20. fejezet

Ell

- Legközelebb vegyél fel golyóálló mellényt! Hallod? – ráztam meg Anettet. – Basszus! Elájult! Most mit csináljak?

- Először nyugodj meg, utána kötözd be, majd pofozd vagy locsold addig, amíg magához nem tér. Utána beszéltesd vagy nem tudom. Magához kell térnie, vagy belehal a vérveszteségbe! – adta szakképzetten az utasításokat Diego. Gyorsan befejeztem a kötözést, és elkezdtem pofozgatni az arcát.

- Anett! Térj magadhoz! Kérlek! – pofozgattam egyre erősebben.

- Magához tért? – nézett rám Diego a visszapillantóból.

- Nem. – és lekevertem Anettnek egy jó embereset. – A francba kelj már fel vagy összevérzem az ülésed! – csaptam még egy nagyot az arcára, pont akkor, amikor kinyitotta a szemét.

- Nem elég, hogy meglőttek miattad, de még fel is pofozol? – mondta halkan.

- Senki se kérte, hogy a golyók elé vesd magad!  Hé! Ne merészelj megint elájulni! Értetted? Vagy addig foglak pofozni, amíg már nem marad bőr az arcodon!

- Igenis anyuci! – kancsalított rám. – Van valakinél egy kis kóla? Mert szomjan halok.

- Kólával nem szolgálhatok, de víz van. – kaptam fel a földről az üveges vizet. Még jó, hogy beraktam ide, amikor megkapta a kocsit. – Ott vagyunk már?

- Mindjárt! Már csak öt perc és ott vagyunk.

- Bírd ki még egy kicsit rendben? Ha meghalsz itt nekem, akkor én kinyírlak!

- Ha halott vagyok, akkor hogy akarsz kinyírni?

- Feltámasztatlak, mit abba a filmbe, amit a moziban láttunk. Mi is volt a címe?

- Én tudjam? Te rángattál el arra a hülye filmre!

- Hülye? Utána legalább fél napig áradoztál róla, hogy milyen jó film volt! Te kis hazug!

- Mi? Én ilyet nem is csináltam! Te vagy a hazug!

- Bocsánat, hogy megzavarom az eszmecserét, de megérkeztünk. – állt meg Diego. Észre sem vettem, hogy már a földalatti garázsban vagyunk. Apáék rohantak a kocsi felé.

- És épségben megúszta a kocsim! Diego, ezért még megöllek!

- Rendben, de hányszor akarsz még megölni? Na, mindegy, de előbb kapard össze magad.

Kinyílt mellettem az ajtó és apám tűnt fel mellettem.

- Kicsim, jól vagy? – ölelt gyorsan meg apám, már amennyire egy kocsiajtóban lehet ölelkezni.

- Én jól vagyok, de Anett nem. Három golyót kapott és elég sok vért vesztett.

- De az ülés nem lett olyan ugye? – ijedezett Anett az ölemben.

- Nem lehet túl komoly baja, ha már a kocsiért aggódik. Na de valahogy halásszunk ki titeket a kocsiból!

- Majd én kiszedem a vérzőt. – ajánlotta fel a segítségét ismét Diego.

- Kit nevezel te vé… - és ismét elájult. Gyorsan kimásztam a kocsiból és Diego valami csoda folytán, olyan sebességgel kapta ki Anettet a kocsiból, hogy csak na és máris rohant a folyosó felé.

Diego

- Princesa, hé Princesa térj magadhoz! – próbáltam magához téríteni.

- Tudod, hogy ki a Princesa. És tegyél le, mert mindjárt lehánylak. – szólalt meg vékony hangon.

- Bírd ki még egy kicsit. Mindjárt ott vagyunk Dokinál. Majd ő összefércel. – valahogy sikerült kinyitnom Doki birodalmának az ajtaját. Anettet egyenesen hasra fektettem az ágyon.

- Uram atyám, mi történt?

