18. fejezet

Anett

- Apa! Nem kellett volna már visszaérniük? Már elmúl hajnali egy is. – zaklattam apámat már sokadszorra.

- Anett, nyugodj meg. Nemsokára itt kell…

- Főnök! Jöjjön gyorsan! Hank visszatért, de nagy gáz van! – vágódott be a szobába egy férfi. Apámra néztem, és mint az eszelős rohantam a garázs felé.  Apám a bejáratánál ért utol. Egyenesen odament Diego kocsija mellett ülő férfihoz, aki eléggé rossz passzban volt. Eléggé megdolgozták szegényt.

- Hank! Mi történt?

- Rajtunk ütöttek. Mindenkit elvittek. Engem, talán azért nem mert halottnak hittek. Vagy nem tudom. Minden olyan gyorsan történt.

- Ez hogy történhetett! Hogy fogjuk megtalálni őket? – néztem kétségbeesetten apámra.

- Az egyik a csomagtartóban van. –mondta Hank.

- Tony! Rodrigez! Azonnal vigyétek a foglyot a kihallgatóba! – a két férfi kikapta a csomagtartóból az ájult férfit.

- Anett, kérlek, keresd meg Henryt és gyertek ti is a kihallgatóba. Henry tudja, hogy merre van.

- Rendben. – és már rohantam is megkeresni. Egyenesen a szobája felé mentem. Itt csak én vagyok olyan elvetemült, hogy nem alszom ilyenkor. Elkezdtem dörömbölni az ajtaján.

- Jól van, itt vagyok már, mi van? – nyitotta ki az ajtót álmosan.

- Gáz van! Rajtaütöttek Elléken! Apa azt mondta, hogy menjük a kihallgatóba. – hadartam gyorsan. Henry nem szórakozott. Felkapta a cipőjét, és úgy ahogy volt, rohantunk is. Ha tudtam volna, hogy hol van a kihallgató akkor rohantam volna, mint az eszelős, de így le kellett lassítanom. Amikor odaértünk, akkor a foglyot próbálták meg magához téríteni. Azaz addig locsolták hideg vízzel, amíg magához nem tért. Odakötözték egy székhez, apám már a fogoly előtt lévő asztalt verte dühében és próbálták kivallatni, de nem beszélt.

- Anett, kérlek, kimennél?

-A nagy francokat! Itt maradok és kész! És úgy csináljuk a dolgokat, ahogy én mondom! – ordítottam apámmal.

- Nem!

- Adj tíz percet és úgy fog dalolni, mint valami kibaszott rigó. – próbáltam visszafogni a dühömet. Nem apám az, akire dühösnek kell lennem.

- Főnök, csak tíz perc. – segített be Henry.

- Tíz percet kaptok. – odaállt a falhoz. Én odasétáltam a fogolyhoz Henryvel.

- Csinálhatjuk úgy, hogy beszél és túlélheti, vagy nem beszél és azt fogja kívánni bár meghalna. A szadista részem abban reménykedik, hogy nincs kedve társalogni. – néztem az áldozatomra.

- Azt hiszed, hogy félek tőled te perra. – vigyorgott a képembe. Akkorát húztam be neki, hogy nem csak vért köpött, hanem két fogát is.

- Henry és még valaki! Lennétek olyan aranyosak és odafognátok az úr kezeit az asztalhoz? – mosolyogtam a legbrutálisabb mosolyommal. Henry gondolhatta, hogy mit akarok, mert kioldotta és tenyérrel lefelé odaszorította a férfi kezét az asztalhoz egy másik hapsi meg a másikat.

- Hová vitték őket? – kérdeztem.

- Menj a francba! – mosolygott a képembe a férfi. Előkaptam a csizmámból a késem.  Egyetlen csapással elválasztottam a kisujja első percét a többitől. A jutalmam nem maradt el. Úgy ordított, ahogy a torkán kifért.

- Ezért megöllek! – visította.

- Még egyszer kérdezem hová vitték őket? – most nem kaptam választ. Mehetett még egy újperce. – Figyeljen ide! Darabokra fogom vagdosni ha nem válaszol.

- És akkor mi van?

- Nincs véletlenül valakinél egy öngyújtó? – untam meg a vagdosást.  Valaki odanyújtott nekem egyet. – Akkor, ha nem tetszik a vagdosás, hát legyen.

