16. fejezet

-Henry Hyun! Most azonnal leszállsz a lányomról vagy én szedlek le róla! – jött oda apa mérgesen.

-Máris és bocsánat. – állt fel Henry és magával húzott engem is.

-Apa, hagyd már! Nem történt semmi és különben is már 18 éves vagyok. Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok!

-Inkább menj, mielőtt olyat mondok, amit még később megbánok! Henry téged pedig elkísérlek a szobádig, ha nem bánod. – nézett rólam Henryre. Szegény, jó nagy fejmosást fog kapni. Mi van ma mindenkivel, hogy minket talál meg? Először Anett, most meg az apám. Vajon ki lesz a következő? Elindultunk az ajtó felé és elváltak útjaink.

Mire visszaértem a szobába, addigra Anett már felébredt.

-Mi van hősszerelmes?

-Apám kinyírja Henryt engem meg apácának ad, az már biztos! – rogytam le az ágyra Anett mellé.

-Csak nem olyan rossz a helyzet! Mi történt?

-Elmentem az edzőterembe gyakorolni egy kicsit. Henry csatlakozott hozzám és verekedtünk egy kicsit. Elcsesztem az egyik rúgást és rám esett. Megcsókolt és apám így talált ránk. – hadartam el gyorsan a rövidített változatot.

-Ez ciki. Nagyon dühös volt? Mert akkor mentőakciót kell szerveznünk Henry megmentésére.

-Nem vicces! Nagyon pipa volt és elkísérte Henryt a szobájáig. Jesszusom ebből mi lesz! – fogtam a fejemet.

-Meg fogjuk oldani vala… - nem tudta befejezni a mondatot mert kopogtak.

 Volt egy olyan sejtésem, hogy nem a pizza futár lesz az. És milyen igazam volt! Apám állt az ajtóban.

-Bejöhetek?

-Persze. Mit szeretnél?

-Szia Anett. Beszélhetnék a lányommal négyszemközt?

-Persze! Már itt sem vagyok! – indult el az ajtó felé. – Hajrá! – súgta oda és kiment. Kettesben maradtam az apámmal.

-Figyelj kicsim, egy kicsit túlzásba estem az előbb. Nem kellett volna úgy nektek esnem, hiszen már mind a ketten felnőttek vagytok. Sajnálom. Igazad volt, hogy semmi közöm hozzá, mit csinálsz és mit nem.

-Én is bocsánatot kérek, mert eléggé durva voltam veled.

-Akkor nincs harag?

-Nincs.

-Megöleled ezt a vénember? –tárta ölelésre a karját.

-Persze! És nem vagy vénember! – öleltem meg.

-Most mennem kell, mert még sok dolgom van, de majd még beszélünk. Rendben?

-Persze! De ugye nem ölted meg Henryt? – kérdeztem.

-Persze, hogy nem! Pont őt kerestem, amikor Louis mondta, hogy az edzőterembe ment. Csak azért akartam vele beszélni, hogy nézze át a fegyvereket. Egy kicsit meglepődtem, amikor ott találtalak titeket a földön és dühös lettem. Mégis csak az én pici lányom vagy!  A haja szála se görbült, nyugi! De most már tényleg megyek. Szia kincsem! – puszilta meg a fejem búbját és kiment.

-Na mi volt? – jött vissza a szobába Anett.

-Egy problémával kevesebb. Henry él és belőlem se lesz apáca. Ámen. –válaszoltam fülig érő vigyorral.

-Akkor jó. Nincs kedved valamit csinálni? Mert én nagyon unatkozom.

-Ez egy jó ötlet.

-Mit szólsz a késdobáláshoz? Amikor elkaptak minket megfogadtam, hogy gyakorolni kell a késdobálást, mert pocsékul megy. Benne vagy?

-Naná! Imádom amikor elverlek valamiben! –indultam el az ajtó felé.

-Álmodik a nyomor!

-Én nem álmodok!

-Csak szeretnéd!

-Aha, persze.