12. fejezet

-Hé Anett! Ébresztő! – lökdösött Ell oldalba. Tegnap apával egész délután kocsikáztunk. Utána vacsiztunk egyet és kidőltem. Nem szeretem a reggeleket… nem hagynak aludni. – Kelj már fel! Hogy tudsz ennyit aludni?

-Jó! Fel vagyok már! – fordultam felé morcosan. Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból és felöltöztem.  Ellel elindultunk a konyha felé reggelizni. Ki gondolta volna, hogy a labirintusban van konyha! Amikor odaértünk elkezdett csörögni a zsebemben Henry telefonja. Santiago volt az.

-Jó reggelt!

- ¡Buenos días! Meglesz amit kértél chica. Hétfőn jöhetsz is értük. Annál hamarabb nem tudom összeszedni. – mondta. Ma csütörtök van, úgyhogy van még időnk.

- Gracias! Akkor hétfőn megyünk érte és rendezem a számlát.

-Oké – mondta nevetve. – Addig is vigyázz magadra angelita!

-Ne félts megleszek. Hasta luego!

-Chao!

Elraktam a telefont és elmondtam Ellnek a fejleményeket.

-Akkor most keressük meg apáékat… de először is együnk, mert éhen veszek! –mondtam vigyorogva és elindultam a hűtő felé.

Éppen befejeztük a reggelit amikor megjelentek apáék a konyhában.

-Jó reggelt! Látom megtaláltátok a konyhát.

Igen apa és beszéltem Santiagoval. Azt mondta, hogy hétfőn mehetünk is a fegyverekért.

-Az jó. Van egy feladatunk a számotokra. El kéne menni az informátorainkhoz. Veletek mennek a fiúk is, mivel nem tudjátok, hogy kikhez mentek és utána el kéne menni a fegyverraktárhoz, megnézni, hogy mi maradt belőle. Gondolom Koh kipucolta az egészet, de nem hiszem, hogy megtalálták volna a rejtekajtót.

-Rendben. Vihetem a mustángot? Mert ugyebár egy kocsival nehéz fegyvert szállítani. – néztem kérlelőn apára.

-Vigyed! De vigyázz rá és figyeljetek oda!

-Akkor gondolom a parkolóba kéne mennünk. – mondta Ell.

-Pontosan. És vigyázzatok magatokra! – ölelte meg Ell az apja.

-Oké, de most elmentünk. Jobbra a folyosó végén ugye? – néztem apámra.

-Igen. – azzal elvonultunk a parkoló felé. Spéci kis mélygarázs, ami nincs messze a szobánktól és a konyhától. A parkolóban már ott volt mindenki. Linda, Henry, Louis és Diego. Király… egy légtérben Diegóval, ez lesz a nagyszerű utazás.

-Na, végre ideértetek! Nem is húzom az időt mondom a tervet. Három felé oszlunk és elmegyünk az informátorokhoz és a raktárnál találkozunk. Figyeljetek oda, hogy senki se kövessen titeket! –vágott bele a lecsóba Diego.

-Ha mégis követnének, akkor rázzátok le őket. – fejezte be a nagymonológot Louis.

-Oké. Ki kivel megy? – kérdeztem.

-Louis megy Lindával, Én megyek Ellával és te mész Diegoval. De ha lehet ne öljétek meg egymást jó? – nézett rám és Diegora Henry.

-Igyekszem nem maradandó károsodást okozni. –vágtam rá mosolyogva. – Akkor indulhatunk?

-Vihetem a mustangot? – nézett rám Ell vigyorogva.

-Az én kicsikémet akarod? Vigyed! De ha egy karcolás is lesz rajta kinyírlak! – nyomtam a kezébe a kulcsot.

-Vigyázok rá mint a szemem fényére.

-Oké. És mi mivel megyünk? – fordultam Diegohoz.

-Mindjárt meglátod. – mondta a száz-wattos mosolyával és elindult a parkoló másik oldala felé. Nem volt mit tenni, követtem és leesett az állam. Odasétált egy fekete-piros Dodge Viper mellé.

-Ez a te kocsid? – kérdeztem, miután megtaláltam a leesett állam.

-Aha. – válaszolt vigyorogva.

-Szerelmes vagyok! Eddig csak kiállításon láttam Dodge Vipert! Vezethetem? – kérdeztem tátott szájjal.

-Nem.

-Mi?? Azt hiszem, hogy nem jól hallottam. Azt akartad mondani, hogy vezethetem. – néztem rá mérgesen, mire odasétált az anyósüléshez és kinyitotta nekem az ajtót.

-Jól hallottad, ezt rajtam kívül senki se vezetheti. Főleg nem egy lány.

-Rohadj meg! – villámgyorsan beültem az ülésre és haragomhoz képest finoman becsuktam az ajtót. Nem ezen az eszméletlenül gyönyörű kocsin fogom levezetni a mérgem! Arra ott van Diego. Az említett személy éppen beült a kocsiba. Elindította az autót és elindultunk.