- Úgyse mered.

- Gondolja? – meggyújtottam az öngyújtót és elkezdtem az arcát égetni. Annyira dobálta a fejét, hogy valakinek le kellett fognia. Addig égettem, amíg elszenesedett a bőre. –Hová vitték őket? – kérdeztem ismét.

- Menj a pokolba perra estúpida!

- Nem ezt kérdeztem! – és folytattam az égetést az arca másik felén. Elég jól bírta az biztos. Már nem volt bőr az arcán és még mindig nem beszélt. Csodálom, hogy még mindig az eszméleténél van. – Valaki, hozzon már egy kibaszott kalapácsot. Csak kérnem kellett.

- Hova vitték őket? – kérdeztem már sokadszor és mint mindig, ugyanazt a választ kaptam. Akkorát ütöttem az ujjára, hogy szinte kilapult. Addig folytattam, amíg az összes ujját el nem törtem. És még mindig semmi. Már nem volt energiája sikítani sem.  Nem volt mit tennem, jöhetett a nehéz módszer. Visszakötöztettem a kezeit és levágtam róla a pólót.

- Utolsó esély. Hol vannak? – kérdeztem és ismét semmi. – hozzatok sót.

- Minek? – kérdezte apám.

- Majd megtudod. – elszalajtott valakit sóért.

- Hol vannak? – kérdeztem meg utoljára.

- Azt a halálba viszem magammal. – vigyorogta a képembe.

- Ki mondta, hogy meg fog halni? Mert én ugyan nem. – megérkezett közben a só is. Nekiálltam a borda vonalában levágni a bőrt. Levágtam egy darabot és a sebbe beledörzsöltem a sót. Válaszul csak ordítást kaptam, így hát folytattam. Már az ötödik bordáját készültem megszabadítani a bőrtől, amikor megszólalt.

- Kérem állj! Elmondok mindent, amit tudni akarnak. Csak hagyd abba! – nyöszörögte. A jó öreg só megtette a hatását. Megfordultam és kimentem. Meg sem álltam a szobánkig, ahol összeomlottam.

Henry

Nem tudom, hogy hogyan képes csak így egyszerűen megkínozni valakit. Először elkezdte feldarabolni. Reméltem, hogy beszélni fog, de nem akart. Megunta a vagdosást és kért egy öngyújtót. Még ez is oké, de amikor már csak egy elszenesedett arc nézett vissza rám, megfordult a fejemben, hogy kimegyek. Nincs is rosszabb szag az égett húsénál. A férfi még mindig nem beszélt. Már kezdtem imádkozni, hogy beszéljen már végre! Én is sok mindent megtennék azért, hogy megmentsem azokat, akik fontosak nekem, de erre én képtelen lennék. Kalapáccsal addig ütögetni az ember ujját amíg nem marad benne semmi csont? Ez már túl sok az én értékrendemben. Már készültem kimenni, amikor Anett megszólalt:

- Hozzatok sót. –Mit akarhat kezdeni a sóval? Ugye nem azt, amire gondolok? Beledörzsölni a sebekbe? Jól gondoltam félig meddig. Nem a régi sebekbe dörzsölte, hanem a bordáinál kezdte megnyúzni a férfit és azokba a sebekbe dörzsölte a sót. Erre azért már felfordult a gyomrom, de szerencsére az a barom elkezdett beszélni. Nem kellett Anettnek tíz perc. Nyolc is elég volt, hogy megtörje a férfi akaratát.  Jóformán már nyöszörögte: Kérem, állj! Elmondok mindent, amit tudni akarnak. Csak hagyd abba! Erre leállt a kínzásokkal és kiment a szobából. A férfiből csak úgy folyt a szó. Bármit kérdeztünk, arra azonnal válaszolt, csak annyi volt a kérése, hogy soha többet ne lássa azt a lányt. Mivel mi nem tartunk foglyokat, így teljesen mindegy volt, hogy mi vagy a társai ölik e meg, vagy esetleg belehal a sérüléseibe. Így hát amint megkaptuk a válaszokat fejbelőttem.  Kimentem a folyosóra, de Anett nem volt sehol. Egyenesen a szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam. Nem kaptam semmilyen válasz, ezért kinyitottam az ajtót. Anett az ágy mellett kuporgott és sírt.