Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa (Végzet ereklyéi 5.)

Röviden a könyvről:

Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán? Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat.

   

Vélemény:

Lélegzetelállító volt!!! Most már nagyon de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből. Bár a vége engem nagyon megrémített. Majdnem szívrohamot kaptam egyes részeknél, de sírni asszem nem kellett, hál' Isten. Jace elég furcsán viselkedik, de ez érthető, viszont majdnem bedőltem Sebastiannak/Jonathannek ( a kis mocskos). Tetszett Simon-Maia-Jorden és Magnus-Aleck rész is, bár utóbbinál nagyon szomorú voltam :( és persze semmi sem oldódott meg, vagyis van ami igen, de szokás szerint újabb problémák merültek fel. Az is nagyon jó volt hogy meg ismerhettük a Vasnővéreket és egyre jobban belemélyedhettünk az árnyvadászok világába. Igaz nehéz volt a suli mellett elolvasni, félbe is kellett szakítanom, és egy kb 3 hét után tudtam folytatni, de szerencsére  minden eszembe jutott miközben olvastam. Nagyon fogom bánni ha véget ér, már most szomorú vagyok, de azzal vigasztalom magam, hogy még jön egy sorozat ebből a rendkívűli, lenyűgöző és csodálatos világból, "ahol imádnék élni" (ahogy Stephenie Meyer írta a könyvről ;D )

 Tartalom: 5/5

 Szereplők: 5/5

 Megjegyzés: Folytatása következik...

Részlet a könyvből 


Innen rendelhető meg:
PUHA
KEMÉNY

Alyson Noel: Everlasting - Örökké tartson (Halhatatlanok 6.)

Röviden a könyvről: 

Damen és Ever eposzi szerelmi története több millió elbűvölt olvasó szívét ejtette már rabul világszerte. Ebben a csodás záró epizódban utazásuk különös célhoz ér, ahol minden titokra fény derül.Legsötétebb ellenségük megsemmisült, Damen és Ever végre elindulhatnak utolsó küldetésükre: hogy megszabadítsák Dament a testében keringő méregtől. Ha megtalálják az ellenszert, végre érezhetik egymás érintését, és megtapasztalják a szenvedélyt, amelyre olyan régóta vágynak. De az egymásért folytatott harc ijesztő tájakra vezeti őket… Nyárvidék sötét szívébe.A felperzselt föld és a végtelen eső országában Ever és Damen felfedezik kapcsolatuk rejtett eredetét, olyan titkos történetet találnak, amelyre nem számítottak… és szemtől szembe kerülnek az erővel, amely mindig elszakítja őket egymástól. Csak akkor, a végső rejtély felfedése után vesz fordulatot a szerelmesek jövője, amely egyetlen, végső döntésen függ, amely mindent veszélybe sodorhat. Még az örökkévalóságot is.

Vélemény:

Elérkeztünk a sorozat utolsó részéhez. Ebben a részben se történik túl sok dolog, úgyhogy cselekményileg az utolsó pár fejezet a lényeges a többi csak "időtöltés". Damentől a falat kapartam. Nagyon idegesítő volt ezzel a "hagyjuk a fenébe az egészet" és az "én megmondom mit fogsz csinálni" marhaságaival. Ever megmondja neki a tutit az meg nem hisz neki.
Résztveszünk egy kis spirituális utazáson, hogy megismerjük a kezdetek kezdetét utána meg egy kis legenda (vagy mégsem?) vadászatra indulunk a megoldás kulcsáért. Eléggé unalmasnak találtam egy kicsit (nagyon) a könyvet. Lehet, hogy velem van a baj és nem a könyvvel, de ez akkor se valami akciódús könyv az tuti. Aki olvasta az eddigi részeket az tudja, hogy nem voltak valami jók. Aki meg még nem olvasta, annak azt mondanám, hogy az első rész kivételével az összes többi csak egyszer olvasatos. És személy szerint végigszenvedtem a sorozatot azzal a gondolattal, hogy "talán majd a következő rész jobb lesz". Hát nem éppen. Egy olvasást megér de többet nem.


 Tartalom: 5/2

 Szereplők: 5/3

Részlet a könyvből 


Innen rendelhető meg:
PUHA

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már (Nevermore 1.)

Röviden a könyvről:

Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra. Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Vélemény:

 Folytatást, de most azonnal kategória! Nagyszerű könyv, csodálatos szereplőkkel és izgalmas történettel! A könyv olvasása közben nem unatkoztam! Még hajnali kettőkor is úgy voltam vele, hogy csak még egy fejezet (gondolhatjátok, hogy mennyi volt az az egy fejezet :D).
A történet tele van fordulatokkal és Edgar Allan Poe-val. Nekem az külön tetszett, hogy a könyv Poe írásaira épült és nagy szerepet kapott benne. Én úgy voltam vele, hogy amint kiolvastam a könyvet, egyből elkezdtem vadászni Poe műveit. Annyira jól voltak beleépítve a történetbe Edgar művei, hogy bárki kedvet kap arra, hogy egyből nekiálljon például A Vörös Halál vagy a Holló elolvasásának Ez is egy olyan könyv, ahol az egyik pillanatban szakadsz a röhögéstől a másikban pedig a körmödet rágod annyira izgulsz, hogy mi fog ebből kisülni. A másik dolog ami még nagyon tetszett az az, hogy nincsen benne egy halom "természetfölötti állatállomány". Csak démonok jelennek meg a történetben és nem az egész természetfölötti pereputty. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én örültem neki, hogy nem minden második sor arról szól, hogy vámpírok, vérfarkasok, szellemek, stb. Pont elegendő mennyiségben volt meg ez ebben a könyvben. A végén azt hittem, hogy beájulok. Kelly! Ezt hogy tehetted velünk?! Ilyen nagy kétségek és rejtélyek között hagyni minket az utolsó két-három oldalon! Így már nagyon várom a folytatást, hogy megtudja mi lesz a megoldás kulcsa :P
Na és a szereplők. Nagyon jól kidolgozott szereplőkkel találkozhatunk. Simán el tudja az ember képzelni őket. A természetük, a megjelenésük és minden egyéb szerintem tökéletes volt. Varen, a csendes, visszahúzódó gót srác, akit egy csomó rejtély övez (és imádja a vörös tollakat :)) volt a kedvenc szereplőm. Imádtam a rejtélyességét és azt is, hogy nem derült róla ki minden egyszerre. Volt ott sok meglepetés és döbbenet! :D Úgy éreztem, hogy kiismertem, erre kiderül róla valami, amin megint megdöbbenek. A másik főhősünk Isobel. A pomponlány, aki kiszakad a saját kis csilivili világából és párbakerül Varennel. Na jó nála néhol kapartam egy kicsit a falat, hogy nem jött rá valamire ami ott volt az orra előtt, de nagyon szimpatikus szereplő és a legtöbb pomponlánnyal szemben eléggé okos. És ahogy megoldotta a dolgozatot... ott egy kicsit szakadtam a röhögéstől. Szegény Varen. xD Mivel nem akarok spoilerezni és regényt írni ezért most abbahagyom és csak annyit mondok, hogy ez egy nagyszerű könyv és érdemes elolvasni.Azzal ne törődjetek, hogy Poe van a történetben! Nem irodalom tankönyves anyag, ne féljetek tőle! Ez adja meg a könyv egyediségét. Úgy hogy hajrá és irány a könyvesbolt! :D