- Meglőtték három, helyen és sok vért vesztett. – hadartam el gyorsan Dokinak.

- Hagy nézzem. – szakszerűen levágta a hevenyészett kötéseket, lekapta róla a pólót, a farmert meg a csizmákat és elszörnyedve nézte a látványt. Bekötött neki egy infúziót is. - Ki kell szedni a golyókat és össze kell varrni. Kislány nézz rám!

- Tudja ki a kislány! – mondta Anett, most már kevésbé haldokló hangon, de még mindig vacogott.

- Nem adhatok neki érzéstelenítőt, mert sokkos állapotban van. A nélkül kell varrnom.  – súgta oda nekem a doki.

- Hé, Anett! Van egy kérdésem. – ültem le mellé, amíg Doki összekészíti a dolgokat. – Mennyire szereted, ha érzéstelenítő nélkül stoppolnak össze?

- Mi van? – bandzsított rám két zöld szem.

- Nem kaphatsz érzéstelenítőt, mert sokkos állapotban vagy. Úgy nem élnéd túl, amíg kiszedi a golyókat és összefércel. Eközben visszaért Doki is.

- Anett igaz? Most lefertőtlenítem a sebeket. Egy kicsit nagyon csípni fog, de bírd ki. – a doki gyorsan letörölte a vért a sebek körül. Anett meg se mukkant, csak összeszorította a szemén és a száját. – Most pedig elkezdem kivenni a golyókat, de ehhez meg kell kicsit nagyítanom a sebet.

Doki felkapott egy szikét a mellette lévő asztalról és elkezdte nagyítani az első lyukat. Anett még mindig meg se mozdult, csak feküdt összeszorított szemekkel. Doki nem vacakolt. Amilyen gyorsan csak tudta, kikapta mind a három golyót. Letörölte a sebeket még egyszer, majd egy tűt vett fel az asztalról.

- Anett, most elkezdem összevarrni a sebeket. Próbálj meg nem mozogni rendben?

- Megpróbálom. – nyitotta ki a szemét és rám nézett. Patakokban folyt a könnye. – Nem akarom.

Odamentem és megfogtam a kezét. – Ki fogod bírni! Angyal vagy és az angyalok halhatatlanok! És különben is, szét kell rúgnod a seggem Princesa.

Eközben Doki elkezdte összevarrni a legnagyobb sebet a lapockájánál. Anett nem bírta mozdulatlanul, így kénytelen voltam lefogni. Még így, sérülten is akkora ereje volt, hogy alig bírtam tartani.

- Kislány, sikíts, ahogy kifér a torkodon, akkor talán nem lesz energiád mozogni.

- Nyugi, nem áruljuk el senkinek! Azt fogjuk mondani, hogy olyan voltál, mint egy kibaszott vaslédi. – próbáltam meg megnyugtatni. Doki tovább folytatta a varrást és Anett elkezdett ordítani. Elküldött minket melegebb éghajlatra és legalább tíz generációra visszamenőleg elátkozta a rokonaimat. Dokinak igaza volt. Annyira el volt foglalva a szidásommal, hogy nem maradt ereje mozogni, de azért nem engedtem el. Ell nem jött utánunk. Gondolom az apja nem engedte ide. Tíz perccel később, Anettnek már nem volt hangja, de helyette kapott három bekötözött sebet. Hála az égnek a lábát ért golyó nem volt vészes. Ott megúszta hat öltéssel. A hátán a sebek már több varratot igényeltek. Doki feltett egy újabb infúziót én meg maradtam ahol voltam.

Ell

Rohantam volna Diegoék után, de apám megállított. Azt mondta, hogy inkább maradjak itt. Eközben ideértek a többiek is, két nagy furgonnal. Anett apja csak úgy repült kifelé a kocsiból és máris ott állt mellettünk.

- Hol van a lányom?

