1.fejezet

Anett Mortel vagyok, vagy más néven Halálangyal.  Ezt a nevet az emberek ragasztották rám, azért mert egyetlen célpontom se kapott második esélyt.  Igen én bérgyilkos vagyok… igaz, hogy nappal gimibe járok.
 Senki se ismer engem igazán, kivéve a legjobb barátnőmet Marcella Park-ot ,  akire testvérem ként tekintek. A Véres Angyal (vagyis Marcella vagy röviden Ell) segít a gyilkolásban.  Mi vagyunk az alvilág rémei Az Angyalok. (Igen jól látjátok, nagy „Az”-zal.) Mi sohasem hibázunk. De most nagy bajban vagyunk…

1.

Ha legközelebb is itt fogsz kikötni, akkor felfüggesztelek! Többet vagy az igazgatói irodában, mint az órákon! Most menj vissza órára. – Hogy is kötöttem ki az igazgatóiban? Szóval az úgy volt, hogy…

- Nem hiszem el, hogy már megint verekedtek! Ez már a harmadik a héten! Talán azt akarod… -Mondtam már, hogy utálom a némettanárt?  Ha nem hát akkor most mondom. Utálatos egy csaj… na meg ennél csak a német utálatosabb. Bocsánat, ha ezzel valakit megbántok, de ez egy eléggé elcseszett nyelv. – Figyelsz te egyáltalán rám? Tudod mit? Nem is érdekel! Most azonnal megyünk az igazgatóhoz!

- Felőlem. – Legjobb barátnőm csak csóválta a fejét.  A szőkésbarna tincsei röpködtek a feje körül.

                                         ***

- Mi történt már megint Anett?- kérdezte az igazgatónő.

- Egyszerűen nem bírok vele! Már nem tudok vele mit kezdeni.

- Én igyekszem jó kislány lenni. –ellenkeztem

- Az nemigen látszik. – Korholt le a tanár.

- Anett miért fognak legközelebb az irodámba hozni? Mi? Verekedés? Cigizés? Várj csak! Ezek már megtörténtek. Legközelebb mi lesz? Gyilkosság?- Ó ha tudná igazgatónő… Szóval így kerültem az igazgatóiba.

Amire visszaértem már kicsengettek.

-Hé, te hülye lány! Ha így folytatod ki fognak rúgni! Az anyád meg kinyírni! Az tuti biztos! Mond már, hogy mit kaptál! – Jött oda hozzám Ell mérgesen. Ell kábé 175 magas, sportos testalkatú lány. Az apja koreai, míg az anyja francia származású. Még jó hogy megegyezik a magasságunk, mert arra érzékeny vagyok. Nem szeretek én lenni a kisebb. Főleg úgy ha éppen le akarják harapni a azt a szép fejemet.

-Legalább akkor nem kell német órákra járnom. Semmit egy ejnye-bejnyével megúsztam.

-Kijött a németitiszed vagy mi a franc? Folyton németórán kezdesz el verekedni.

-Be se kéne járnom és akkor nem kéne folyton verekednem! – mondtam flegmán

-Idefigyelj! –kezdte volna mondani a szokásos litániáját arról, hogy az idegen nyelv tanulása fontos bla bla bla… de akkor jött Tom és félbeszakított minket.

-Helló gótika! Mi lesz, kirúgnak végre? – hogy lehet valaki ennyire... ahj. Erre nincs szó.

-Csak szeretnéd kis malac királyfi! – Ezt a gúnynevet én ragasztottam rá, mert  úgy néz ki mint a mesékben a legkisebb királyfi csak kigyúrt, zabálós és utálatos változatban. Talán ezért nem bírja a pofám… vagy ki a pokol tudja? – És legyen már annyi eszed, hogy nem egy stílusnak a nevét használod rám. Tudod nem bírom az építészetet. - Jó tudom, fekete haj vörös melírral eléggé feltűnő. Amikor anyám meglátta elájult. Már több mint egy éve ilyen a hajam, de anyuci még mindig nem szokta meg.

-Ne hívj így te utolsó kis… - na, itt szakadt el bennem valami. (Sajnos van egykét rossz szokásom... mint például ha elhordanak mindennek, akkor ütök, szeretek verekedni és még sorolhatnám addig, amíg a pokol be nem fagy.) Egy szép jobbegyenessel indítottam és nem hagytam neki esélyt arra, hogy visszaüssön vagy védekezzen. Éreztem és hallottam amint törik az orra, utána a bordájára egy szép rúgás…

-Csessze meg! Hagyjátok abba! – mondta Ell miután szétválasztott minket nagy nehezen. Tudta, hogy egy percembe kerülne és már csak rossz emlék maradna.

-Kinyírlak te szuka! – szerintem ezt mondta… már amennyire megértettem a törött orr és a légszomj miatt.

-Óh! Ahhoz előbb meg kell tanulnod verekedni. Kis malac királyfi. – és el kezdtem röhögni azon a hülyén és még egyszer búcsúképpen orrba rúgtam… na és pont ezt a pillanatot választotta az osztályfőnököm, hogy belépjen az osztályba.

-Mi a jó isten folyik itt Anett?  Tom? – kérdezte mérgesen – Na jó, most mind a ketten mentek az igazgatóhoz!

-Már megint? Most jöttem onnan vissza.- Mondtam gúnyosa.

-Mivel annyira szereted ott tölteni az idődet...

