Első fejezet
Szoros testőri kísérettel a nyakadon randizni nagyon gáz.
Oké, hivatalosan nem is randi volt. Legalábbis ezt mondogattam magamnak. Ethan csak
egy barátom. Egy nagyon vonzó, szexi barátom, akitől boldog táncba fogtak a hormonjaim,
de akkor is csak egy barátom. És ha van egy kis eszem, akkor ez így is marad.
Pár csúnya árulás után, amik jobban fájtak, mint azt hajlandó lettem volna beismerni,
Ethan az életét kockáztatta, hogy megmentse az enyémet, én pedig belementem, hogy
kezdjünk mindent tiszta lappal. Csak az a baj, hogy a megingott bizalmat nem könnyű
helyreállítani, különösen ha az embernek olyan sok oka van rá, hogy azért ne bízzon meg
benne teljesen, mint nekem.
Miután megmentette az életemet, három hétig elég távolságtartó voltam vele, de ez
láthatóan nem riasztotta el Ethant. Egy–milliószor hívott fel, küldött e–mailt és SMS–t, arra
kérve, hogy találkozzunk, és végül megadtam magam. Vacsorázni és mozizni akart.
Számomra ez túl randiszerűnek tűnt, úgyhogy lealkudtam egy szimpla mozira.
Miközben ott ültem mellette az elsötétített teremben, rájöttem, hogy az alkudozási
képességeimen volna még mit csiszolni. A vacsora biztonságosabb lett volna, mint a mozi.
Próbáltam észrevétlenül kilesni a vállam felett, pontosan mennyire éberen vigyáz rám Finn, a
testőröm.
Megkönnyebbülésemre azt láttam, hogy udvariasan három sorral hátrébb ült – elég messze
ahhoz, hogy megadja az intimitás illúzióját, de elég közel ahhoz, hogy szükség esetén
megmenthessen.
Az nem lepett meg, hogy Finn a filmre oda se bagózva, csakis engem figyel. Ő Tündefölde
Lovagja, és nagyon– nagyon komolyan veszi a munkáját. Ami jó dolog, mert Tündefölde
mindkét királynője holtan akar engem látni.
Visszafordítottam a fejem, és ismét előrefelé kezdtem nézni. Ethan odanyújtotta a
pattogatott kukoricás zacskót, és én vettem belőle egy maréknyit, amitől csupa só és
olvasztott vaj lett a kezem.
– Szalvéta? – kérdeztem, kinyújtva a másik kezemet.
– Bocs – mondta Ethan, de a szája sarka a jellegzetes vigyorába emelkedett. – Elfelejtettem
szalvétát hozni.
Lesújtó pillantást vetettem rá, mert nem dőltem be az ártatlan arckifejezésének. Lehet,
hogy szívesen végignézné, ahogy lenyalogatom az ujjaim, de én nem szerzem meg neki ezt az
örömöt. Kimentem volna az előcsarnokba, hogy magam hozzak szalvétát, csak ahhoz három
emberen kellett volna átmásznom, hogy kijussak a folyosóra. Egyébként is, már elkezdődött a
film. Nem mintha odafigyeltem volna rá. Egy beletörődő nyögéssel ismét belemarkoltam a
pattogatott kukoricába, majd egy kicsit mélyebbre süppedtem a székemben.
Ethan karja valahogy rátalált a vállamra. Én megpróbáltam lerázni – bár egy részem inkább
belebújt volna.
– Ez nem randi, emlékszel? – sziszegtem oda neki, megpróbálva inkább ingerültnek tűnni,
mint izgatottnak. Ezt egyértelműen leszögeztem, amikor telefonon beszéltünk, és Ethan
beleegyezett a feltételeimbe. Persze az, hogy beleegyezett, még nem jelenti azt, hogy tartani is
fogja magát hozzájuk.
Ethan mosolya még a mozi sötétjében is lefegyverző volt.
– Emlékszem. De azt egy szóval sem mondtad, hogy ne flörtölhetnék veled.
– Csss! – mondta valaki a mögöttünk lévő sorban, még mielőtt lehetőségem lett volna
visszavágni.
