22.fejezet

Ell

- Mikorra beszéltétek meg a találkozót Santiagoval kicsim? – kérdezte tőlem apa miközben ettünk a konyhában.

- Fogalmam sincs mert Anett csak annyit mondott, hogy hétfő és most nem tudom tőle megkérdezni mert ki van ütve. – sóhajtoztam.

-Csak azért kérdezem, mert akkor fel kell készülnünk, hogy elhozzuk a fegyvereket. Nem megy az egyik pillanatról a másikra és szerintem Anett még egy darabig nem lesz magánál.

- Akkor fel kellene hívnom Santit. Van nálad telefon?

- Persze. Tessék. – nyújtotta felém a mobilját. Anetthez hasonlóan már én is tudtam Santi számát fejből. Általában Anett adta le a rendeléseket és mindent ő intézett. Santi első csörgésre felvette.

-  Digame soy Santiago.

- Csak én vagyok az Ell.

- ¿Qué pasa?

- Csak annyit szeretnék, hogy hogy lesz az átadás, mert Anett ki van ütve és nem tudom tőle megkérdezni. Az a hülye lelövette magát.

- Tudtam, hogy egyszer ki fogja nyíratni magát. Mi történt?

- Elég hosszú történet, de a lényeg annyi, hogy a golyók és közém vetette magát és bekapott hármat. Kettőt a hátába egyet meg a lábába, úgyhogy most be van fájdalomcsillapítózva. Egy darabig nem lesz magánál, ezért hívtalak. Nem mondott nekünk semmit, csak hogy hétfőn lesz az átadás.

- Gondolhattam volna. Érted még a világot is eladná. Vigyázz rá és ne hagyd, hogy több hülyeséget csináljon és üzenem neki, hogy karácsonyra golyóállómellényt fog tőlem kapni. Na de a lényeg hétfő este tizenegy a régi hajóállomásnál lévő raktárnál lesz a találka. Tudod, hogy hol van?

- Én nem, de mindjárt megkérdezem. – letakartam a telefont és apámhoz fordultam. – Te tudod, hogy hol van a régi hajóállomás melletti raktár?

- Igen.

- Rendben, tudjuk, hogy hol van. Nem lesz probléma. Mid van számunkra?

 - Oké. Géppityuk, pisztolyok, kések, gránátok, meg ilyenek és még lángszórókat is tudtam szerezni nektek Chica.

- Lángszórót? – esett le az állam.

- Azt. Remélem tetszeni fog. – nevetett a telefonba.

- Rendben. Gondolom készpénz, mint mindig. Vagy már kártyát is elfogadsz?

- Készpénz és semmi más. Azt nem lehet lenyomozni.

- Rendben, akkor hétfőn találkozunk. Köszi Santi! Chao! – köszöntem el.

- Chao Chica! – és letette.

- Szóval, hétfő este tizenegy, a régi hajóállomás melletti raktárnál lesz a találka. Legalább egy teherautó kelleni fog, mert elég sok mindent kell elhoznunk. Még lángszórót is szerzett nekünk. El se hiszem. – adtam elő a lényeget.

 - Rendben. Továbbadom a többieknek és elkezdjük megszervezni. Akkor én mentem is és megkeresem Mikeot. Később találkozunk. – puszilta meg a fejem búbját apa és kiment.

Egyedül maradtam. Most mit csináljak? Anett ki van ütve és vele van Diego, Louis és Linda valami küldetésen van, Henryt pedig azóta nem láttam, hogy reggel felébresztett és azt mondta, hogy majd találkozunk és elment. A francba is! Kinyírok egy pár bokszzsákot. Akkor legalább nem unatkozok és kifárasztom magam. Elindultam a szobánkba, hogy átöltözzek, mert semmi kedvem nem volt tönkretenni a kedvenc farmerem. Gyorsan átöltöztem és már az edzőteremnél jártam, amikor meghallottam, hogy valaki van bent. Óvatosan kinyitottam az ajtót és Henryt láttam meg, amit éppen sorozza az egyik zsákot. Tiszta erejéből ütötte. Olyan volt, mintha mérges lenne. A mozdulatai is ezt mutatták. Pontatlanok voltak az ütései és csak arra figyelt, hogy minél nagyobb erőt fejtsen ki. Bementem a terembe és az ajtó melletti szekrényhez mentem bandázsért. Ha már levezetem a feszültséget, akkor a kezeim maradjanak épen!  Ránéztem Henryre, aki észre sem vette, hogy ott vagyok. Nem tudom, hogy mire vagy kire lehet dühös, de egyre elkeseredettebben püfölt. Feltekertem a bandázst a kezemre és elindultam felé. Amikor odaértem akkor vettem csak észre, hogy tiszta vér a keze. Vajon mióta lehet itt? Megkerültem és a zsák másik oldalán megálltam. Még ekkor se vett észre.

- Szia. – szólaltam meg, mire felkapta a fejét és abbahagyta az értelmetlen öklözést.