 Tartalom: 5/5

 Szereplők: 5/5

 Megjegyzés: Enshadowed a trilógia második részének magyar megjelenéséről nem tudunk egyenlőre semmit, de a véleményét tuti, hogy majd tőlem várhatjátok! :)

Részlet a könyvből

Innen rendelhető meg:
PUHA
KEMÉNY

Maggie Stiefvater: The dream thieves - Álomrablók (Hollófiúk 2.)

Röviden a könyvről:

Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is...
A nagy sikerű írónő, Maggie Stiefvater új sorozatának második része!


Vélemény:

Csapjunk is a közepébe! Ennél azért jobbra számítottam. Az előző rész szerintem sokkal izgalmasabb volt. Tipikus második rész. Cselekményileg szinte semmi se történi a könyvben. Kicsit nagyon unalmas volt az eleje. Úgy a könyv ötven valahányadik fejezeténél kezdett valami izgalmas történni. Csak szerintem rossz átlag az ha a 64 fejezetből 50 unalmas? Na de a pocsék kezdéstől eltekintve a vége az jó volt. Itt is megkaptuk a szokásos rejtélyt. Van egy új szereplőnk is Mr.Grey. A szereplőkkel semmi bajom nem volt. De azért néhol a falat kapartam, hogy nem jönnek rá néhány nyilvánvaló dologra. Reménykedem benne, hogy a folytatás ennél azért jobb lesz.

Tartalom: 5/3 

Szereplők: 5/4 

Megjegyzés: A könyv 3. része a The Raven Cycle 2014 októberében fog megjelenni Amerikában.

Részlet a könyvből

Innen rendelhető meg:
PUHA
KEMÉNY

20. fejezet

Ell

- Legközelebb vegyél fel golyóálló mellényt! Hallod? – ráztam meg Anettet. – Basszus! Elájult! Most mit csináljak?

- Először nyugodj meg, utána kötözd be, majd pofozd vagy locsold addig, amíg magához nem tér. Utána beszéltesd vagy nem tudom. Magához kell térnie, vagy belehal a vérveszteségbe! – adta szakképzetten az utasításokat Diego. Gyorsan befejeztem a kötözést, és elkezdtem pofozgatni az arcát.

- Anett! Térj magadhoz! Kérlek! – pofozgattam egyre erősebben.

- Magához tért? – nézett rám Diego a visszapillantóból.

- Nem. – és lekevertem Anettnek egy jó embereset. – A francba kelj már fel vagy összevérzem az ülésed! – csaptam még egy nagyot az arcára, pont akkor, amikor kinyitotta a szemét.

- Nem elég, hogy meglőttek miattad, de még fel is pofozol? – mondta halkan.

- Senki se kérte, hogy a golyók elé vesd magad!  Hé! Ne merészelj megint elájulni! Értetted? Vagy addig foglak pofozni, amíg már nem marad bőr az arcodon!

- Igenis anyuci! – kancsalított rám. – Van valakinél egy kis kóla? Mert szomjan halok.

- Kólával nem szolgálhatok, de víz van. – kaptam fel a földről az üveges vizet. Még jó, hogy beraktam ide, amikor megkapta a kocsit. – Ott vagyunk már?

- Mindjárt! Már csak öt perc és ott vagyunk.

- Bírd ki még egy kicsit rendben? Ha meghalsz itt nekem, akkor én kinyírlak!

- Ha halott vagyok, akkor hogy akarsz kinyírni?

- Feltámasztatlak, mit abba a filmbe, amit a moziban láttunk. Mi is volt a címe?

- Én tudjam? Te rángattál el arra a hülye filmre!

- Hülye? Utána legalább fél napig áradoztál róla, hogy milyen jó film volt! Te kis hazug!

- Mi? Én ilyet nem is csináltam! Te vagy a hazug!

- Bocsánat, hogy megzavarom az eszmecserét, de megérkeztünk. – állt meg Diego. Észre sem vettem, hogy már a földalatti garázsban vagyunk. Apáék rohantak a kocsi felé.

- És épségben megúszta a kocsim! Diego, ezért még megöllek!

- Rendben, de hányszor akarsz még megölni? Na, mindegy, de előbb kapard össze magad.

Kinyílt mellettem az ajtó és apám tűnt fel mellettem.

- Kicsim, jól vagy? – ölelt gyorsan meg apám, már amennyire egy kocsiajtóban lehet ölelkezni.

- Én jól vagyok, de Anett nem. Három golyót kapott és elég sok vért vesztett.

- De az ülés nem lett olyan ugye? – ijedezett Anett az ölemben.

- Nem lehet túl komoly baja, ha már a kocsiért aggódik. Na de valahogy halásszunk ki titeket a kocsiból!

- Majd én kiszedem a vérzőt. – ajánlotta fel a segítségét ismét Diego.

- Kit nevezel te vé… - és ismét elájult. Gyorsan kimásztam a kocsiból és Diego valami csoda folytán, olyan sebességgel kapta ki Anettet a kocsiból, hogy csak na és máris rohant a folyosó felé.

Diego

- Princesa, hé Princesa térj magadhoz! – próbáltam magához téríteni.

- Tudod, hogy ki a Princesa. És tegyél le, mert mindjárt lehánylak. – szólalt meg vékony hangon.

- Bírd ki még egy kicsit. Mindjárt ott vagyunk Dokinál. Majd ő összefércel. – valahogy sikerült kinyitnom Doki birodalmának az ajtaját. Anettet egyenesen hasra fektettem az ágyon.

- Uram atyám, mi történt?

- Meglőtték három, helyen és sok vért vesztett. – hadartam el gyorsan Dokinak.

- Hagy nézzem. – szakszerűen levágta a hevenyészett kötéseket, lekapta róla a pólót, a farmert meg a csizmákat és elszörnyedve nézte a látványt. Bekötött neki egy infúziót is. - Ki kell szedni a golyókat és össze kell varrni. Kislány nézz rám!

