19. fejezet

Nem sokkal később, Henry talált rám, amint az ágy végében kuporgok és sírok.

- Minden rendben? – jött oda hozzám.

- Nem, semmi sincs rendben! Most kínoztam meg egy embert! –szipogtam dühösen.

- Mindent elmondott. Megtörted, olyan szinten, hogy akár még azt is elárulta volna, hogy az anyja mit szeret reggelire enni.

- Nem gondoltam, hogy egyszer meg fogok kínozni valakit. A hidegvérrel öléssel nincs semmi bajom, de ez… Ez még nekem is sok volt. Reméltem, hogy az égetésnél nem kell tovább mennem. De nem hagyott más választást.

- Semmi baj. – ölelt megához. – Ezt én is megtettem volna Ellért. Nemsokára indulunk. Gondoltam te is velünk akarsz jönni.

- Jól gondoltad. – felálltam és letöröltem a könnyeimet. Gyorsan átöltöztem. Néma csendben elvonultunk a fegyverraktárba ahol már gyakorlottan készítettem össze a cuccaimat. Két fegyver ment a válltokba, kettő a derekamra csatolható tokba. Négy kés ment mindkét csizmámba. A derekamon lévő fegyverek mellé kötöttem egy katanát. A fegyverekhez raktam tartalék tárat és még a kezembe kaptam egy mp5-ös géppisztolyt. Apámék elismerően méregettek, amikor a garázsba értem.

- Minden rendben? – kérdezte halkan apám.

- Igen.

- Tudod, hogy előttem nem kell keménynek látszanod.

- Én nem látszok. Hanem az vagyok. – és beszálltam a Mustangba. Henry mellém telepedett és már indulhattunk is. Apámék mentek elől és mi utánuk. A célpont egy órányira volt a bázisunktól. Annyira siettünk, amennyire csak lehetett, anélkül, hogy lekapcsolnának minket.

- Nem tudom eldönteni hogy rossz ember vagyok vagy még rosszabb. Amit ma tettem, az túlment az emberek erkölcsi normáin. – tört rám a lelkizés. Nem tudom, hogy mi történhetett velem. Nem szoktam ilyeneket mondani. Én vagyok a megtörhetetlen Halálangyal, de úgy tűnik, hogy sokkos állapotba kerültem.

- Induljunk ki abból, hogy te nem vagy rossz ember, Csak meg akarod védeni azokat, akiket szeretsz.

- És a többi ember, akiket megöltem? Azért lettem gyilkos, mert élvezem az ölést!

- Tudod mit? Én is élvezem az ölést. Miután vallott az a férfi, csak egyszerűen fejbelőttem. Ilyenkor arra gondolok, hogy megszabadítom a világot egy szemét alaktól és ezzel megmentem az embereket.

- Ez csak a te felfogásod. A francba is! Bérgyilkos vagyok! Nagyon ritkán kérdezem meg, hogy miért is ölöm meg a célpontom. Lehet, hogy csak magára haragított egy embert, akit nem kellett volna, de az nem rám tartozik. Lelkiismeret furdalás nélkül megölök bárkit! És csak az érdekel, hogy megkapjam érte a fejpénzem!

- Akkor se vagy rossz ember. Mindent megteszel azért, hogy megvédd Ellt! Szerinted ezt bárki más megtenné? Szerinted bárkinek van hozzá gyomra, hogy ezt megcsinálja, amit te nemrég? Bármire képes vagy azért, hogy megvédd azokat, akiket szeretsz! – kis híján már ordított. Ez volt az első érzelemkitörése, amit tőle láttam. Nagyon aggódhat Ell miatt. Nem is csodálom, hogy ki van borulva. A férfi vallatása során láttam az arcát. Teljesen el volt szörnyedve, hogy hogyan vagyok képes ilyet tenni valakivel. Gondolom ők addig verték volna, amíg nem beszél. Sajnos ez egy eléggé időigényes művelet. Nekünk viszont nincs időnk. Nem tudhatjuk, hogy élnek e még. De ahogy Ellt ismerem tuti, hogy még mindenki él.

- Lehet, hogy igazad van. –válaszoltam csöndesen egy kis idő múlva.

Ell

Amikor magamhoz tértem egy raktárféleségben találtam magam megkötözve. Mellettem Diego még nem tért magához, úgy ahogy a többiek se. Nem tudtam, hogy hol lehetünk. Annyira emlékeztem, hogy megtámadtak minket, mi harcoltunk és egyszer csak ütést éreztem a fejemen és elsötétült a világ. Már megszoktam, hogy Anett fedez hátulról és nem figyeltem oda. A francba is! Ez mind az én hibám! Ha több fegyvert hoztam volna és jobban odafigyelek! Most már mindegy. Mást nem tudok csinálni, csak helyrehozni a dolgokat és kijuttatni mindenkit innen épségben.