- Szia. Észre sem vettem, hogy itt vagy. – mondta kifulladva. Odamentem hozzá és megfogtam a kezeit, hogy megnézzem mennyire tett kárt magában. Elég rondán szétverte a kezét. Tiszta vér volt az egész és alig maradt bőr rajta. Amikor kiegyenesítettem az ujjait felszisszent.

- Mióta püfölöd azt a zsákot és miért nem használsz legalább valami kézvédőt? Így tönkreteszed a kezeidet! – néztem rá mérgesen. Kezdtem aggódni érte.

- Amióta eljöttem tőled. – nézett le rám.

- Gyere, bekötözlek. Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet. – húztam a padok felé, hogy leültessem, amíg keresek egy elsősegélydobozt.

- Én így vezetem le a feszültséget. – mondta faarccal. Valami nagyon nem stimmelt vele. Amióta visszajöttem, azóta ilyen. Mintha lelkileg összetört volna.

- Úgy hogy szétvered a kezeidet? Mi van veled? Mi a baj? Amióta visszajöttem, azóta nem vagy önmagad.

- Nem vagyok önmagam? Nem is ismersz! Még egy hete sincs, hogy itt vagytok! –rivallt rám mérgesen és elrántotta a kezét.

- Akkor hagyd, hogy megismerjelek! Rendben?

- Ne haragudj! Nem akartam így neked esni csak…

- Semmi probléma. Mi bánt? – néztem rá megértően és leültettem a padra.

- Még soha se szerettem ennyire senkit és ez megijeszt. Amikor eltűntél azt hittem, hogy beleőrülök. Azonnal tenni akartam valamit. De miután Anett kicsinálta azt a hapsit, egyszerűen tehetetlennek éreztem magam. Nekem kellett volna kiszedni a válaszokat a férfiből és nem Anettnek. Amikor összeomlott és is darabjaimra estem. Próbáltam elhitetni magammal, hogy én is képes lettem volna arra, amire ő, de ez nem igaz. Próbáltam erősnek tűnni, de nem ment. – temette az arcát a véres kezei közé.

- Anett cselekszik, ha rólam van szó. Nem érdekli, hogy mit kell tennie, megteszi. Még akkor is, ha ezért olyat kell tennie, amire megesküdött, hogy soha nem fog megtenni. Ezért olyan kíméletlen gyilkos. Ne hasonlítsd hozzá magad! Mindenki különbözik a másiktól és minden ember tehetetlennek érzi magát néha. Miattam nem kell erősnek tűnnöd, mert az vagy, amióta ismerlek. Kit érdekel, hogy az egy nap, hét vagy év?  És tudod miben hasonlítasz rám nagyon? – emeltem fel a fejét.

- Miben?

- Abban, hogy én is mindig az edzőterembe menekülök, ha bánt valami. Amikor elkezdtünk gyilkolni, akkor folyamatosan bűntudatom volt, ezért állandóan az edzőteremben voltam és addig vertem a zsákot, amíg még éreztem a kezem. Próbáltam elverni a problémát, a bűntudatot meg a szomorúságot. De rájöttem, hogy ezzel jót teszek az embereknek és ebből a melóból nincs kiszállás.

- Akkor ez a második közös tulajdonságunk.

- Miért? Mi az első?

- Az, hogy mindketten azért gyilkolunk, hogy jobbá tegyük a világot.

- Ez igaz. Na, de most nem tudod, hogy hol van az elsősegély készlet? – néztem rá mosolyogva.

-A szekrényben a legalsó polcon. - mondta a szekrényre mutatva. Odamentem, kihalásztam a dobozt és visszamentem bekötözni a kezét. Gyorsan letekertem a kezemről a bandázst és nekiláttam ellátni a kezét. Amíg bekötöztem folyamatosan engem nézett.

- Mint egy profi. Mióta vagy te ilyen hiperszuper orvos? – emelte fel vigyorogva a kezeit. Hála az égnek a lelkizés jót tett neki és most már nem olyan, mint valami búskomor koporsó. A pasikra is ráfér néha a lelkizés. Ez nem csak a lányok kiváltsága.

-A kiképzésünk alatt Anett állandóan összevissza törte, karcolta, vágta magát. Valakinek össze kellett foltoznia. Az ilyen egyszerű sérüléseket simán el tudom látni.

- És mi akarsz lenni, ha nagy leszel?

- Nagy gyilkos? Na jó nem. Építészmérnök akarok lenni. És te? – lepődtem meg a kérdésen. Eddig senki se kérdezte meg még tőlem, hogy mi akarok lenni.

- Ezen még nem gondolkoztam. De miért éppen építészmérnök?

- Nem tudom. Csak úgy jött. 

- Most komolyan. Gyilkos építészmérnök? – nézett rám halál komoly képpel. Nem bírtam ki röhögés nélkül.

 - Aranyos vagy amikor ilyen jó kedved van. –hajolt egyre közelebb hozzám. Észbe sem kaptam és már csókolóztunk is.