- Tudja ki a kislány! – mondta Anett, most már kevésbé haldokló hangon, de még mindig vacogott.

- Nem adhatok neki érzéstelenítőt, mert sokkos állapotban van. A nélkül kell varrnom.  – súgta oda nekem a doki.

- Hé, Anett! Van egy kérdésem. – ültem le mellé, amíg Doki összekészíti a dolgokat. – Mennyire szereted, ha érzéstelenítő nélkül stoppolnak össze?

- Mi van? – bandzsított rám két zöld szem.

- Nem kaphatsz érzéstelenítőt, mert sokkos állapotban vagy. Úgy nem élnéd túl, amíg kiszedi a golyókat és összefércel. Eközben visszaért Doki is.

- Anett igaz? Most lefertőtlenítem a sebeket. Egy kicsit nagyon csípni fog, de bírd ki. – a doki gyorsan letörölte a vért a sebek körül. Anett meg se mukkant, csak összeszorította a szemén és a száját. – Most pedig elkezdem kivenni a golyókat, de ehhez meg kell kicsit nagyítanom a sebet.

Doki felkapott egy szikét a mellette lévő asztalról és elkezdte nagyítani az első lyukat. Anett még mindig meg se mozdult, csak feküdt összeszorított szemekkel. Doki nem vacakolt. Amilyen gyorsan csak tudta, kikapta mind a három golyót. Letörölte a sebeket még egyszer, majd egy tűt vett fel az asztalról.

- Anett, most elkezdem összevarrni a sebeket. Próbálj meg nem mozogni rendben?

- Megpróbálom. – nyitotta ki a szemét és rám nézett. Patakokban folyt a könnye. – Nem akarom.

Odamentem és megfogtam a kezét. – Ki fogod bírni! Angyal vagy és az angyalok halhatatlanok! És különben is, szét kell rúgnod a seggem Princesa.

Eközben Doki elkezdte összevarrni a legnagyobb sebet a lapockájánál. Anett nem bírta mozdulatlanul, így kénytelen voltam lefogni. Még így, sérülten is akkora ereje volt, hogy alig bírtam tartani.

- Kislány, sikíts, ahogy kifér a torkodon, akkor talán nem lesz energiád mozogni.

- Nyugi, nem áruljuk el senkinek! Azt fogjuk mondani, hogy olyan voltál, mint egy kibaszott vaslédi. – próbáltam meg megnyugtatni. Doki tovább folytatta a varrást és Anett elkezdett ordítani. Elküldött minket melegebb éghajlatra és legalább tíz generációra visszamenőleg elátkozta a rokonaimat. Dokinak igaza volt. Annyira el volt foglalva a szidásommal, hogy nem maradt ereje mozogni, de azért nem engedtem el. Ell nem jött utánunk. Gondolom az apja nem engedte ide. Tíz perccel később, Anettnek már nem volt hangja, de helyette kapott három bekötözött sebet. Hála az égnek a lábát ért golyó nem volt vészes. Ott megúszta hat öltéssel. A hátán a sebek már több varratot igényeltek. Doki feltett egy újabb infúziót én meg maradtam ahol voltam.

Ell

Rohantam volna Diegoék után, de apám megállított. Azt mondta, hogy inkább maradjak itt. Eközben ideértek a többiek is, két nagy furgonnal. Anett apja csak úgy repült kifelé a kocsiból és máris ott állt mellettünk.

- Hol van a lányom?

- Meglőtték és Diego elrohant vele valahová. – csak ennyit kellett mondanom és már ő is rohant a folyosó felé. Most nem tudott apám megállítani. Hirtelen megálltunk egy ajtó előtt. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó be volt zárva. Egyszer csak Anett elkezdett visítani és szidni valakit. Már azon gondolkoztam, hogy betöröm az ajtót, amikor egy kezet éreztem a vállamon.

- Marcella, szerintem most menjünk. Majd visszajövünk később, amikor már rendben lesz. – tolt a szobánk felé Anett apja.

- De szüksége van rám!

-A főnöknek igaza van. Diego vele van. Nem lesz semmi baja. – bukkant fel a semmiből Henry. – Gyere, öltözz át, mert csurom vér vagy.

Végre lenéztem magamra. Henrynek igaza volt. A nadrágom tocsogott Anett vérétől, a pólóm meg szakadt és koszos volt. Henry megfogta a kezem és a szobám felé kezdett vezetni. Nem ellenkeztem, csak mentem arra amerre vezetett. Amire föleszméltem már a szobában is voltunk. Henry leült az ágyra és engem figyelt.

- Elmentem zuhanyozni. – nyögtem ki végre. Összekapkodtam néhány tiszta ruhát és bementem a fürdőbe. Annyira siettem amennyire csak tudtam. Minél hamarabb vissza akartam menni Anetthez. Nagyon aggódtam érte, mivel utoljára csak azt hallottam, ahogy sikoltozik. Amikor kiléptem a fürdőből, Henry még mindig ugyan ott ült és bámult maga elé.

- Most nekem kéne a Dokinál feküdnöm. – mondta alig hallhatóan.

- Hogy most érted aggódjak? Azt már nem! Már megszoktam, hogy Anett önfejű,de hogy ennyire? Nem tudom, hogy mit képzelt. Helyettem bekapni három golyót.

- Nekem kellett volna bemennem! Meg tudtam volna csinálni. Mindent, amit Anett megcsinált.

- Ha te kaptál volna be három golyót, azt nem bírtam volna ki! Te is be tudtál volna jönni és most mi lenne? Ott aggódnék melletted!

- Nem csak arról van szó! Hanem arról, hogy Anett megtett mindent azért, hogy megmentsen és meg csak útban voltam. – hajtotta a fejét a kezei közé.

- Ez nem igaz…

- De igaz! Képes volt megkínozni azt a férfit, csak hogy megtudja hova vittek. Én meg csak el akartam onnan menekülni. Egyszerűen nem bírtam, de segítenem kellett tartani a hapsit, amíg Anett Ütötte, égette meg minden…

- Várj csak! Milyen férfi?

- Hank elkapott egyet az elrablóitok közül és visszahozta ide. A főnök megengedte, hogy Anett vallassa ki. Olyan módszereket alkalmazott, hogy nyolc perc alatt megtörte a férfit.

- Mit csinált? – minden választ harapófogóval kellett kihúznom belőle.

