, hogy mi akarok lenni.

- Ezen még nem gondolkoztam. De miért éppen építészmérnök?

- Nem tudom. Csak úgy jött. 

- Most komolyan. Gyilkos építészmérnök? – nézett rám halál komoly képpel. Nem bírtam ki röhögés nélkül.

 - Aranyos vagy amikor ilyen jó kedved van. –hajolt egyre közelebb hozzám. Észbe sem kaptam és már csókolóztunk is.