13. fejezet

Ell

-Vezeted vagy vezessek én? – kérdezte Henry.

-Vezetnél? Mert legutóbb se lett jó vége, amikor én vezettem. Anett majdnem megfojtott, amiért meghúztam a Porschét. Igaz, hogy lopott volt, de akkor is túlreagálta. Látnod kellett volna. Már céklavörös volt a feje az ordítástól. Azóta nem merem vezetni az autóit.

-Azt elhiszem. Nagyon úgy tűnik, hogy imádja a gyors kocsikat. – nézett Anették felé, akik szemlátomást veszekedtek majd Anett bepattant az anyósülésre.

-Azt hiszem, hogy nem hagyták vezetni. Attól is ki tud akadni, főleg ha egy Viper közelébe kerül. Van egy olyan érzésem, hogy ezt még Diego orra fogja bánni. – mondtam miközben beszálltam az autóba.

-Hát az lehet, ugyanis Diego senkinek sem engedi vezetni a kicsikéjét. Komolyan mondom, hogy szerelmes abba a hülye autóba. Minden szabad idejét az autója ápolásával tölti. –mondta és beindította a Mustangot. Elindultunk a kijárat felé Lindáék  Ferrária után.

-Amúgy mi ez a sok sportkocsi?

-Alapvetően lopottak. Egy autószállítóról loptuk le őket. A sofőr nem volt normális az biztos. Otthagyta a kamiont a gyújtásban a kulccsal, amíg elment vacsorázni. Komolyan mondom, hogy lehet valaki ennyire hülye? –csóválta a fejét.

-Ki az a barom, aki a gyújtásban hagyja a kulcsot? Gondolom azután nem dolgozott többet, mint autószállító. Nagy az isten állatkertje. Remélem te jól vezetsz mert Anett megnyúz ha nem. – néztem Henryre.

-Nagyon jól! Imádok vezetni, annyira megnyugtató. Ilyenkor tudok a legjobban gondolkodni és mellesleg imádom a sebességet. – mondta nevetve. – És te, hogy vagy a vezetéssel? Azon kívül, hogy nem szereted Anett kocsiait vezetni?

-Jól vezetek, de csak normál járműveket. A sportkocsikat nem nekem találták ki. Jobban szeretem a terepjárókat, de nem tudom,hogy miért.

-Terepjárót még nem vezettem, de szívesen kipróbálnám egyszer.

-Amúgy mióta ismered az apámat?

-Ez egy eléggé hosszú történet, de előadom a rövidített változatát. Árvák és egy banda tagjai voltunk, amikor az apádék a banda területére tévedtek. Ki akartuk őket rabolni, megtámadtuk őket, azonban nem hagyták magukat. Mindenki más elmenekült minket kivéve. Addig harcoltunk, amíg ki nem ütöttek minket. Már akkor sem ismertük azt a szót, hogy feladni. A bandában mi voltunk a legjobb harcosok, már ezért se adhattuk fel soha. Az apádék megkönyörültek rajtunk és befogadtak minket. Jó harcosokat kerestek, hogy véghez vigyék a tervüket. Eléggé kemény az utcán felnőni, de az árvaház még rosszabb volt. Onnan léptünk le és csatlakoztunk az Agma bandához. Megharcoltunk a helyünkért. Tíz évesek lehettünk, amikor már a banda főnök jobb kezei voltunk. Nem volt könnyű minden nap harcolni az életedért és a pozíciódért. A bohócok gondunkat viselték és felneveltek minket. Ez volt nyolc évvel ezelőtt.

-Nem lehetett könnyű. De örülök annak, hogy most itt vagy. Én majdnem belepusztultam, amikor apa „meghalt”. Megértem én, hogy nem tudtak mit tenni, de azért még mindig haragszom.

-Neked sem lehetett könnyű, de hogy lett belőletek bérgyilkos?

-Rosszkor voltunk rossz helyen.  Zoé, aki tanított minket ő is bérgyilkos. Egyik nap a célpontja részegen belénk kötött. Mivel Zoé nem hagy szemtanukat, elrabolt minket ahelyett, hogy megölt volna. Azért neki is van szíve. Nem akart megölni két ártatlan gyereket.  Először meg voltunk ijedve, de később Anett megkérte, hogy tanítson minket, mert mi is bérgyilkosok akarunk lenni és megszabadítani a világot a szörnyű emberektől.  Zoé először kiröhögött minket, de addig lógtunk a nyakán, amíg belement. Életem legbrutálisabb nyara volt. Olyan kiképzést tartott nekünk, hogy azt még a legharcedzettebb katonák se élnék túl. Nem gondolta volna, hogy ennyire jók leszünk. Hétvégente, szünetekben mindig nála voltunk és gyakoroltunk.  Még mindig nem hiszem el, hogy feldobott minket.

-Biztos jó oka volt, hogy ezt tette. Nem tudhatjátok. Megérkeztünk. –megállt egy park parkolójában és leállította a motort. – A park közepén lévő szökőkútnál kell az informátorunkkal találkoznunk. Sok az ember, így nehezebb minket észrevenni. Ilyenkor a park tele van emberekkel.

-Akkor menjünk. Hogy néz ki?

-Magas, fekete hajú férfi és elvileg piros póló lesz rajta meg kék sapka. – adta le a személyleírás miközben elindultunk befelé a parkba. Odaértünk a szökőkúthoz. A terület tele volt emberekkel, ahogy Henry mondta. Elkezdtem keresni az emberünket, de Henry hamarabb megtalálta. Megfogta a kezemet és elindult a szökőkút másik oldala felé. Amint közelebb értünk észrevettem a kék sapkás illetőt.

-Hé Ken! – szólt oda a férfinak megérintve a vállát.

-Végre itt vagytok! Késtetek, már el akartam tűnni innen.

-Mi híred van az alvó oroszlánról? - Kérdezte Henry Kentől aki átadott egy vaskos borítékot, amit a piros pólója alól húzott elő. Henry átvette és átadott egy köteg pénzt.

-Jó veletek üzletelni, mint mindig. Majd jelentkezem, ha van valami. Elindult és eltűnt a tömegben. Henry a borítékot a kabátja alá rejtette és elindultunk vissza az autó felé. A kezemet még mindig fogta, de nem akartam, hogy elengedje. Amikor odaértünk a kocsihoz, rájött, hogy még mindig fogja a kezem.

-Bocsi.

-Semmi baj! – mosolyogtam rá. – Akkor indulhatunk tovább?

-Persze. Remélem a többiek is hamar végeznek. Sötétedésre jobb lenne visszaérni.