- Elkezdte feldarabolni az ujjait majd szenesre égette az arcát, kalapáccsal szilánkokra törte a férfi kezeit és a mellkasát megnyúzta és sót dörzsölt a sebbe. – hallgattam elszörnyedve. Anett egyet soha nem tenne meg. Kín vallatni egy embert. Már értem, hogy mi nem stimmelt, amikor megjelent az ajtóban. Ez volt a probléma.

-Ő mindenre képes volt. Én meg csak arra voltam jó, hogy összeszedjem az ágy mellől, amikor összeomlott. Hogy bírta végigcsinálni és csak utána összeomlani? Én meg csak álltam és…

-Henry. Figyelj rám. Ne gondolj rá, egyszerűen felejtsd el, hogy mi történt. Itt vagyok, épségbe és itt is maradok. Veletek. - magamhoz öleltem és akkor tudatosodott bennem, hogy mind a ketten sírunk. Nem tudom, hogy meddig ölelhettük egymást. Ki kellett sírnunk a bánatunkat. Addig sírtunk, amíg álomba nem merültünk.

19. fejezet

Nem sokkal később, Henry talált rám, amint az ágy végében kuporgok és sírok.

- Minden rendben? – jött oda hozzám.

- Nem, semmi sincs rendben! Most kínoztam meg egy embert! –szipogtam dühösen.

- Mindent elmondott. Megtörted, olyan szinten, hogy akár még azt is elárulta volna, hogy az anyja mit szeret reggelire enni.

- Nem gondoltam, hogy egyszer meg fogok kínozni valakit. A hidegvérrel öléssel nincs semmi bajom, de ez… Ez még nekem is sok volt. Reméltem, hogy az égetésnél nem kell tovább mennem. De nem hagyott más választást.

- Semmi baj. – ölelt megához. – Ezt én is megtettem volna Ellért. Nemsokára indulunk. Gondoltam te is velünk akarsz jönni.

- Jól gondoltad. – felálltam és letöröltem a könnyeimet. Gyorsan átöltöztem. Néma csendben elvonultunk a fegyverraktárba ahol már gyakorlottan készítettem össze a cuccaimat. Két fegyver ment a válltokba, kettő a derekamra csatolható tokba. Négy kés ment mindkét csizmámba. A derekamon lévő fegyverek mellé kötöttem egy katanát. A fegyverekhez raktam tartalék tárat és még a kezembe kaptam egy mp5-ös géppisztolyt. Apámék elismerően méregettek, amikor a garázsba értem.

- Minden rendben? – kérdezte halkan apám.

- Igen.

- Tudod, hogy előttem nem kell keménynek látszanod.

- Én nem látszok. Hanem az vagyok. – és beszálltam a Mustangba. Henry mellém telepedett és már indulhattunk is. Apámék mentek elől és mi utánuk. A célpont egy órányira volt a bázisunktól. Annyira siettünk, amennyire csak lehetett, anélkül, hogy lekapcsolnának minket.

- Nem tudom eldönteni hogy rossz ember vagyok vagy még rosszabb. Amit ma tettem, az túlment az emberek erkölcsi normáin. – tört rám a lelkizés. Nem tudom, hogy mi történhetett velem. Nem szoktam ilyeneket mondani. Én vagyok a megtörhetetlen Halálangyal, de úgy tűnik, hogy sokkos állapotba kerültem.

- Induljunk ki abból, hogy te nem vagy rossz ember, Csak meg akarod védeni azokat, akiket szeretsz.

- És a többi ember, akiket megöltem? Azért lettem gyilkos, mert élvezem az ölést!

- Tudod mit? Én is élvezem az ölést. Miután vallott az a férfi, csak egyszerűen fejbelőttem. Ilyenkor arra gondolok, hogy megszabadítom a világot egy szemét alaktól és ezzel megmentem az embereket.

- Ez csak a te felfogásod. A francba is! Bérgyilkos vagyok! Nagyon ritkán kérdezem meg, hogy miért is ölöm meg a célpontom. Lehet, hogy csak magára haragított egy embert, akit nem kellett volna, de az nem rám tartozik. Lelkiismeret furdalás nélkül megölök bárkit! És csak az érdekel, hogy megkapjam érte a fejpénzem!

- Akkor se vagy rossz ember. Mindent megteszel azért, hogy megvédd Ellt! Szerinted ezt bárki más megtenné? Szerinted bárkinek van hozzá gyomra, hogy ezt megcsinálja, amit te nemrég? Bármire képes vagy azért, hogy megvédd azokat, akiket szeretsz! – kis híján már ordított. Ez volt az első érzelemkitörése, amit tőle láttam. Nagyon aggódhat Ell miatt. Nem is csodálom, hogy ki van borulva. A férfi vallatása során láttam az arcát. Teljesen el volt szörnyedve, hogy hogyan vagyok képes ilyet tenni valakivel. Gondolom ők addig verték volna, amíg nem beszél. Sajnos ez egy eléggé időigényes művelet. Nekünk viszont nincs időnk. Nem tudhatjuk, hogy élnek e még. De ahogy Ellt ismerem tuti, hogy még mindenki él.

- Lehet, hogy igazad van. –válaszoltam csöndesen egy kis idő múlva.

Ell

Amikor magamhoz tértem egy raktárféleségben találtam magam megkötözve. Mellettem Diego még nem tért magához, úgy ahogy a többiek se. Nem tudtam, hogy hol lehetünk. Annyira emlékeztem, hogy megtámadtak minket, mi harcoltunk és egyszer csak ütést éreztem a fejemen és elsötétült a világ. Már megszoktam, hogy Anett fedez hátulról és nem figyeltem oda. A francba is! Ez mind az én hibám! Ha több fegyvert hoztam volna és jobban odafigyelek! Most már mindegy. Mást nem tudok csinálni, csak helyrehozni a dolgokat és kijuttatni mindenkit innen épségben.

- Hé, Diego! – lökdöstem meg magam mellett a fiút.  Valami olyasmit nyöszöröghetett, hogy: „Hagyj békén Louis.” – Diego, térj már magadhoz, a francba!

- Áh, mi történt? Olyan a fejem mintha betonba verték volna. – tért magához nagy nehezen.

- Emlékszel valamire a támadásból? – kérdeztem tőle, amint nagyjából magához tért.

- Csak annyira, hogy megtámadtak minket, harcoltunk és egyszer csak látom, hogy kiütöttek. Próbáltam a segítségedre sietni, de valaki kupán csapott egy baseball ütővel vagy mivel. – emlékezett vissza, miközben fogta a fejét.

- Anették már biztos keresnek minket.

- Az tuti, de Anett ki fog nyírni, mert nem védtelek meg. Ölj meg kérlek! Mert Anett nem fog egyszerűen megölni! Addig fog gyötörni, amíg már nem könyörgök azért, hogy öljön meg.