Füstölögtem egy kicsit, miközben Ethan karja kényelmesebben elhelyezkedett a vállamon.
Sokkal könnyebb lenne neki ellenállni, ha nem lenne ennyire… ellenállhatatlan. Ethan még a
tündék között is nagyon vonzónak számít a hosszú, szőke hajával és a gyönyörű, halványkék
szemével. Az orrán lévő apró dudor, ami arra utalt, hogy valamikor eltörhetett, óvta meg attól,
hogy túl tökéletes legyen – és tette őt még szexibbé.
Emlékeztettem magam, hogy nem engedhet meg magának mindent, amíg Finn úgy bámul
minket hátulról, mint egy sólyom. Egy testőr, aki mellesleg a gardedámunk is. Ethan
elképesztően pimasz, de a Lovag iránt mindig egészséges tiszteletet tanúsít.
A kukoricámat rágcsáltam, és megpróbáltam a filmre figyelni. Az nem segített, amikor
Ethan szórakozottan cirógatni kezdte a vállamat az ujjával. Úgy éreztem, szólnom kellene,
hogy hagyja abba, de tetszett az, ahogy libabőrös lettem a simogatásától. Közelebb hajolt
hozzám, és megéreztem arcszeszének egészen finom, mentolos illatát a pattogatott kukorica
és a vaj illatával keveredve. Mielőtt még kettőig számolhattam volna, már a vállán is volt a
fejem.
Ha az volt a célom, hogy tisztázzam, miszerint ez nem randi, nagyon rossz úton jártam.
Teljesen elment az étvágyam a pattogatott kukoricára, és nem tiltakoztam, amikor Ethan
letette a zacskót a földre. Arra nem tudtam rábírni magam, hogy a farmerembe töröljem a
zsíros ujjaimat, de a lenyalogatásuk túlságosan… kihívónak tűnt volna. Egyébként is, egyszer
már eldöntöttem, hogy nem szerzem meg Ethannek ezt az örömet.
Ethan oldotta meg a dilemmámat, amikor odanyúlt, megfogta a kezem, és a szájához
irányította. Én elég naiv voltam ahhoz, hogy fogalmam se legyen róla, mit akar, amíg össze
nem zárult a szája a mutatóujjamon. Olyan hangot adtam, ami félúton járt a felhördülés és a
nyiffanás között.
Az agyam azt mondta a kezemnek, hogy tűnjön el Ethan szájából. A kezem nem hallgatott
rá.
Ethan gyengéden szopogatta az ujjamat, puha, forró nyelve lenyalogatta róla a vajat és a
sót. Kiszáradt a szám, és valahogy nem sikerült levegőt juttatnom a tüdőmbe. Azt hittem,
hogy gusztustalannak találnám, ha egy srác, akivel még csak nem is járok, a szájába veszi az
ujjamat. Ez is azt mutatja, milyen keveset tudok.
Ethan végzett a mutatóujjammal, és továbblépett a középső ujjamra. Úgy éreztem magam,
mintha mindjárt felrobbannék. Az arcom kipirult, szinte lángolt, a szívem pedig valahol a
torkom környékén dobogott. A meggyőződésem, hogy ezt nem lenne szabad élveznem,
sebesen párolgott elfelé.
Az agyam rosszindulatú, gyanakvó része, amely azt súgta, hogy soha nem bízhatok
Ethanben többé, miután egyszer megpróbált mágiával megbűvölni, beindította a vészjelzőt, és
keresni kezdte annak jeleit, hogy bűbáj okozza a reakciómat, nem pedig a saját vágyaim. De
bár a bőröm bizsergett, ez a gyönyör lábujjgörbítő bizsergése volt, nem pedig a mágia
elektromossága.
Ethan elengedte a kezem, és azon kaptam magam, hogy felé fordítom a fejem, abban
reménykedve, hogy megcsókol. A szája csillogott a vajtól, és tudtam, hogy gyakorlatilag
elmerülnék az ízében. Ethan szétnyílt ajkakkal felém hajolt.
De még mielőtt a szája az enyémhez érhetett volna, egy kukoricaszem pattant az orra
hegyén. Mindketten hátrafordultunk.
