8.fejezet

Arra ébredtünk, hogy vijjog a sziréna, lövöldöznek, és mint egy rinocérosz csorda rohangál kinn mindenki. Mintha mindenki elvesztette volna a fejét. Biztos valami történt… de mi? Kimentünk a szobánkból a folyosóra, hogy megtudjuk mi a franc történt. Odamentünk az egyik ügynökhöz, aki azzal a szöveggel jött, hogy menjünk vissza a szobánkba és maradjunk is ott további parancsig. Ja és ne kérdezősködjünk. Még jó, hogy nem szeretünk egyhelyben kucorogni és várni a parancsot, amikor történik valami izgi. A fene abba a kíváncsi fajtánkba… ki látott már ilyet…
Egyenesen elindultunk a lifthez. Mielőtt odaértünk volna a lifthez, kinyílt és bohócmaszkos emberek özönlöttek ki belőle. Kettő egyenesen felénk jött. Mintha minket kerestek volna. Annyira meglepődtünk a bohócokon, hogy nem vettük észre a mögülünk érkező veszélyt. Hátulról leütöttek minket és azonnal a nagy fekete semmiben találtuk magunkat.

- A picsába! Nem kellett volna akkorát ütnötök! Már 2 napja vannak kiütve! –ismerős volt nekem ez a hang, de nem tudtam, hogy honnan. Ekkora fejfájás mellett még a saját nevemet se tudnám megmondani. - Remélem nem lett semmi komoly bajuk, mert akkor nektek végetek!

-Nézd! Mintha az egyik mocorogna! – szólt a másik ismeretlen hangú pasi. – Mondtam én, hogy nincs semmi bajuk!

-A picsába! – szólalt meg mellettem váratlanul Ell. Úgyhogy én is mocorogtam egy kicsit. Csak hogy meglegyen a látszat.

-Jól mondod. A picsába. Vagy egy pohár pálinka kéne vagy egy aszpirin, mert majd szétrobban a fejem. – nyitottam ki a szememet. Körülnéztem, hogy mégis hol lehetünk.
Egy sárga vagy zöld színű szobában lehettünk, a nagy sötétség miatt nem tudtam megmondani. A sötétítők behúzva és mi egy puha ágyon feküdtünk. Éljen! Nem egy cellában ébredtünk! Az ággyal szemben lévő széken három férfi ült.

-Ó végre felébredtetek! Jól vagytok? A fejfájáson kívül. – kérdezte az egyik.

-Igen, azon kívül semmi bajunk. Kérhetnénk egy kis fényt meg egy magyarázatot, hogy mégis mi a franc történt? –kérdeztem.

Hirtelen valaki felkapcsolta a lámpát. Na erről ennyit. Teljesült a kívánságom első fele. A pillanatnyi vakság után azonban elakadt a lélegzetem. Na meg mellettem Ellnek is. Egyenesen farkasszemet néztünk a saját halott apáinkkal.

-Szia Anett! Jól megnőttél kicsim.

-Szia Marcella, jó hogy újra látlak.

-De… de ti meg… meghaltatok! –mondtam falfehér képpel. – Anyával ott bőgtünk a temetéseden te szemét! Anya kis híján idegösszeroppanást kapott! Mégis mi a jó kurvaélet folyik itt?!

-Vigyázz a szádra! Egy úrinőnek nincs mocskos szája! – Vágott a szavamba apám.

-Úgy beszélek, ahogy akarok és az úrinők bekaphatják!

-Hé nyugi Anett! – fogta meg a vállamat Ell.

-Annyira nyugodt vagyok, mint egy túlfűtött kazán! Mégis mi történt valóbban a halálotokkor apa? – nyomtam meg az utolsó szót. El se hiszem, hogy ezt eljátszották velünk. A francba is! Nyolc éves voltam a „halálakor”! Azt hittem belepusztulok.

- Figyeljetek, nem tehettünk mást. A szövetségiek kerestek minket. Ezért kellett eljátszanunk a saját halálunkat. Ezt nem értenétek…

- Akkor próbáld meg elmagyarázni, hogy megértsük. Mi ráérünk. –mondtam élesen.

- Hé Mike szerintem kezdjük az elején. Szerintem elég nagyok már, hogy megtudják az igazat.