- Nem foglak megölni és más se! Meg foglak védeni a másik felemtől.

- Ezért mondom, hogy ölj meg! Így csorba esik az önbecsülésemen!

- Aj, te és az a nagy egód! Ne fecsegj, inkább segíts magukhoz téríteni a többieket! Ki kell valahogy jutnunk innen. Vagy legalább segítséget hívni valahogy. –förmedtem rá. Valahogy mintha nem érezte volna a helyzet komolyságát. Vagy csak túl nagyot kapott a fejére azzal az ütővel. Éppen felébresztettük az utolsó embert is, amikor kinyílt az ajtó és egy „kedves” ismerőssel találtuk magunkat szembe.

- Jó estét Angyalka! Minő meglepetés! Nem számítottam önre itt. Hol hagyta a partnerét? – kérdezte Koh.  

- Hagyja a rizsázást én engedjen el minket. – termett előttem Diego.

- És a jó modor hol marad? Kit tisztelhetek önben?

-A gyilkosát! – rontott volna neki Kohnak ha nem kapom el a karjánál fogva. – Mi a francot csinálsz?

- Megmentem az életed te barom! Mögötte legalább négy felfegyverzett pasas áll. Legközelebb gondolkodj, mielőtt cselekszel! – engedtem el a karját.

-Ó és az ész a csapatban! A hölgy nagyon tehetséges. Direkt úgy állítottam az embereimet, hogy ne vegyék észre őket, de ön egyből kiszúrta.

- Gyakorlat teszi. És most ha lenne szíves elmondani, hogy miért kellünk magának.

- Látja fiam ez a jó modor. Azért vannak itt, mivel a bohócok vezérét akarjuk elkapni, na meg a másik Angyalt is. Túl tehetségesek ahhoz, hogy az ellenségeink legyenek. De ha nem lehetnek a mieink, akkor senkiéi se lesznek. – király. Ez itt nekiállt filozofálgatni a megölésünkről, de legalább már tudjuk a terve egy részét. Melyik az a rosszfiú, aki elárulja az egész tervét? Ez csak a filmekben megy így.

- És mik a további tervei?

- Milyen okos a kisasszony! A terveim többi részét nem kötném az orrukra. Ne vegyék modortalanságnak, de most távozom és fogadom a barátaikat. Addig is érezzék magukat otthon! –és bezárult az ajtó. Valahogy figyelmeztetnünk kell a többieket.

- De hogyan? – fejeztem be a gondolatot hangosan.

- Mit hogyan?

- Valahogy figyelmeztetnünk kell a többieket, hogy ez egy csapda. – megint kinyílt az ajtó és nem más állt ott, mint Anett.

- Le vagytok maradva! Már itt is vagyunk. – mondta Anett faarccal. A feje tetejére volt húzva a bohócmaszkja és egy nagy táska volt nála. – Egykét játékszer. Gondoltam jól jönne. Maszkok is vannak benne.

- Kösz Anett! De ezért ki foglak nyírni! Hogy sétálhattok bele egy csapdába?

- Úgy, hogy nélkületek nem megyünk sehova. – lecsatolta az oldaláról a katanát és a kezembe nyomta. – Ezzel te jobban bánsz, mint én és most siessetek! Nincs sok időnk.

- Hogy jutottatok be ide ilyen egyszerűen?

A szellőzőrendszer egy nagyszerű találmány. – próbált viccelődni, de éreztem, hogy valami nincs rendben. – Ó és mielőtt el nem felejtem… - odament Diegohoz és behúzott neki egy nagyot.

-Csak mert megígértem. –és kiment. Követtük amint Diego összeszedte magát. Nem tudom, hogy hogyan csinálták, de sehol se volt senki.

Anett

- Te bemész a szellőzőn keresztül és kihozod a foglyokat, amíg mi lefoglaljuk és kiiktatjuk az ellenséget. Értetted? – kérdezte már vagy sokadszorra tőlem apám

- Naná.

- Csak kövesd a jeladót. Még jó, hogy Jimmynél ott van a kis hatósugarú nyomkövető, mert most kereshetnénk őket. Na de indulás! Mindenki a helyére.

Bemásztam a szellőzőbe és követtem a jeladót. Nem vagyok finnyás, de ez a szellőző már nem üzemelt egy jó ideje. A bal kezemnél egy döglött patkány volt. Nem törődtem vele, csak a feladatra koncentráltam. Végre elértem a megfelelő helyet. A szellőzőnyíláson keresztül először meggyőződtem, hogy senki sincs a környéken, majd lemásztam. Igyekeztem figyelni a folyosó másik felét is, nehogy valaki meglephessen hátulról. A folyosó végén három ajtó volt. Nem tudtam, hogy melyik mögött lehetnek. Már kezdtem volna nyitogatni az ajtókat, amikor a második mögül meghallottam Ell hangját: „Valahogy figyelmeztetnünk kell a többieket, hogy ez egy csapda.” Nem szórakoztam, csak kinyitottam az ajtót, amit csak úgy kitámasztottak egy székkel.

Már majdnem a kijáratnál voltunk, amikor egy csapat zsoldos rajtunk ütött. Nem voltak sokan, csak nyolcan. Négyet leszedtem a pisztolyommal, míg a többit Ell elintézte a katanával. Odafordultam Ellhez, amikor az egyik ajtó mögül előpattant még egy ember és egyenesen ránk célzott. Már csak arra volt időm, hogy azt ordítsam „Földre!” és Ell elé vetettem magam. Az első golyó a lapockámnál csapódott a hátamba a második a vállamba, majd egy a lábamba. Csak egyet mondhatok… ez kibaszottul fájt! Még soha sem lőttek meg ezelőtt. Valaki lelőtte a támadómat.

-A francba. Ell jól vagy? – kérdeztem a sziszegve a fájdalomtól.

- Te hülye! Én persze, hogy jól vagyok, de nézd meg magad! Hagytad, hogy meglőjenek! –térdelt fölém könnyes arccal Ell. – A szívbajt hoztad rám! És mi van, ha megölnek?

-A csont megakasztotta a golyókat. A lényeg, hogy te jól vagy! Most pedig tűnjünk el innen, mielőtt még jönne az erősítésük! – próbáltam feltápászkodni, de nem sikerült. Súlyosabbak voltak a sérüléseim, mint gondoltam.  – Utálom ezt mondani, és ha valaki megkérdezi, én nem mondtam ilyesmit, de valaki segítene?

- Szolgálatára! De azt felejtsd el, hogy mit ígértél és én is elfelejtem, amit mondtál. – kapott fel a karjába Diego.