- Meglőtték és Diego elrohant vele valahová. – csak ennyit kellett mondanom és már ő is rohant a folyosó felé. Most nem tudott apám megállítani. Hirtelen megálltunk egy ajtó előtt. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó be volt zárva. Egyszer csak Anett elkezdett visítani és szidni valakit. Már azon gondolkoztam, hogy betöröm az ajtót, amikor egy kezet éreztem a vállamon.

- Marcella, szerintem most menjünk. Majd visszajövünk később, amikor már rendben lesz. – tolt a szobánk felé Anett apja.

- De szüksége van rám!

-A főnöknek igaza van. Diego vele van. Nem lesz semmi baja. – bukkant fel a semmiből Henry. – Gyere, öltözz át, mert csurom vér vagy.

Végre lenéztem magamra. Henrynek igaza volt. A nadrágom tocsogott Anett vérétől, a pólóm meg szakadt és koszos volt. Henry megfogta a kezem és a szobám felé kezdett vezetni. Nem ellenkeztem, csak mentem arra amerre vezetett. Amire föleszméltem már a szobában is voltunk. Henry leült az ágyra és engem figyelt.

- Elmentem zuhanyozni. – nyögtem ki végre. Összekapkodtam néhány tiszta ruhát és bementem a fürdőbe. Annyira siettem amennyire csak tudtam. Minél hamarabb vissza akartam menni Anetthez. Nagyon aggódtam érte, mivel utoljára csak azt hallottam, ahogy sikoltozik. Amikor kiléptem a fürdőből, Henry még mindig ugyan ott ült és bámult maga elé.

- Most nekem kéne a Dokinál feküdnöm. – mondta alig hallhatóan.

- Hogy most érted aggódjak? Azt már nem! Már megszoktam, hogy Anett önfejű,de hogy ennyire? Nem tudom, hogy mit képzelt. Helyettem bekapni három golyót.

- Nekem kellett volna bemennem! Meg tudtam volna csinálni. Mindent, amit Anett megcsinált.

- Ha te kaptál volna be három golyót, azt nem bírtam volna ki! Te is be tudtál volna jönni és most mi lenne? Ott aggódnék melletted!

- Nem csak arról van szó! Hanem arról, hogy Anett megtett mindent azért, hogy megmentsen és meg csak útban voltam. – hajtotta a fejét a kezei közé.

- Ez nem igaz…

- De igaz! Képes volt megkínozni azt a férfit, csak hogy megtudja hova vittek. Én meg csak el akartam onnan menekülni. Egyszerűen nem bírtam, de segítenem kellett tartani a hapsit, amíg Anett Ütötte, égette meg minden…

- Várj csak! Milyen férfi?

- Hank elkapott egyet az elrablóitok közül és visszahozta ide. A főnök megengedte, hogy Anett vallassa ki. Olyan módszereket alkalmazott, hogy nyolc perc alatt megtörte a férfit.

- Mit csinált? – minden választ harapófogóval kellett kihúznom belőle.

- Elkezdte feldarabolni az ujjait majd szenesre égette az arcát, kalapáccsal szilánkokra törte a férfi kezeit és a mellkasát megnyúzta és sót dörzsölt a sebbe. – hallgattam elszörnyedve. Anett egyet soha nem tenne meg. Kín vallatni egy embert. Már értem, hogy mi nem stimmelt, amikor megjelent az ajtóban. Ez volt a probléma.

-Ő mindenre képes volt. Én meg csak arra voltam jó, hogy összeszedjem az ágy mellől, amikor összeomlott. Hogy bírta végigcsinálni és csak utána összeomlani? Én meg csak álltam és…

-Henry. Figyelj rám. Ne gondolj rá, egyszerűen felejtsd el, hogy mi történt. Itt vagyok, épségbe és itt is maradok. Veletek. - magamhoz öleltem és akkor tudatosodott bennem, hogy mind a ketten sírunk. Nem tudom, hogy meddig ölelhettük egymást. Ki kellett sírnunk a bánatunkat. Addig sírtunk, amíg álomba nem merültünk.