- Hé, Diego! – lökdöstem meg magam mellett a fiút.  Valami olyasmit nyöszöröghetett, hogy: „Hagyj békén Louis.” – Diego, térj már magadhoz, a francba!

- Áh, mi történt? Olyan a fejem mintha betonba verték volna. – tért magához nagy nehezen.

- Emlékszel valamire a támadásból? – kérdeztem tőle, amint nagyjából magához tért.

- Csak annyira, hogy megtámadtak minket, harcoltunk és egyszer csak látom, hogy kiütöttek. Próbáltam a segítségedre sietni, de valaki kupán csapott egy baseball ütővel vagy mivel. – emlékezett vissza, miközben fogta a fejét.

- Anették már biztos keresnek minket.

- Az tuti, de Anett ki fog nyírni, mert nem védtelek meg. Ölj meg kérlek! Mert Anett nem fog egyszerűen megölni! Addig fog gyötörni, amíg már nem könyörgök azért, hogy öljön meg.

- Nem foglak megölni és más se! Meg foglak védeni a másik felemtől.

- Ezért mondom, hogy ölj meg! Így csorba esik az önbecsülésemen!

- Aj, te és az a nagy egód! Ne fecsegj, inkább segíts magukhoz téríteni a többieket! Ki kell valahogy jutnunk innen. Vagy legalább segítséget hívni valahogy. –förmedtem rá. Valahogy mintha nem érezte volna a helyzet komolyságát. Vagy csak túl nagyot kapott a fejére azzal az ütővel. Éppen felébresztettük az utolsó embert is, amikor kinyílt az ajtó és egy „kedves” ismerőssel találtuk magunkat szembe.

- Jó estét Angyalka! Minő meglepetés! Nem számítottam önre itt. Hol hagyta a partnerét? – kérdezte Koh.  

- Hagyja a rizsázást én engedjen el minket. – termett előttem Diego.

- És a jó modor hol marad? Kit tisztelhetek önben?

-A gyilkosát! – rontott volna neki Kohnak ha nem kapom el a karjánál fogva. – Mi a francot csinálsz?

- Megmentem az életed te barom! Mögötte legalább négy felfegyverzett pasas áll. Legközelebb gondolkodj, mielőtt cselekszel! – engedtem el a karját.

-Ó és az ész a csapatban! A hölgy nagyon tehetséges. Direkt úgy állítottam az embereimet, hogy ne vegyék észre őket, de ön egyből kiszúrta.

- Gyakorlat teszi. És most ha lenne szíves elmondani, hogy miért kellünk magának.

- Látja fiam ez a jó modor. Azért vannak itt, mivel a bohócok vezérét akarjuk elkapni, na meg a másik Angyalt is. Túl tehetségesek ahhoz, hogy az ellenségeink legyenek. De ha nem lehetnek a mieink, akkor senkiéi se lesznek. – király. Ez itt nekiállt filozofálgatni a megölésünkről, de legalább már tudjuk a terve egy részét. Melyik az a rosszfiú, aki elárulja az egész tervét? Ez csak a filmekben megy így.

- És mik a további tervei?

- Milyen okos a kisasszony! A terveim többi részét nem kötném az orrukra. Ne vegyék modortalanságnak, de most távozom és fogadom a barátaikat. Addig is érezzék magukat otthon! –és bezárult az ajtó. Valahogy figyelmeztetnünk kell a többieket.

- De hogyan? – fejeztem be a gondolatot hangosan.

- Mit hogyan?

- Valahogy figyelmeztetnünk kell a többieket, hogy ez egy csapda. – megint kinyílt az ajtó és nem más állt ott, mint Anett.

- Le vagytok maradva! Már itt is vagyunk. – mondta Anett faarccal. A feje tetejére volt húzva a bohócmaszkja és egy nagy táska volt nála. – Egykét játékszer. Gondoltam jól jönne. Maszkok is vannak benne.

- Kösz Anett! De ezért ki foglak nyírni! Hogy sétálhattok bele egy csapdába?

- Úgy, hogy nélkületek nem megyünk sehova. – lecsatolta az oldaláról a katanát és a kezembe nyomta. – Ezzel te jobban bánsz, mint én és most siessetek! Nincs sok időnk.

- Hogy jutottatok be ide ilyen egyszerűen?

A szellőzőrendszer egy nagyszerű találmány. – próbált viccelődni, de éreztem, hogy valami nincs rendben. – Ó és mielőtt el nem felejtem… - odament Diegohoz és behúzott neki egy nagyot.

-Csak mert megígértem. –és kiment. Követtük amint Diego összeszedte magát. Nem tudom, hogy hogyan csinálták, de sehol se volt senki.