- Az istenit! Ez fájt! Nem lehetett volna finomabban? – visítottam rá Diegora.

- Majd ezt lerendezzük, de inkább most mond, hogy merre! Jimmy, Tod  ti ketten hátra! Raul te előre és Ell, ha kérhetném, te legyél elől és navigálj.

- Rendben.

Hála az égnek épségben kijutottunk az épületből. Azonnal a kocsik felé kezdtünk el rohanni. Pontosabban én zötykölődni. Ezért még kinyírom Diegot az biztos! Sérültet cipel, és erre úgy fut, mint elefánt a porcelánboltban. Az istenit. Végre a mustangnál voltunk. Engem hátra készültek bepakolni Ellel együtt.

-A francba! Legalább rakjatok alám valamit, hogy ne vérezzek össze mindent! – Ell gyorsan kerített egy elsősegélyládát meg egy pokrócot a csomagtartóból és leterítette az ülésre majd beszállt. Diégo nem éppen finoman lerakott az ülésre, majd bevágódott a vezetőoldalra.

- Ne is álmodj arról, hogy vezetheted!

- Princesa ezért még később elverhetsz, de te nem vagy olyan állapotban hogy vezess! – és rátaposott a gázra.

- Akkor vezessen Ell!

- Szeretnéd, ha Diego kötözne be? – hajolt a fülemhez a barátnőm.

- Mire vársz még? Én itt mindjárt elvérzek! – förmedtem rá ijedtemben.

- Most itt nyafogsz nekem, de amikor a golyók elé vetetted magad akkor meg se nyikkantál és nem gondolkodtál! Hogy képzelted?

- Inkább kötözz! Mielőtt még összevérezném az ülést!

- Meg is érdemelnéd te önfejű némber! – kezdett el bekötözni, miközben jól leszidott. Legalább ő jól van. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elájultam.

18. fejezet

Anett

- Apa! Nem kellett volna már visszaérniük? Már elmúl hajnali egy is. – zaklattam apámat már sokadszorra.

- Anett, nyugodj meg. Nemsokára itt kell…

- Főnök! Jöjjön gyorsan! Hank visszatért, de nagy gáz van! – vágódott be a szobába egy férfi. Apámra néztem, és mint az eszelős rohantam a garázs felé.  Apám a bejáratánál ért utol. Egyenesen odament Diego kocsija mellett ülő férfihoz, aki eléggé rossz passzban volt. Eléggé megdolgozták szegényt.

- Hank! Mi történt?

- Rajtunk ütöttek. Mindenkit elvittek. Engem, talán azért nem mert halottnak hittek. Vagy nem tudom. Minden olyan gyorsan történt.

- Ez hogy történhetett! Hogy fogjuk megtalálni őket? – néztem kétségbeesetten apámra.

- Az egyik a csomagtartóban van. –mondta Hank.

- Tony! Rodrigez! Azonnal vigyétek a foglyot a kihallgatóba! – a két férfi kikapta a csomagtartóból az ájult férfit.

- Anett, kérlek, keresd meg Henryt és gyertek ti is a kihallgatóba. Henry tudja, hogy merre van.

- Rendben. – és már rohantam is megkeresni. Egyenesen a szobája felé mentem. Itt csak én vagyok olyan elvetemült, hogy nem alszom ilyenkor. Elkezdtem dörömbölni az ajtaján.

- Jól van, itt vagyok már, mi van? – nyitotta ki az ajtót álmosan.

- Gáz van! Rajtaütöttek Elléken! Apa azt mondta, hogy menjük a kihallgatóba. – hadartam gyorsan. Henry nem szórakozott. Felkapta a cipőjét, és úgy ahogy volt, rohantunk is. Ha tudtam volna, hogy hol van a kihallgató akkor rohantam volna, mint az eszelős, de így le kellett lassítanom. Amikor odaértünk, akkor a foglyot próbálták meg magához téríteni. Azaz addig locsolták hideg vízzel, amíg magához nem tért. Odakötözték egy székhez, apám már a fogoly előtt lévő asztalt verte dühében és próbálták kivallatni, de nem beszélt.

- Anett, kérlek, kimennél?

-A nagy francokat! Itt maradok és kész! És úgy csináljuk a dolgokat, ahogy én mondom! – ordítottam apámmal.

- Nem!

- Adj tíz percet és úgy fog dalolni, mint valami kibaszott rigó. – próbáltam visszafogni a dühömet. Nem apám az, akire dühösnek kell lennem.

- Főnök, csak tíz perc. – segített be Henry.

- Tíz percet kaptok. – odaállt a falhoz. Én odasétáltam a fogolyhoz Henryvel.

- Csinálhatjuk úgy, hogy beszél és túlélheti, vagy nem beszél és azt fogja kívánni bár meghalna. A szadista részem abban reménykedik, hogy nincs kedve társalogni. – néztem az áldozatomra.

- Azt hiszed, hogy félek tőled te perra. – vigyorgott a képembe. Akkorát húztam be neki, hogy nem csak vért köpött, hanem két fogát is.

- Henry és még valaki! Lennétek olyan aranyosak és odafognátok az úr kezeit az asztalhoz? – mosolyogtam a legbrutálisabb mosolyommal. Henry gondolhatta, hogy mit akarok, mert kioldotta és tenyérrel lefelé odaszorította a férfi kezét az asztalhoz egy másik hapsi meg a másikat.

- Hová vitték őket? – kérdeztem.

- Menj a francba! – mosolygott a képembe a férfi. Előkaptam a csizmámból a késem.  Egyetlen csapással elválasztottam a kisujja első percét a többitől. A jutalmam nem maradt el. Úgy ordított, ahogy a torkán kifért.

- Ezért megöllek! – visította.

- Még egyszer kérdezem hová vitték őket? – most nem kaptam választ. Mehetett még egy újperce. – Figyeljen ide! Darabokra fogom vagdosni ha nem válaszol.

- És akkor mi van?

- Nincs véletlenül valakinél egy öngyújtó? – untam meg a vagdosást.  Valaki odanyújtott nekem egyet. – Akkor, ha nem tetszik a vagdosás, hát legyen.

- Úgyse mered.

- Gondolja? – meggyújtottam az öngyújtót és elkezdtem az arcát égetni. Annyira dobálta a fejét, hogy valakinek le kellett fognia. Addig égettem, amíg elszenesedett a bőre. –Hová vitték őket? – kérdeztem ismét.

- Menj a pokolba perra estúpida!

- Nem ezt kérdeztem! – és folytattam az égetést az arca másik felén. Elég jól bírta az biztos. Már nem volt bőr az arcán és még mindig nem beszélt. Csodálom, hogy még mindig az eszméleténél van. – Valaki, hozzon már egy kibaszott kalapácsot. Csak kérnem kellett.

