3.fejezet

Másnap reggel indulásra készen ültünk a reggeliző asztalnál és vártuk Santiago visszatértét. Amire felébredtünk már nem volt sehol. Csak egy cetlit hagyott azzal a felirattal, hogy „majd jövök!”. Épp megvitattuk az útvonalunkat Zoéhoz amikor visszaért. Odaadta a kis játékszereinket… na jó nem voltak olyan kicsik.

-Azt hiszem minden megvan, most már mehetünk. – mondtam

-Ó és még valami! Kicsit átpofoztuk a kocsitokat Lorensoval.

-Király! – örvendezett Ell

-Most már mennünk kell. Köszönünk mindent Santi! És mond meg Lor-nak is hogy köszi –azzal kimentünk és megcsodálhattuk az „új” kocsinkat. A kicsit átpofozták nem fedi igazán a valóságot. Az eddigi neon zöld agyontuningolt kocsi helyett egy metálfekete szépséget kaptunk vissza angyalszárnyakkal az oldalán.

-Azt a kurva! Ez tuti a mi kocsink volt? – Ámuldoztunk. Gyorsan bepattantunk a kocsiba és útnak eredtünk.

Úgy számoltuk, hogy körülbelül 2 és fél óránkba fog kerülni mire elérjük Zoé házát. Nem akartunk sietni, mert azzal csak feltűnést keltettünk volna. Mindig próbáltunk forgalmas helyeken közlekedni. És így 3 óra vezetés után elértük Zoé házát a hegyekben. Zoénak egy hatalmas modern háza volt, ahol a hétvégéinket töltöttük a „haverokkal való lógás” címszó alatt. Ő volt a mi kiképzőnk. Ő tanított meg mindenre minket, amit tudunk, talán még jobb is mint mi. Ahogy leparkoltunk már az ajtóban is állt. Nem is csodálom, hogy tudta jövünk. Az egész hely tele van kamerákkal. Most éppen lila haja volt. Akárhányszor látom mindig más színű a haja… csodálom hogy még van haja! Szegény nem nőtt túl magasra… na jó hozzánk képest mindenki alacsony, de nem szabad lebecsülni azért mert alacsony! Úgy átvág egy falon, hogy észre se veszed. Úgyhogy jó vele vigyázni ha a barátja vagy… az ellenségeinek meg részvétem.
-Gondoltam, hogy ide fogtok jönni. Már a hírekben is ti vagytok a fő téma. Ezt nagyon elszúrtátok! – fogadott minket „kedvesen”

-Jó, tudjuk, hogy elszúrtuk! Nem kell még neked is mondanod! –kelt ki Ell magából

-Akkor gondolom most nálam akarjátok meghúzni magatokat. A pincében lévő szobát megkaphatjátok.

-Köszönjük. – mondtam. 

-Adjátok fel magatokat! Úgy mindenkinek könnyebb lenne! – ezt nem hiszem el! Hogy mondhat ilyet? Ő verte a fejünkbe, hogy soha , semmilyen körülmények között nem adjuk meg magunkat! – Most el kell mennem egy kicsit, addig is érezzétek otthon magatokat!- azzal elment.

Miután magunkra maradtunk, lecuccoltunk az új szobánkba. Nagyobb volt mint arra emlékeztem. Elég sokat voltunk itt a kiképzésünk alatt.

-Ell! Ki kell találnunk valami haditervet! Azt hittem, hogy majd Zoé segít nekünk. De, hogy adjuk fel magunkat? Erre nem számítottam tőle. Úgy tűnik, hogy magunkra vagyunk utalva… már megint.

-Nem tudom mit csináljunk! Szerintem igaza van, fel kéne adnunk magunkat és elfogadni azt a hülye ajánlatot! Ezt a szökést nem gondoltuk végig! Tudhattuk volna, hogy ez nem jó ötlet! Abba nem gondoltunk bele, hogy így már bujdosnunk kell életünk végéig!

-Nehogy azt mond nekem, hogy el akarod fogadni! És valamit csak ki tudunk találni! – utálok Ellel veszekedni, általában mindig neki lesz igaza, és mindig ő nyeri a vitákat. De ezt most nem hagyhattam. Tuti, hogy ki tudunk valamit találni. – Tudod mit? Inkább most ne veszekedjünk. Nyugodjunk meg és gondolkozzunk tiszta fejjel. Először is menjünk és szedjük rendbe magunkat és együnk valamit. Üres gyomorral nem lehet gondolkodni. Rendben?

-Akkor elmegyek fürödni. Addig te csinálj valami kaját! – azzal elvonult a fürdőszoba felé.

Felmentem az emeletre és neki álltam szétnézni, hogy milyen kaját tudnák csinálni. A szendvicsek mellett döntöttem, mert nem volt másra energiám. Különben is! Miért engem küldött kaját csinálni, amikor én még a vizet is odaégetem! Na mindegy. Gyorsan összedobtam pár szenyót amikor kinyílt a bejárati ajtó és kommandósok masíroztak be. Én a hülye fejemmel, lent hagytam minden fegyvert. Nem gondoltam volna, hogy pont itt leszünk veszélyben. De hogy találtak meg minket?

-Kezeket fel! Ne mozduljon! – vakkantotta egy hapsi a képembe nyomva az MP5-ös géppisztolyát. A fene vigye el őket ezekkel a géppityukkal! A tarkómra kulcsoltam a kezem és befogtam a számat. Egy másik kommandós összebilincselte a kezeimet és elkezdett kivezetni a házból. Beültettek a kocsiba. Pár perc múlva Ell-t is beültették mellém. Szegényen csak egy törölköző volt.

-Bassza meg! – Csak ennyit mondtam. Ez pontosan fedte a helyzetünket.