Michael Wallner: Titkos vérvonal -részlet-

1.

Samantha a fiatal lány mellkasán keresztül is látta a hevesen dobogó szívet. Lüktetett és remegett a félelemtől.

A lány tudta, mire készül az ellenfele. Egyszerű fehér ruhát viselt, az arca szép volt, ám feltűnően sápadt, mintha végtelen szomorúság ült volna vonásain. Vörös haja szétterült a vállán. A fiatal lány hátrahőkölt a sötét hajú idegentől, aki ezzel mit sem törődve kinyújtotta a kezét. Áldozata melléhez ért, itt azonban nem álltak meg az ujjai, hanem behatoltak a húsba, átnyúltak a bőrön és az inakon, a csontokon és porco­kon, míg rá nem fonódtak a lány vadul dobogó szívére. A sö­tét hajú férfi hideg, fekete pillantása találkozott áldozatának félelemtől tágra nyílt tekintetével. Keze megragadta a szívet, és egyetlen mozdulattal kirántotta a mellkasból. Az élő szív még dobogott a sötét alak tenyerén, amikor a lány elvesztette eszméletét, és holtan a földre zuhant.

Samantha felriadt. Sosem volt még ilyen mélységesen iszonytató álma. Körülnézett. Hál' istennek szobájának fa­lait látta az éjjeli lámpa zöldes fényében. Keskeny fémágyon feküdt, feje fölött egy akasztófa formájú műanyag fogantyú lógott, ami segített a felkelésben. Az éjjeliszekrény rézből ké­szült, ahogy a sarokban összezsúfolt többi húsz is. Samantha bőröndje egy műszer tetején pihent, amivel valaha ultra­hangos vizsgálatokat végeztek, ám már rég nem használták. A szobában mindenre rá lehetett volna tenni a „kiselejte­zett" címkét. Régimódi kijelzőkkel és gombokkal teli gépek álltak itt, fölöttük a mennyezeten a műtőkben szokásos, pa­rabola alakú világítás lógott.

- Csak ideiglenesen leszel itt - nyugtatta Samanthát Margret főnővér, a nagynénje, amikor az érkezése napján bekísér­te a lányt a szobába. - Csak pár napig.

- Legalább ingyen van - Sam a nénikéje mögött lépett be. - Ez Londonban kisebb csodának számít.

- Tényleg kibírod itt? - Margret körülnézett. Ezeket a gé­peket már évekkel ezelőtt ki kellett volna dobni, ehelyett itt porosodtak a mínusz harmadik emeleti pincében a Chelsea és Westminster Kórház alatt, ahol Margret volt az osztályos főnővér. - Megígérték, hogy te kapod az első szobát, ami a személyzeti szálláson felszabadul.

Sam habozás nélkül elfogadta a szállást, mivel Londonban még egy mélyen a föld alatt lévő pincét is a sors ajándékának tekintett. Ma éjjel fordult elő először, hogy félt ezen a szo­katlan helyen. A homloka izzadságban úszott. Kiugrott az ágyból, egy művesekészülék mellett átfurakodott a csapig, és hideg vízzel megpaskolta az arcát és a nyakát. A tükör­be pillantva megrémült. Még az éjjeli lámpa zöld fényénél is látszott, hogy mennyire sápadt és kialvatlan. A szeme kari­kás volt, máskülönben dús haja úgy nézett ki, mint egy szal­makazal. Jobban oda kell figyelned magadra - gondolta -, túlságosan sok erődet veszi el a munka.

Gyorsan visszahuppant az ágyba, a csuklópántok meg­nyekkentek alatta. Magára húzta a takarót. Az volt a leg­rosszabb az álmában, hogy nem tudta egyszerűen lerázni magáról, ahogy a többit. Mintha egy neki címzett üzenet lett volna, mintha személyesen köze volna az álombeli lány szörnyű sorsához, neki, Samantha Halbrooknak, a tizenhét éves liargói lánynak.