- Hova vitték őket? – kérdeztem már sokadszor és mint mindig, ugyanazt a választ kaptam. Akkorát ütöttem az ujjára, hogy szinte kilapult. Addig folytattam, amíg az összes ujját el nem törtem. És még mindig semmi. Már nem volt energiája sikítani sem.  Nem volt mit tennem, jöhetett a nehéz módszer. Visszakötöztettem a kezeit és levágtam róla a pólót.

- Utolsó esély. Hol vannak? – kérdeztem és ismét semmi. – hozzatok sót.

- Minek? – kérdezte apám.

- Majd megtudod. – elszalajtott valakit sóért.

- Hol vannak? – kérdeztem meg utoljára.

- Azt a halálba viszem magammal. – vigyorogta a képembe.

- Ki mondta, hogy meg fog halni? Mert én ugyan nem. – megérkezett közben a só is. Nekiálltam a borda vonalában levágni a bőrt. Levágtam egy darabot és a sebbe beledörzsöltem a sót. Válaszul csak ordítást kaptam, így hát folytattam. Már az ötödik bordáját készültem megszabadítani a bőrtől, amikor megszólalt.

- Kérem állj! Elmondok mindent, amit tudni akarnak. Csak hagyd abba! – nyöszörögte. A jó öreg só megtette a hatását. Megfordultam és kimentem. Meg sem álltam a szobánkig, ahol összeomlottam.

Henry

Nem tudom, hogy hogyan képes csak így egyszerűen megkínozni valakit. Először elkezdte feldarabolni. Reméltem, hogy beszélni fog, de nem akart. Megunta a vagdosást és kért egy öngyújtót. Még ez is oké, de amikor már csak egy elszenesedett arc nézett vissza rám, megfordult a fejemben, hogy kimegyek. Nincs is rosszabb szag az égett húsénál. A férfi még mindig nem beszélt. Már kezdtem imádkozni, hogy beszéljen már végre! Én is sok mindent megtennék azért, hogy megmentsem azokat, akik fontosak nekem, de erre én képtelen lennék. Kalapáccsal addig ütögetni az ember ujját amíg nem marad benne semmi csont? Ez már túl sok az én értékrendemben. Már készültem kimenni, amikor Anett megszólalt:

- Hozzatok sót. –Mit akarhat kezdeni a sóval? Ugye nem azt, amire gondolok? Beledörzsölni a sebekbe? Jól gondoltam félig meddig. Nem a régi sebekbe dörzsölte, hanem a bordáinál kezdte megnyúzni a férfit és azokba a sebekbe dörzsölte a sót. Erre azért már felfordult a gyomrom, de szerencsére az a barom elkezdett beszélni. Nem kellett Anettnek tíz perc. Nyolc is elég volt, hogy megtörje a férfi akaratát.  Jóformán már nyöszörögte: Kérem, állj! Elmondok mindent, amit tudni akarnak. Csak hagyd abba! Erre leállt a kínzásokkal és kiment a szobából. A férfiből csak úgy folyt a szó. Bármit kérdeztünk, arra azonnal válaszolt, csak annyi volt a kérése, hogy soha többet ne lássa azt a lányt. Mivel mi nem tartunk foglyokat, így teljesen mindegy volt, hogy mi vagy a társai ölik e meg, vagy esetleg belehal a sérüléseibe. Így hát amint megkaptuk a válaszokat fejbelőttem.  Kimentem a folyosóra, de Anett nem volt sehol. Egyenesen a szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam. Nem kaptam semmilyen válasz, ezért kinyitottam az ajtót. Anett az ágy mellett kuporgott és sírt.

Emlékeztető :)

Remélem mindenki hallott róla, hogy holnaptól, azaz március 6.ától a mozikban a Vámpírakadémia! A film, Richelle Mead könyvéből készült. Ha nem ismernéd a sorozatot akkor katt ide!

Rose, egy zabolátlan dampyr (félig ember, félig vámpír testőr), akit mora barátnőjével, Lissával együtt szökés közben kapnak el és visznek vissza az eldugott St. Vladimir Akadémiára. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa egy mora (halandó vámpír) nemesi család sarja, egy hercegnő, ami miatt folyamatos életveszélyben van. Mindketten az átlagos vámpírdiákok életét próbálják élni, de Lissa különleges mágikus képességei és a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem nem javít a helyzeten. Az iskola valószínűleg a legrosszabb búvóhely számukra, ezért Rose keményen edz, hogy hivatalosan is Lissa testőre lehessen. Addig is kénytelenek szembenézni a belső és külső támadásokkal, amit a kegyetlen strigák (hallhatatlan vámpírok) jelentenek, akiknek mindent megér, hogy levadásszák a mora trónörököst, Lissát.

Szereposztás:

Rose Hathaway - Zoey Deutch
Lissa Dragomir - Lucy Fry
Mason Ashford - Cameron Monaghan
Dimitri Belikov - Danila Kozlovsky
Christian Ozera - Dominic Sherwood
Mia Rinaldi - Sami Gayle
Aaron Drozdov - Edward Holcroft
Jesse Zeklos - Ashley Charles 
Natalie Dashkov - Sarah Hyland
Victor Dashkov - Gabriel Byrne
Alberta - Dominique Tipper
Kirova (igazgatónő) - Olga Kurylenko
Tatiana királynő - Joely Richardson
Szonya Karp - Clayre Foy


A film magyar előzetese:

17. fejezet

Már két órája gyakorlunk. Tényleg nem megy nekem a kés dobálás! Ell már vagy tizenötödszörre ver el. És már megint igaza lett. Nem hiszem el, hogy neki mindig igaza van.

- Még egy kör? Vagy már meguntad, hogy folyton elverlek?

- Vegyük úgy, hogy ezt most nem hallod. Fájnak az ujjaim és feladom. De én ilyet soha se mondtam. Na és akkor most menjünk enni, mert éhen halok! Ettől a sok gyakorlástól farkas éhes lettem. Meg tudnák enni egy egész dinoszauruszt is!

- Menjünk, nehogy éhen halj itt nekem! – mondta Ell nevetve és elindult az ajtó felé.

- Hé! Várj meg! – csámborogtam utána. Odaértünk az ajtóhoz mire az kinyílt és apával találtuk szembe magunkat.

- Végre megvagytok lányok! Már vagy fél órája titeket keresünk.

- Egyszerűbb lett volna, ha itt kezditek, mert már két órája itt vagyunk. – mondtam. – Miért kerestetek minket?