                                                                                                                            *** 

-Anett… most mentél el innen! Alig volt 5 perce! Nem érdekel mi volt… - na ettől a pillanattól féltem – megmondtam, mostantól fel vagy függesztve 2 hétre! Legközelebb ki foglak rúgni! Ami meg téged illet Tom te is fel vagy függesztve 3 hétre!

-De igazgatónő! Nem én kezdtem! Én csak odamentem beszélgetni, erre ez a bestia nekem ugrott! És nézze meg…

-Elég! Mondtam már, hogy nem érdekel! – Azzal elküldött minket, hogy gondoljuk át mit csináltunk rosszul. Volt egy olyan érzésem, hogy amire hazaérek az anyám már mindent tudni fog és nekem végem.

Most az egyszer örülök, hogy nem lett igazam, anyám nem volt még otthon. Így lesz időm eltűnni otthonról mielőtt hazaérne. Erre a 2 hétre meghúzom magam Ellnél mint mindig. Elindultam fel a szobámba és gyorsan összekapkodtam pár ruhát. Másra innen nem lesz szükségem. A játékszereimet Ellnél tartom, mindig onnan indulunk vadászatra.

Pár órával később

- Itt a legújabb megbízásunk. Mark Versel. 42 éves férfi, barna haj, kb 185 centi magas. A fejpénze pedig elég nagy hogy felfrissítsük a játékkészletünket. – ránéztem a papírra és füttyentettem. Szép kis summát fizettek a fejéért. Valakinek nagyon a bögyében lehet.

- Halálnem meg van határozva? Mert ennyi pénzért akárhogy megölöm. – kérdeztem miközben a fegyvereket készítettem elő.

- Itt az áll, hogy tökmindegy csak legyen a föld alatt.

- Rendben, akkor mit vigyünk? Pisztolyok kések… Más egyéb?

- Szerintem legyen fejenként két pisztoly és a csuklótokok a késekkel. Nem számítok nehéztüzérségre. –Közben felszedte a padlódeszkát. Ez alatt tároltuk a kis kedvenceinket.

A vállpántos tokokba beraktuk a fegyvert, felcsatoltuk a késeket a csuklóinkra és a biztonság kedvéért még raktunk plusz két tár töltény utánpótlást. Én azért biztosra mentem és elraktam pár dobótőrt is. Miután besötétedett felkaptuk a kabátunkat és elindultunk vadászni.

                                                                                                                         ***

Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz megtalálni. Los Angeles eléggé nagy város. És erre pont a kedvenc vadászterületünkön bukkan fel?  Nem úgy tűnt, mint aki teljesen be van rezelve a fejpénz miatt. Odasétáltam hozzá.
- Szia bogárkám! Segíthetek valamiben? –kérdezte negédes hangon

- Igen segíthet! –Azzal a hasfalának nyomtam a stukkerem, egy aranyos kis 19mm-es Glokkot. Ezzel a pisztollyal ilyen közelről egy lövés és a kaszás már el is vitte a pokoli buliba. Ahogy számítottunk rá nem volt egyedül. Hátulról az egyik embere azt hitte, hogy elkaphat… tévedett. Előkaptam a késem a csuklótokból és hasba szúrtam, még hátra sem kellett néznem hozzá. Erre mondják, hogy gyakorlat teszi a mestert! Eközben Ell is felbukkant Mark mögött. A kedvenc Taurus PT-jével, egyenesen a fejére célozva.

- Mark Versel, most szépen velünkjön!

- Ó, szóval ti lennétek a hírhedt Angyalok? Gondoltam, hogy nem hagytok ki egy ilyen szép fejpénzt.

- Ennyi pénzért? Ez a negyede sincs a mi munkabérünknek! De ez volt a legjobb ajánlat perpill.- Hirtelen ordítozást hallottunk és a helyet elözönlötték a zsaruk.

Rendőrség! Kezeket fel! Ne mozduljanak! –Ki az a hülye, aki azt teszi, amit mondanak, ha még lát esélyt a menekülésre? Ellel egymásra néztünk és futásnak eredtünk. Próbáltunk minél zsúfoltabb helyen menekülni, de nem jött össze. Így hát futottunk sikátorokon keresztül, parkokon át. Szinte nem is figyeltük merre megyünk. De nem sikerült lerázni a zsarukat. Azok folyton ott lihegtek a nyakunkban. Ők lőttek így hát mi is viszonoztuk a tüzet.

Behúzódtunk egy fás területre. Csak lőttünk és lőttünk.
- Basszus Ell! Mi a fenét csináljunk? Nemsokára kifolyunk az ammóból! – Mintha a sors is erre a végszóra várt volna a fegyverem üresen kattant.  Így hát nem volt mit tennem előkaptam a dobótőröket és elkezdtem sorozni az embereket. Próbáltam nem létfontosságú szerveket eltalálni.  Hát igen… ha ezt megússzuk gyakorolnom kell a késdobálást mert nagyon rosszul megy. Körülbelül öt perc után már nem érdekelt minket, hogy lőnek e ránk újra futásnak eredtünk. Alig tettünk meg 800 métert amikor a rendőrök elénk kerültek valahogy.

-Azonnal álljanak meg! Adják fel a menekülést! Innen már nem szökhetnek meg!- ordibálta valaki. Ránéztem Ellre. Tudtam mire gondol, ezt nagyon elszúrtuk és itt a vége, elkaptak minket. Ell biccentett és felemelte a kezét. Az én kezem is követte az övét.
- Megadjuk magunkat, ne lőjenek! – ordítottam vissza. A rendőrök perceken belül megbilincseltek minket elmondták a szokásos szövegüket a jogunkban álló hallgatásról és beültettek a kocsiba.