Nem vettem észre, hogy Finn pattogatott kukoricát is vett – valahogy ez furcsának tűnt egy
tünde Lovagtól –, de már egy újabb szemet tartott a magasba figyelmeztetően, szigorú
pillantással bámulva minket. Valószínűleg nem látta, mit művel Ethan a majdnem– csók előtt,
különben a srácot már kukoricahegyek borították volna.
Az arcom izzani kezdett, de Ethan csak halkan felnevetett, és hátradőlt a székében.
Szerintem a pattogatottkukorica– lövedékek nem akadályozták volna meg abban, hogy
megcsókoljon, ha annyira meg szeretett volna, de egy kicsit elrontották a hangulatot.
Nem is baj, emlékeztettem magam. Egyszer már hagytam Ethannek, hogy elvegye a józan
eszemet, és meg is égettem magam. Ő azt állítja, hogy őszintén érdeklem, de ezt még mindig
nem tudtam teljesen elhinni. Egy hozzá hasonló fickó sokkal csinosabb – és nálam sokkal
szabadosabb – lányokat is le tudna venni a lábukról. Egyszerűen nem tűnt logikusnak, hogy
pont velem akarjon járni. Hacsak nincs valami mögöttes szándéka.
Volt idő, amikor viszonylag hétköznapi lányként gondoltam magamra, bár az alkoholista
anyám ellehetetlenítette, hogy annyira átlagos legyek, mint szerettem volna lenni. Elegem lett
az iszákosságából, és megszöktem otthonról Avalonba – az egyetlen helyre, ahol Tündeföld
és a halandók világa találkozik –, hogy megismerkedjek a tünde apámmal. Ekkor tudtam meg,
hogy Tündejáró vagyok – olyan ritka valaki, aki szabadon járhat–kelhet Tündeföld és a
halandók világa között, azzal a plusz „prémiummal”, hogy mágiát vihet a halandók világába,
és technológiát Tündeföldre. Az utolsó Tündejáró előttem olyan hetvenöt éve halt meg,
úgyhogy nagy hirtelen azon kaptam magam, hogy egy tehetetlen kötél szerepét alakítom egy
politikai kötélhúzásban, s a kötél egyik vége Ethan és az apja kezében van.
Úgyhogy jó, hogy Finn a gardedám szerepét is betöltötte a testőrködés mellett. Arra van
szükségem a legkevésbé, hogy beleessek Ethanbe, akármilyen vonzó is. Főleg amíg nem
lehetek biztos afelől, hogy mit akar tőlem valójában.
A film további részét azzal töltöttem, hogy Ethan visszafogott közeledési kísérleteit
hárítottam. A tekintetében vidámság szikrázott, amikor mérgesen rámeredtem, és rájöttem,
hogy számára ez egy játékká változott. Mennyit engedhet meg magának? Mit tehet meg, amit
Finn nem vesz észre? Akár meg is sértődhettem volna, amiért nem érti a nemet, ha nem lettem
volna tudatában, milyen vegyes jelzéseket küldök felé. Igen, leráztam magamról – de ő
képtelen volt nem észrevenni, milyen sok időbe telik ez nekem.
– Úgy viselkedsz, mint egy seggfej – mondtam neki egy ponton, miközben elkaptam a
csuklóját, és lelöktem a kezét a combomról. A combom felső részéről. A hangom egy kicsit
elfúlt volt ahhoz, hogy meggyőzően hangozzék, és magasabbra engedtem a tenyerét, mint az
szándékomban állt.
Ethan karja – ami elmozdíthatatlanul a vállamon maradt – megszorított egy pillanatra.
– Tökéletes úriember vagyok – súgta a fülembe. – Nem csinálok semmit, amit te nem
akarsz.
Aha, hát, nagyjából ez volt a probléma. Olyan dolgokat akartam, amiket semmi jogom
akarni. Vagy legalábbis egyáltalán nem ésszerű akarnom. És ahányszor csak engedtem egy
kicsit Ethannek, az még több alapot adott neki a következő próbálkozásra, miután
visszavertem.