Anett

- Te bemész a szellőzőn keresztül és kihozod a foglyokat, amíg mi lefoglaljuk és kiiktatjuk az ellenséget. Értetted? – kérdezte már vagy sokadszorra tőlem apám

- Naná.

- Csak kövesd a jeladót. Még jó, hogy Jimmynél ott van a kis hatósugarú nyomkövető, mert most kereshetnénk őket. Na de indulás! Mindenki a helyére.

Bemásztam a szellőzőbe és követtem a jeladót. Nem vagyok finnyás, de ez a szellőző már nem üzemelt egy jó ideje. A bal kezemnél egy döglött patkány volt. Nem törődtem vele, csak a feladatra koncentráltam. Végre elértem a megfelelő helyet. A szellőzőnyíláson keresztül először meggyőződtem, hogy senki sincs a környéken, majd lemásztam. Igyekeztem figyelni a folyosó másik felét is, nehogy valaki meglephessen hátulról. A folyosó végén három ajtó volt. Nem tudtam, hogy melyik mögött lehetnek. Már kezdtem volna nyitogatni az ajtókat, amikor a második mögül meghallottam Ell hangját: „Valahogy figyelmeztetnünk kell a többieket, hogy ez egy csapda.” Nem szórakoztam, csak kinyitottam az ajtót, amit csak úgy kitámasztottak egy székkel.

Már majdnem a kijáratnál voltunk, amikor egy csapat zsoldos rajtunk ütött. Nem voltak sokan, csak nyolcan. Négyet leszedtem a pisztolyommal, míg a többit Ell elintézte a katanával. Odafordultam Ellhez, amikor az egyik ajtó mögül előpattant még egy ember és egyenesen ránk célzott. Már csak arra volt időm, hogy azt ordítsam „Földre!” és Ell elé vetettem magam. Az első golyó a lapockámnál csapódott a hátamba a második a vállamba, majd egy a lábamba. Csak egyet mondhatok… ez kibaszottul fájt! Még soha sem lőttek meg ezelőtt. Valaki lelőtte a támadómat.

-A francba. Ell jól vagy? – kérdeztem a sziszegve a fájdalomtól.

- Te hülye! Én persze, hogy jól vagyok, de nézd meg magad! Hagytad, hogy meglőjenek! –térdelt fölém könnyes arccal Ell. – A szívbajt hoztad rám! És mi van, ha megölnek?

-A csont megakasztotta a golyókat. A lényeg, hogy te jól vagy! Most pedig tűnjünk el innen, mielőtt még jönne az erősítésük! – próbáltam feltápászkodni, de nem sikerült. Súlyosabbak voltak a sérüléseim, mint gondoltam.  – Utálom ezt mondani, és ha valaki megkérdezi, én nem mondtam ilyesmit, de valaki segítene?

- Szolgálatára! De azt felejtsd el, hogy mit ígértél és én is elfelejtem, amit mondtál. – kapott fel a karjába Diego.

- Az istenit! Ez fájt! Nem lehetett volna finomabban? – visítottam rá Diegora.

- Majd ezt lerendezzük, de inkább most mond, hogy merre! Jimmy, Tod  ti ketten hátra! Raul te előre és Ell, ha kérhetném, te legyél elől és navigálj.

- Rendben.

Hála az égnek épségben kijutottunk az épületből. Azonnal a kocsik felé kezdtünk el rohanni. Pontosabban én zötykölődni. Ezért még kinyírom Diegot az biztos! Sérültet cipel, és erre úgy fut, mint elefánt a porcelánboltban. Az istenit. Végre a mustangnál voltunk. Engem hátra készültek bepakolni Ellel együtt.

-A francba! Legalább rakjatok alám valamit, hogy ne vérezzek össze mindent! – Ell gyorsan kerített egy elsősegélyládát meg egy pokrócot a csomagtartóból és leterítette az ülésre majd beszállt. Diégo nem éppen finoman lerakott az ülésre, majd bevágódott a vezetőoldalra.

- Ne is álmodj arról, hogy vezetheted!

- Princesa ezért még később elverhetsz, de te nem vagy olyan állapotban hogy vezess! – és rátaposott a gázra.

- Akkor vezessen Ell!

- Szeretnéd, ha Diego kötözne be? – hajolt a fülemhez a barátnőm.

- Mire vársz még? Én itt mindjárt elvérzek! – förmedtem rá ijedtemben.

- Most itt nyafogsz nekem, de amikor a golyók elé vetetted magad akkor meg se nyikkantál és nem gondolkodtál! Hogy képzelted?

- Inkább kötözz! Mielőtt még összevérezném az ülést!

- Meg is érdemelnéd te önfejű némber! – kezdett el bekötözni, miközben jól leszidott. Legalább ő jól van. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elájultam.