- Oké akkor kezdem az elején…

Apa elmesélte, hogy régen a különleges erőknél szolgált, ott ismerkedett meg Ell apjával, Seung Hyun-nal. Azt is elmondták, hogy hogy keveredtek bele a szövetségiek ügyeibe, és hogy a főnökük egy igazi seggfej volt és ártatlan áldozatokat kellett levadászniuk, mint az később kiderült. Ezért adatokat loptak, hogy le tudják állítani az egész projectet. És itt kezdődött a kalamajka. Arról is beszámolt, hogy megfenyegették, ha nem hagynak fel a tervükkel akkor a családjaik lesznek a következő célpontok, elkeztek rájuk vadászni. Megtudtuk a tervük részleteit és hogy nagyon nehezen tudták rászánni magukat az egész megrendezem-a-halálomat dologra.

-Szóval ami nem öl meg az erősít mi? Csak ott a probléma, hogy ti elvileg halottak vagytok. - röhögtem. Kezdtem egy kicsit besokallni. De a lényeget értettem.

-Hát igen. De ti hogy kerültetek annak a szemétnek a markába? Ezt nem értem. – mondta Ell apja.

-Na az egy eléggé hosszú történet. De gondolom ráértek. Hulla nyugodtnak tűntök. - röhögtem a saját viccemen - Na de akkor kezdjük is az elején. Tudjátok, hogy kik azok Az Angyalok? –vágtam egyenesen a közepébe.

-Igen, két bérgyilkos összeállt és eddig még senkinek se sikerült őket elkapni. De ők most hogy jönnek ide? – kérdezte apa.

-Na szóval azok mi vagyunk. És tőrbecsaltak minket. Kaptunk egy nagyon jó ajánlatot egy hapsira, de a végén kiderült, hogy szövetségis és elkaptak minket.  Megszöktünk a rendőrségről és bujkáltunk, de akinek a házában meghúztuk magunkat, akik kiképzett minket ő feldobott a zsaruknál. Így kerültünk vissza a rendőrségre. Ott kénytelenek voltunk elfogadni a szövetségiek ajánlatát, különben elég hosszú időre lejegeltek volna minket. Az a Mr.Koh a főnök vagy ki a franc annyit árult el, hogy egy csapat kell neki akik elvégzik a piszkos munkát. Összeszedett egy csomó bűnözőt és a legjobbakat elkezdte kiképezni. Ezek között voltunk mi is.

-Csakhogy mi már túl jól ki voltunk képezve, ezért valami vizsgán kellett átmennünk és utána már kaptuk is volna a feladatunk. És most itt ülünk. – fejezte be a történetet Ell.

Mindenki kikerekedett szemekkel nézett minket. Teljesen el voltak képedve a történteken… vagy csak azon, hogy mi vagyunk Az Angyalok. Hát ez van.

-Ezt nem hiszem el! A saját lányaink az ország legrettegettebb bérgyilkosai. És mi őket kerestük, hogy segítsenek nekünk eltenni Koh-ot láb alól. Ezt kibaszottul nem hiszem el! – mondta apám egy kissé sokkos állapotban. De legalább most ők voltak sokkos állapotba és nem mi. Legalább megtudták, hogy milyen érzés.

-Ácsi! Koh –ot mondtál? Tehát ő volt a főnökötök. Szívesen kinyírom. Kész élmény lesz. Mondjuk, hiányzik azaz öt zsák fegyver. Szerettem őket.

-Hát igen elég nehéz volt összeszedni őket. – mondta Ell.

-Öt piros zsákra gondoltok? Mert azokat elhoztuk. Sose elég a munícióból. Nem gondoltam volna hogy azok a tieitek. Szívesen visszaadjuk őket, de nem akarjátok inkább megosztani velük? Egy kicsit fegyver szűkében állunk pillanatnyilag. –mondta az ismeretlen harmadik.

-Fegyverhiány mi? Azon tudunk segíteni. De a Desert Eagle-öm nem adom senkinek! Kész örökkévalóság volt mire Santi megszerezte. – mosolyodtam el. Végre témánál voltunk.

-A Taurusomat nem adom a többi az övék lehet. –mondta Ell. Semmi pénzért meg nem vált volna a kis kedvencétől.

-Márcsak két kérdés foglalkoztat. – mondtam

-És mik lennének azok? – kérdezte apa.

-Az első: Mi a célotok?, a második pedig: Miért éppen bohócok? – ezen teljesen ki voltam akadva. A bohócok nem éppen a kedvenceim, de nem félek tőlük. Csak futkos a hátamon a hideg ha meglátok egyet.

-Ó! És nekem is lenne egy kérdésem! Van valami kaja mert éhen halok! – mondta röhögve Ell.

-Akkor ez esetben először együnk és utána megbeszélünk mindent.