A film végére annyira felizgultam, kisebb csoda, hogy nem kezdtem el nyilvánosan letépni
magamról a ruhát. Ha Finn nem lett volna ott hátul, csak a saját akaraterőmben bízhattam
volna, és ki tudja, milyen ostobaságokat teszek. Támadt egy olyan érzésem, hogy Ethan
teljesen elvette az eszemet, de azt nem tudtam, mit tehetnék ez ellen.
Kéz a kézben sétáltunk ki a moziból. Biztos vagyok benne, hogy Ethan hazakísért volna,
ha megteheti, de én jelenleg egy titkos, föld alatti bunkerben éltem annak a hegynek a
szívében, amire Avalon városát építették. A fél kezemen meg tudnám számolni azokat, akik
tudják, hol van a lakhelyem, és Ethan sincs a listán.
Az ajkához emelte a kezem, és végigcsókolta az ujjperceimet, miközben a csíkos ponyva
védelme alatt álltunk. Eső szemerkélt, és a macskaköves utca fénylett az utcai lámpák
tükröződő fényétől.
Ethan elengedte a kezem, és nekem azonnal hiányozni kezdett az érintésének melege,
miközben felsegítette a kabátomat. Átnézett a fejem felett, minden bizonnyal Finnre, aki
mögöttem várakozott.
– Laposra versz, ha adok neki egy búcsúcsókot?
– Valószínűleg – felelte Finn szárazon. Ő nem a szavak embere.
Ott és akkor leépíthettem volna Finnt. Ő nem az apám, és a gardedámkodás nincs igazán a
munkaköri leírásában. Nem hinném, hogy túlságosan kedveli Ethant, de abban elég biztos
vagyok, hogy engem kedvel, és egy jóéjtpuszi aránylag ártatlan dolog. De már így is többet
engedtem meg Ethannek, mint szabad lett volna, és ideje volt, hogy a sarkamra álljak.
– Ez nem randi – mondtam neki milliomodszorra is. – Akkor sem adhatnál nekem
búcsúcsókot, ha Finn nem verne érte laposra.
Ethan szomorú, egyben némileg szkeptikus mosolyt vetett rám.
– Tényleg – válaszolta. – Mindig elfelejtem. Nem randi. Megvan. – Odanyúlt, és felhúzta a
fejemre a kapucnimat. Az ujja „véletlenül” végigsimított az arcomon, miközben elhúzódott.
Nem tudtam elnyomni egy gyönyörteli borzongást. – Talán legközelebb segíthetünk ezen –
javasolta. – Lennél a partnerem Kimber buliján?
Ethan húga, Kimber a legjobb barátnőm. A születésnapi bulija péntek este lesz, és jobban
várom, mint azt el tudnám mondani.
– Ügyes próbálkozás, Rómeó – vágtam rá, bár valószínűleg nem tűntem olyan
szellemesnek, mint próbáltam. – A buliján Kimber lesz a figyelem középpontjában, nem te.
Ethan a szemét forgatta.
– Látszik, hogy nem voltál még a Leigh családnál bulin. De értelek. Csak egy táncot tegyél
nekem félre, oké? – Ismét elvigyorodott. – A barátoknak szabad táncolniuk egymással, igaz?
Belül felnyögtem. Volt egy olyan érzésem, hogy ha vele táncolok, abból csak egy újabb
akaraterő– próba lesz – az angyali énem az ördögi énem ellen.
– Persze – válaszoltam. – Ha a kezedet a helyén tartod.
Ethan megemelte a szemöldökét, és eszembe jutott, milyen sikertelenül alkalmaztam ezt a
szabályt aznap este. Azt hiszem, ismét elvörösödtem, de olyan bátran néztem vissza Ethan
kihívó szemébe, ahogy csak tudtam.
Ő huncutul csillogó tekintettel rám kacsintott, megcsavarta az orromat, mintha egy
kisgyerek lennék, majd elindult kifelé az esőbe, azzal sem törődve, hogy se kabátja, se
esernyője. Én csak néztem utána,képtelenül arra, hogy elszakítsam róla a pillantásomat, amíg
be nem fordult a sarkon az utca végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése