7.fejezet

-Anett! Ébresztő! – lökdösött valaki oldalba.

-Hagyj békén anya! –dörmögtem az orrom alatt. Egyszer csak lerepült rólam a takaró és a földön találtam magam pillanatokon belül.

-Basszus ébresztő! Aludj csak tovább de akkor jó sok mérföldet fogsz futni!

-Oké! Fel vagyok! – világosodtam meg.

Gyorsan összeszedtük magunkat. Az ajtó előtt találtunk két adag reggelit. Ki mondta, hogy a kiképző táborban nincs szoba szerviz?  Gyorsan megettük a kaját és már indultunk is. Még jó hogy majdnem mellettünk van a torna terem! Így kevesebbet tudunk késni. Na jó, Ell megfogalmazásában nem kell nagy távolságot megtennünk. Nem tudom mit fognak velünk kezdeni mert mi már a létező összes küzdő sportban fekete övesek vagyunk. Megérte a nyarakat edzéssel tölteni. Amire odaértünk a teremhez már mindenki ott volt. Amint beléptünk elhallgatott mindenki. Tetőtől talpig végigmértek minket. Leültünk a legközelebbi padra és vártunk.  5 perccel 6 előtt besétált Mr. Kiképző.

-Jó reggel virág szálak! – ó hogy milyen költői valaki. Először zöldfülűek most meg virág szálak. Mi lesz a következő? Prüntyőkéim vagy mi? – Látom mindenkinek sikerült időben ideérnie. Akkor bele is vágnánk a mai programba. Ma azt fogjuk felmérni, hogy ki milyen küzdő sportban jó. Először is mindenki mondja meg, hogy mely küzdő sportokban jártas.

Elkezdte kérdezni a társaságot és leírta a sportokat. Persze, hogy a végére minket hagyott.

-Rendben akkor végül Angyalkák? Ti miben vagytok jók?

-Box, karate, taekwondo, dzsúdó, kick-box, szansou, defendo, wen-do, aikido, hapkido. Azt hiszem, hogy ennyi. –soroltam fel.

-És milyen szinten?

-Mindegyikből megvan a fekete öv. – mondta Ell. Mindenki csak bámult ránk. Senki se hitt nekünk. Bár azért látták, hogy mit produkáltunk a „felvételin”.

-Akkor bizonyítsák be. Ma úgyis mindenki egy harc művészetet tanul. Ehhez hívtunk oktatókat. Küzdjetek meg velük és elhiszem, hogy ennyire jók vagytok.

-Rendben. Mivel kezdünk? – kérdeztem.

-Akkor menjünk sorba…

Na igen ebből lett az, hogy megizzadva huppantunk le a padra, miután elvertünk 10 nagymestert. Mindenki csak tátotta a száját… már kezdek hozzászokni. Ők viszont nem szoktak hozzá, hogy ilyen fiatal lányok leiskolázzák a kemény fiukat.

-Na most már hisz nekünk? – lihegtem.

-Igen. Meg vagyok lepődve, ilyen harci tudást csak több tíz éves edzés után láttam és ti még csak 18 évesek vagytok. Le a kalappal, de nehogy a fejetekbe szálljon! Mivel az összes általunk tanítandó küzdő sportot ismeritek nektek erőnléti edzések lesznek és utána a fegyveres edzés.

-Rendben, legalább hamarabb végzünk. – ennek csak örülni lehetett. Mert minél hamarabb végzünk annál hamarabb mehetünk vissza gyilkolni.

Mr. elvonult telefonálni egyet, hogy valaki felügyelje az edzésünket. Pár pillanat múlva már meg is érkezett a felügyelőnk. Az erőnléti edzés túl egyszerű volt. Nem tudtak velünk mit kezdeni, mert az állóképességünk kitűnő volt és meg tudtuk emelni a saját súlyunkat vagy többet is. Úgyhogy nem sokat időztünk az edzéssel. Én már alig vártam a fegyveres részt. Kicsit csalódnom kellett, mert jobbak voltunk, mint az oktatónk. Egy kicsit sajnáltam szegényt, de hát mi eléggé különleges kiképzést kaptunk attól az áruló Zoétól. Kevesebb, mint 4 óra múlva már megint a szobánkban voltunk.

-Na jó ez egy vicc! Mit akarnak nekünk még tanítani? Sokkal jobbak vagyunk, mint az oktatók. Szerintem beszélni kéne a főnökkel, hogy… - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert kopogtak. Kinyitottam az ajtót és egy egyenruhás hapsit találtam előtte.

-Mr.Koh az irodájában kíván találkozni önökkel. – jelentette a katona.

Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar teljesül a kívánságom? Vajon ugyanarról akarunk beszélni? Na majd mindjárt kiderül…

Ilyen pöpec irodát én még nem pipáltam! Még Ell szobájában se volt ilyen rend soha. Na és a berendezések… Le a kalappal.

-Á, az Angyalok! Hallom milyen jól megy az edzésük! Még nem láttam senkit, aki ilyen gyorsan elvégezte volna az edzést! De önöktől nem vártam kevesebbet. Már csak a teszt van vissza és megkapják az első feladatukat. Már ha nem gyors egy kicsit maguknak a tempó. –kuncogott.

-Dehogy is! Mikor lenne az a bizonyos teszt? – vágtam egyenesen a közepébe.

-Holnap. Reggel tartjuk a tesztet itt az épületben. Én is megyek, mert a saját szemeimmel akarom látni a sikerüket… vagy a bukásukat. –és ez már megint nem vicc volt. Mi várhat még ránk mielőtt nekiállnánk gyilkolni?- Úgyhogy reggelre legyenek tesztre készen!

És csak így simán visszaküldött minket a szobánkba. Hogy a bohóc vinné el azt a komédiás szívét. Mit akarnak még tőlünk látni? Hogy megtanulunk repülni vagy mi? Én nem értem ezeket az embereket.

A nap többi része eseménytelenül telt. Egész nap a szobánkban gubbasztottunk és vártuk a holnapot. Csak annyira zavartak meg minket a nagy semmittevésünkben, hogy kaját hoztak. Mint a gépek ettünk és hevertünk tovább majd lefeküdtünk.