- Pontosabban csak Ellát, mert van egy feladat a számára.

- És én? Engem mindig minden jóból kihagytok! Különben is! Én vagyok a másik fele! – vágtam be a durcát.

- Te inkább menj és pusztítsd ki a konyhát! Az előbb még itt haldokoltál, hogy éhes vagy! – nevetett a kínomon Ell.

- Addig még kibírom, hogy tudjam, hogy hova mész. – fordultunk apám felé.

- Diegoval, meg még pár emberemmel kell elmennetek valamiért. Azt nem mondhatom meg, hogy miért.

- Most jön az a rész, hogy ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek titeket. – mondtam melodramatikusan.  – Áh, mindegy. Menj csak. Nyugodtan kinyírhatod Diegot én nem bánom.

- Azt az örömöt meghagyom neked.

- Vigyázz magadra! És tudod: Az Angyalok legyőzik a Halált… – öleltem meg.

-… mivel szétrúgják a hátsóját! – fejezte be a jelmondatunk Ell. – Mondanám, hogy ne várt meg ébren, de úgyis fenn leszel.

- Na, nyomás! És üzenem Diegonak, hogy ha a hajad szála is görbül, akkor a legkisebb gondja az lesz, hogy eltört-e az orra.

- Átadom! –és elment apámmal, engem egyedül hagyva. Nem baj, legalább több kaja marad nekem!

A konyhában ott találtam Henryt, aki a hűtő előtt állt tanácstalanul.

- Nem tudod eldönteni, hogy mit egyél? – álltam mellé.

- Hát nem nagyon.

- Pedig a hűtő dugig van mindennel. – tényleg volt benne minden. A tojástól kezdve a főtt kajákig minden. – Ha gondolod, meghívhatlak a legendás omlettemre.

- Ez jól hangzik. Segítsek megcsinálni?

- Felőlem. Akkor halássz ki chili paprikát, sajtot…

- Ez isteni volt. Benned egy mesterszakács veszett el!

- Hát csak akkor, ha létezik olyan szakács, aki csak rántottát meg szenyókat tud csinálni. Én még a vizet is odaégetem. – nevettem. – Ell az, aki mesterszakács. Bármit meg tud főzni, amit csak mondasz neki.

- Nagyszerű lány. – áradozott róla Henry.

- Igen, az. De ha összetöröd a szívét, akkor megtudod mi az igazi kín, mert könyörögni fogsz, hogy öljelek meg. – néztem rá halál komoly fejjel. Ell volt az én másik felem és nem hagyom, hogy bármi baj érje. Akár az életem árán is megvédeném.

- Na, ezt elhiszem, de te nem tűnsz annyira könyörtelen kínzómesternek.

- Ellért bármire képes vagyok. Az életem árán is megvédem, ha kell.

- Nagyon jó barátok vagytok, ugye?

- Még annál is több. Még egy testvéri köteléknél is több. Úgymond ő a lelkem másik fele.

Ell

- Te tudod, hogy miért megyünk?- kérdeztem Diegotól.

- Lövésem sincs. A főnök nem mondta, csak a címet, meg egy nevet adott. Annyit mondott, hogy hozzunk el valamit a címről.

- Akkor téged is benne hagyott a nagy homályban.  – sóhajtoztam. –Mikor érünk oda?

- Még úgy tíz perc.

- Akkor jó. Minél hamarabb vissza akarok érni.

- Ja, a másik feled aggódik.

- Igen és azt üzente idézem: „hogy ha a hajad szála is görbül, akkor a legkisebb gondja az lesz, hogy eltört-e az orra.”

- És ezt még el is hiszem. Az a nőszemély, keményebbet üt, mint egy kamion.

- Honnan tudod? Már ütött el kamion? – nevettem. Így még senki sem jellemezte Anett ütéseit.

- Az még nem, de Louis mesélte, hogy mit csinált a boksz zsákkal.

- Ja, a zsáknyúzásra gondolsz? Három hónap alatt képes tönkretenni több mint száz zsákot. Van ez a rossz szokása, ha beindul, akkor le kell vezetnie a feszültséget. Jobb mintha valakinek a fejét verné szét.

- Madre de Dios! Indulatkezelésről még nem hallott?

- Ha nem piszkálod, akkor megéred a negyedik x-et. Veszélyes, de ha méltónak talál a bizalmára, akkor még ölni is képes érted.

- Érted is képes ölni.

- Én vagyok a lelke másik fele! Értem még a világot is felgyújtaná! Már kiskorunkban is állandóan megvédett. Elsőben az egyik srác véletlenül fellökött játék közben. Még aznap eltört a keze. Azt mondta, hogy elesett, de én tudtam, hogy Anett volt. Akkor ott volt, amikor gimisek lettünk és egy csapat lány állandóan piszkált. Megoldottam volna, de már nem volt rá szükség. Anett kilógatta az ablakon a bagázs vezérét. Onnantól kezdve engem mindenki elkerült. Én voltam az „elmebeteg csaj” barátnője. Aki velem ujjathúzott az nem úszta meg épp bőrrel. Erről Anett gondoskodott. Állandóan bajba keveredett. Többet volt az igazgatóiba, mint az órán. Főleg ha németről volt szó. Valahogy az nem az ő nyelve. Anyanyelvi szinten beszél Spanyolul, társalgási szinten Franciául és még egy kicsit a koreaihoz is konyít, de a némettel az őrületbe lehet kergetni.

- És te milyen nyelveken beszélsz?

-Ó én koreaiul, franciául, egy kicsit németül és minimális szinten spanyolul és japánul. Santi engem is próbált megtanítani spanyolul, de nem sok sikerrel járt.

- És hogy ismertétek meg Santit?

- Na, ez az a történet, ami egy kész kisregény. A rövidített változat az, hogy az egyik haverunk haverjának a haverja ismert valakit, aki tudott valakit, aki ismerte Santit. Fegyverekre volt szükségünk és nem szerezhettük be őket legálisan. Így keresnünk kellett egy fegyverkereskedőt. Jó haver. Már nem egyszer húzott ki minket a csávából, és ha valami kellett, akkor csak annyi volt a kérdése, hogy mennyit és mennyire sürgős.

- Akkor megbízhatunk benne?

- Hogy megbízható-e? Persze! Még az életemet is rábíznám!

- Ez megnyugtató. Azt hiszem, hogy megérkeztünk. Ez az a cím. –célunk egy lepukkant bérházakkal teli környék volt. Hát igen. Az illegális dolgok nem mindig valami puccos helyen történnek. Kiszálltunk a kocsikból és elindultunk az egyik ház felé, amikor a ház melletti sikátorból, egy banda tűnt fel.